Két olyan cikk is eltűnt a gyermekvédelem honlapjáról, amiben a bicskei gyermekotthon igazgatójának neve Orbán Győzőével együtt szerepelt

2024. február 12. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján már nem elérhető az a 2016-os cikk, amiben K. Endréről, az otthon volt igazgatóhelyetteséről beszél a pedofília miatt elítélt egykori igazgató, V. János. A linkre kattintva 404-es hibát látunk. Ebben a cikkben egyébként megemlítik ifjabb Orbán Győző nevét is. Orbán Viktor testvérének birkózóegyesülete, a Niké ugyanis edzéseket tartott a bicskei gyermekotthonban. Erre a beszámolóra hivatkoztunk a február 6-án megjelent cikkünkben, amiben K. Endre kapcsolatait mutattuk be. Akkor még elérhető volt ez az oldal.

Egy másik cikknek is nyoma veszett, ennek eredetileg az volt az apropója, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila 2014-ben megtekintette a Niké SE birkózóbemutatóját, amit az ő tiszteletére rendezett sportnapon láthatott a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban. Mint a beszámolóból kiderült, ekkor jelen volt Orbán Győző szenior Európa-bajnok és Majoros István olimpiai bajnok is a vezetők mellett.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak kérdéseket küldtünk, miért nem elérhetőek ezek a múltbeli cikkek. Amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.

Novák Katalin köztársasági elnök múlt hétvégén jelentette be lemondását, miután tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. A kényszerítésért elítélt K. Endre a pedofil igazgató tettét akarta eltussolni egy hamis vallomás aláíratásával. Novák bejelentése után a kegyelmi kérvényt felterjesztő Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozott a közéletből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!