Kedves Index, Tóni jól fizet? – reagált Magyar Péter a megjelent MBH-s cikkre

2024. február 13. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter nem maga mondott fel az MBH Banknál betöltött felügyelőbizottsági tagságáról azután, hogy kicsekkolt a NER-ből, hanem eltávolították (a cikk címe később változott) – legalábbis ezt írta az Index hétfőn azzal, hogy 2024. január 18-án a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte Magyar Péter megbízásának visszavonását.

A cikk szerzője az az újságíró, aki két nappal korábban azt a cikket írta, amiből utólag törölték a Rogán Antalt támadó részeket. Erről itt írtunk részletesen.

Kerestük akkor Magyart, aki azt mondta, hogy „ha igaz, amit a minisztérium állít, akkor nyilván tévedésből kaptam meg a január havi teljes tiszteletdíjamat, és nyilván tévedésből nem kaptam erről sem a Banktól, sem a minisztériumtól írásos tájékoztatást, és nyilván tévedésből szerepelek a Bank hivatalos nyilvántartásában”.

Magyar Péter az Indexen sem hagyta kommentár nélkül a cikket. A Hvg.hu vette észre, hogy az Index Facebook-oldalán reagált rá egy kommentben, amit úgy kezdett, hogy „kedves Index, Tóni jól fizet?”, majd azzal folytatta, amit előzőleg a Telexnek is nyilatkozott.

A Magyar vs. MBH (pontosabban Nemzetgazdasági Minisztérium) ügyben egyelőre nem tudni, mi történhetett pontosan és mikor, annyi viszont biztos, hogy a helyzet nem lehet olyan egyszerű, mint ami az NGM hétfői közleményéből kiolvasható. Erről itt írtunk bővebben.

Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exe szombaton bejelentette, hogy lemond minden állami társaságban betöltött pozíciójáról, és lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági (fb) tagságáról. A Facebook-oldalán közzétett posztjában keményen beolvasott Rogán Antalnak és a fideszes oligarcháknak. Később a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy Rogán a kormány Richelieu-je, és szerinte le kellene mondania.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!