K. Endre beletolatott a Gulyáságyú Média autójába

Legfontosabb

2024. március 11. – 19:47

K. Endre beletolatott a Gulyáságyú Média autójába
K. Endre igazoltatás közben – Fotó: Halász Júlia / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

– Van szükségetek jogi képviseletre?
– Van a faszt – válaszoltam aggódó jogász ismerősömnek, és tényleg nem volt szükségünk, nekünk akkor már az volt a legnagyobb gondunk, hogy korgott a gyomrunk, a Bicskei Rendőrkapitányságon pedig rég nincs már büfé – bicikliket tárolnak a helyén.

A régi büfét az előcsarnokról leválasztó farácsokat birizgálva fogalmazódott meg bennem, hogy ha innen hazamegyek, tényleg le kell majd írnom azt a címet, amit itt fönn leírtam, mert hát ez történt: K. Endre Bicskén az Egészségház előtt beletolatott a Gulyáságyú Média tudósítóinak autójába.

A koccanás után nem sokkal kiabálva megérkezett K. Endre egyik ismerőse, aki azt mondta, annak idején, amikor K. Endrét kiengedték, ő ment el érte a börtönbe. A férfi leparkolt az autójával K. Endre mellett, kiütötte a mikrofont a Gulyáságyú Média tudósítójának kezéből – miután a mi kameránkat is sikertelenül próbálta kiverni a kollégám kezéből. Közben még ő biztatta az autójában ülő K. Endrét, hogy hívja a rendőrséget.

Hajnalban, amikor elindultunk Bicskére, hogy megkérdezzük K. Endrét, mit akart a bicskei pedofilügy korábbi áldozatától, akit az RTL rejtett kamerás felvételén megpróbált rábírni, hogy változtassa meg a rá nézve terhelő vallomását, még viszonylag laza, autóban ülős napnak ígérkezett a hétfő. Aztán a Bicskei Rendőrkapitányságon beláttuk: nem az lett.

Reggel 7-re érkeztünk Bicskére. Hogy K. Endre hol lakik, nem nehéz kideríteni, a Mi Hazánk még fáklyás felvonulást is tartott a gyermekotthon Novák Katalin által kegyelemben részesített korábbi igazgatóhelyettesének házánál. Viszonylag korán volt, nem akartunk még becsöngetni, inkább vártunk. De túl sokáig vártunk, K. Endre ugyanis egyszer csak kiállt az udvarról. Gyorsan történt, későn eszméltünk, elhajtott. Kicsit vitatkoztunk is, kollégám, Halász Júlia ugyanis már becsöngetett volna, én erősködtem, hogy várjunk még.

Egyre biztosabbak lettünk benne, hogy ez az anyag elúszott, nemhogy reakciót nem tudunk kicsikarni K.-ból, még találkozni sem fogunk vele. Ekkor már elmúlt 9, mégiscsak órák óta ültünk az autóban, kollégámnak már nagyon kellett pisilnie, úgyhogy megbeszéltük: én maradok a háznál, ha esetleg K. visszajönne, ő pedig elgyalogol a közeli vasútállomásra, biztos talál ott nyilvános vécét.

Gyaloglás közben viszont összetalálkozott a Gulyáságyú Média szintén K. Endrét kereső tudósítóival, akik figyelmeztették: a vasútállomáson nincs használható vécé, és felajánlották, elviszik valahová, ahol van. Kollégám vonakodott, elvégre miért ülne be egy másik stáb autójába, de végül, mivel ezek szerint gyalogtávolságra nem volt elérhető közvécé, beült hozzájuk a hátsó ülésre. De nem értek el a beígért vécéig, mert útközben meglátták, ahogy K. Endre kiáll a bicskei Járási Hivatal parkolójából, és követni kezdték.

Közben én továbbra is ültem a saját autónkban K. Endre háza előtt, és szomorúan azt gondoltam, mindig mindenből kimaradok, de nem sokkal később csörgött a telefonom. Kollégám hívott, és azt mondta, menjek a bicskei Egészségházhoz, mert K. Endre – minden bizonnyal véletlenül – beletolatott a Gulyáságyú Média autójába. „Gondolom, most akkor betétlapot fognak cserélni. Vagy nem tudom” – mondta a telefonba.

Mi mást is tehettem volna, odamentem. K. Endre az autójában ült, az ablakok felhúzva. Telefonon beszélt valakivel, miközben a Gulyáságyú Média tudósítói arra próbálták rávenni, hogy ha már beléjük hajtott, szálljon ki. Velem szinte egy időben érkezett meg K. Endre ismerőse, akit valószínűleg K. maga hívott a helyszínre. A férfi kezdetben agresszívan lépett fel, előbb a mi kameránkra csapott rá, majd a Gulyáságyú Média mikrofonjára, de miután többször elmondtam neki, hogy semmi rosszat nem akarunk, csak azért jöttünk, hogy meghallgassuk, mi K. Endre olvasata az RTL vasárnapi anyagában foglaltakról, végül lehiggadt, és elmondta, ő ártatlannak tartja K. Endrét, úgy gondolja, ez az egész egy politikai ügy, amiben K. csak áldozat. Sérelmezte azt is, hogy szerinte minden újság eltüntette a K. Endre Facebook-posztjáról írt beszámolóit. Mondtam, hogy mi nem tüntettük el, de abban a helyzetben nem kezdtem el magyarázni, hogy mi a különbség a Telex és a kormánymédia között.

Időközben megérkezett két közteres is, akik végül tényleg hívták a rendőrséget.

A rendőrök először a koccanás miatt helyszíneltek, aztán kérdezték meg, mi történt a koccanás után, mit csinált pontosan K. Endre ismerőse. Végül közölték, hogy a hallottak alapján hivatalból eljárást indítanak a férfi ellen garázdaság miatt. Bár többször jeleztük, hogy miattunk ne fáradjanak, nem akarunk feljelentést tenni, ennél cifrábban is próbálták már kiverni a kezünkből a kamerát, és K. Endre barátjának sem akarunk semmi rosszat, azt mondták, az eljárást mindenképp megindítják, be kell mennünk tanúskodni a rendőrkapitányságra.

A vallomásainkat viszonylag gyorsan felvették, a felvételeinket lemásolták. Végül úgy döntöttünk, nem teszünk ki videót az esetről, egyrészt azért, mert a Gulyáságyú Média tudósítói tényleg végig forgattak, és ők a koccanás miatt sokkal inkább érintettek az ügyben, mint mi, másrészt azért, mert a kegyelmi ügyről nem derült ki több, érdemben nem tudtunk K. Endrével beszélni az RTL anyagáról sem. Csak annyi látszik biztosan, hogy ember még ilyen rosszul nem jött ki elnöki kegyelemből, mint most K. Endre.

Frissítés 2024. 03. 14. 7:12

Cikkünk eredeti verziójában tévesen szerepelt, hogy K. Endre a bicskei városháza parkolójából állt volna ki, valójában a mellette található Járási Hivataléból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!