21 Kutatóközpont: Gyurcsányi mélységekbe zuhant Novák Katalin népszerűsége Budapesten

2024. február 13. – 18:49

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin ugyan lemondott a kegyelmi botrány miatt államfői megbízatásáról, a 21 Kutatóközpont azonban így is felmérte Budapesten, mennyit ártott ez a népszerűségének. A 24.hu szerint az ügy kirobbanása után egy héttel elkezdett és Novák lemondása után két nappal befejezett reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 45 százaléka a kegyelmi ügyet tartja az elmúlt időszak legfontosabb történésének.

Mivel több napon át szondázták a közvéleményt, kiderült, a lemondás előtt a válaszadók 40, utána 50 százaléka tartotta fontos ügynek ezt.

Az emberek 47 százaléka beszélgetett az ügyről ismerőseivel, míg 20 százalék állította ennek ellenkezőjét. Az arány az ellenzékieknél annyiban módosul, hogy csak 13 százalék nem hallott az ügyről, vagy nem beszélt róla senkivel.

Novák lemondásával a válaszadók háromnegyede, sőt a kormánypárti szavazók 44 százaléka értett egyet. A lemondás előtt 73 százalék támogatta e lépést, utána viszont 78 százalékra nőtt az arány. Novák megítélésében drámai visszaesést okozott az ügy. Míg a Medián tavaly márciusban 54 százalékos népszerűséget mért, most az összes válaszadó 51 százaléka 1-esre értékelte 5-ös skálán a kedveltségét.

Az átlagpontszáma mindössze 2,3 lett, a népszerűtlenségi listát vezető Gyurcsány Ferenc is 2-est kapott.

Novák az ellenzékiek 82 százalékának antipatikus, de a pártnélküliek csoportjában is 74 százalék elutasítja. A fideszes szavazók közt csak 13 százaléknál lett alacsony a szimpátiaindex, náluk nem akkora a beesés. Amúgy maga a lemondás már nem volt nagy hatással Novák népszerűségére, csupán a pártnélküliek közt emelkedett enyhén a mutató.

A cikk még megjegyzi, a 21 Kutatóközpontnál 39-ről 36 százalékra esett a kormánypártok támogatottsága a pártot választani tudók körében decemberhez képest.

Novák Katalin köztársasági elnök múlt hétvégén jelentette be lemondását, miután tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének. A kényszerítésért elítélt K. Endre a pedofil igazgató tettét akarta eltussolni egy hamis vallomás aláíratásával. Novák bejelentése után a kegyelmi kérvényt felterjesztő Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozott a közéletből.

Módszertan

Az adatfelvétel SMS-ben terjesztett online felületen készült 800 budapesti lakos megkérdezésével 2024. február 9. és 13. között. A minta reprezentatív nem, korcsoport, iskolai végzettség és Budapesten belüli lakóhely alapján a teljes budapesti felnőtt lakosságra. A mérés hibahatára 3,5 százalék, azaz a bemutatott százalékos eloszlások ennyiben térhetnek el attól, mint amit a teljes budapesti felnőtt lakosság lekérdezése eredményezett volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!