Januárban még nem, most viszont megszavazták maguknak a fizetésemelést a ferencvárosi képviselők

2022. május 26. – 19:23

Másolás

Vágólapra másolva

12 igennel, 5 tartózkodás mellett megszavazta magának csütörtökön a ferencvárosi képviselő-testület a magasabb tiszteletdíjat. Az elfogadott előterjesztés szerint azért volt szükség a képviselői fizetések megemelésére, mert 2014 óta nem rendezték a bérüket.

Az ülést itt tudja visszanézni, a tiszteletdíj kérdése 1:56:51-nél kerül elő.

Az elfogadott döntést visszamenőlegesen kell alkalmazni, január 1-től. Baranyi Krisztina polgármester szerint ez jogilag nem elfogadható, ezért a kormányhivatalnál is bejelentést tett. A kormányhivatal erre alapozva még megsemmisítheti a döntést.

Mostantól a képviselői fizetés a mindenkori minimálbérből indul ki. A képviselők a minimálbér (jelenleg 200 ezer forint) 100 százalékát kapják, a bizottsági tagok annak 180 százalékát, a bizottsági elnökök és tanácsnokok pedig annak 280 százalékát.

A bizottsági elnökök eddig bruttó 290 ezer forint tiszteletdíjban részesültek, mostantól – és januárig visszamenőleg – viszont bruttó 560 ezer forintot kapnak majd. A tíz ellenzéki képviselőből kilenc ebbe a legfelsőbb bérkategóriába esik, mert bizottsági elnök vagy tanácsnok.

A fideszes képviselők fizetése is emelkedett, az eddigi bruttó 223 ezer forint helyett most 360 ezret kapnak majd. Ez majdnem 62 százalékos emelkedés.

A fizetésemelés nem most került elő először. Baranyi már januárban is írta a Facebookon, hogy

„Ferencváros tizennyolc képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját. Közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik az eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíj helyett 730 ezret szeretnének kapni. A tizedik képviselőnek, valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna.”

Akkor, a polgármester bejegyzése után a momentumos aláírók elhatárolódtak a javaslattól. Az MSZP-s Torzsa Sándor is küldött egy közleményt a Telexnek, amiben azt írta, hogy meglepődtek a bejegyzésen, mert már beadtak egy sokkal szerényebb emelési javaslatot. Torzsa azt hangsúlyozta, hogy ők a képviselői tiszteletdíjat csak a duplájára szerették volna emelni, és „polgármester asszony amiről ír, annyit csak a legtöbb munkát vállaló képviselők kereshettek volna, de azt sem támogatjuk”. Ez alapján már az sem volt világos, hogy támogatták-e a saját előterjesztésüket.

Torzsa akkor azt írta, hogy valójában Baranyi akarja a kerületvezetés fizetését emelni, nem pedig ők a képviselők díjazását: „polgármester asszony tegnap éjjel a megdöbbenésünkre kiküldött egy javaslatot, amiben 1,1 millió forintra emelné az alpolgármesternek az illetményét. Lehet, hogy erről szerette volna elterelni polgármester asszony a figyelmet a ma reggeli posztjával.”

Ennek ellenére most megszavazták Reiner Roland főállású alpolgármester havi bruttó 1,17 millió forintos illetményét. Döme Zsuzsanna társadalmi megbízatású alpolgármester viszont már nem járt ilyen jól: ő ugyanis 7 igen, 3 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett nem kapta meg az emelést, amivel bruttó 585 ezer forintra emelkedett volna a tiszteletdíja.

Döme gyakorlatilag főállásban dolgozik, de mivel társadalmi megbízatású, most kevesebbet fog keresni, mint az elvileg csak kiegészítő tiszteletdíjat kapó képviselők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!