Kizárják a Momentumból Jancsó Andreát, mert akadályozta a párt és Baranyi Krisztina együttműködését

2024. március 8. – 14:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum kizárási eljárást indít Jancsó Andrea ferencvárosi önkormányzati képviselő ellen, írja a 444.hu. A párt és IX. kerületi polgármester, Baranyi Krisztina között jó együttműködés alakult ki. Olyannyira, hogy az idei választásokon is Baranyit támogatják.

„Sajnos azonban ezt az együttműködést Jancsó Andrea, Ferencváros önkormányzati képviselője nem segítette, hanem akadályozta. A párt elnökségének ezért nem volt más választása, mint hogy kizárási eljárást indítson Jancsó Andreával szemben”

– írta közleményben a Momentum.

A független Baranyi budapesti kerületi polgármesterként az elsők közt jelentette be újraindulását – már 2022-ben, a Telexnek adott interjújában is beszélt erről.

A ferencvárosi polgármester az elmúlt öt évben hivatalosan kényelmes többséggel számolhatott, mivel a 2019-ben mögé beálló pártoknak (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP és Jobbik) 11 képviselője van, öt a Fidesznek, egy pedig a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesületnek. A 2019-es választást Baranyi egyértelmű fölénnyel hozta fideszes kihívójával szemben: 3800 szavazattal többet szerzett a regnáló polgármesternél, Bácskai Jánosnál.

De hiába a hatalmas többség, többször előfordultak kisebb-nagyobb súrlódások a polgármester és testülete között: két éve például a kerületi újság főszerkesztőjének kirúgása miatt feszült egymásnak a helyi ellenzék és Baranyi, de volt vita egy fizetésemelésből is. Most a választáshoz közeledve viszont egyre több a konfliktus, ezek pedig már a kerület működését, illetve az ott élőket is hátrányosan érintik. Minderről bővebben itt írtunk.

Jancsó péntek délután nyilvánossá tette a Facebook-oldalán azt a levelet, amit a pártnak küldött a kizárási eljárásra reagálva. A képviselő szerint a kizárása nem is azokról az ügyekről szól, amit felhoztak, hanem „feltétlen kiállás egy olyan pártonkívüli polgármester mellett, aki többször a nyilvános térben rombolta a pártunkat, ha nem az történt, amit ő akart.” A posztban Jancsó részletezi, hogy miért nem támogatta jelenlegi formájában az Ecseri úti felszínrendezést, és hogy nem ment szembe a polgármester akaratával a vagyonkezelő éves beszámolójáról hozott szavazatával. A politikus szerint ez egy „[é]vek óta játszott, teljesen méltatlan és szinten aluli kutyakomédia.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!