Újabb fél évvel meghosszabbította a kormány „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”

2024. március 4. – 22:33

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány 2024. szeptember 7-ig meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” – derül ki a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent kormányrendeletből.

Magyarország az elmúlt években a válság- és veszélyhelyzetek országává vált. A „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” először 2016 márciusában hirdették ki, azóta mindig meghosszabbítják, legutóbb tavaly szeptemberben. Emellett az országban 2022 májusa óta „háborús veszélyhelyzet” is érvényben van, egy február közepi törvényjavaslat már ennek az újabb meghosszabbítására is javaslatot tett.

A rendkívüli jogrendek lényege elvileg az, hogy a kormány hatékonyan és gyorsan tudjon reagálni a felmerülő problémákra. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva azonban több olyan rendeletet is kiadtak, amelyek nehezen vagy szinte sehogy sem magyarázhatók a szomszédban zajló orosz–ukrán háborúval. 2022-ben 267 kormányrendeletet hirdettek ki különböző veszélyhelyzetekre hivatkozva, ez az összes jogszabály 18,5 százaléka, a kormányrendeletek 41,5 százaléka volt.

Tavaly év végén Müller Cecília országos tisztifőorvos többek között a háborús veszélyhelyzettel indokolta az új Covid-vakcinák beszerzésének sürgősségét, de ezt az indoklást a Közbeszerzési Döntőbizottság nem fogadta el, és végül 14 millió forintra bírságolta a több szabálysértést is elkövetett Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!