A köztévén alaposan elmagyarázták a nézőknek, erkölcsileg miért magas rendű Novák Katalin lemondása

2024. február 10. – 21:07

Másolás

Vágólapra másolva

„A nemzeti táborban egy ilyen hibának ilyen súlyos következménye van, míg a baloldali pártoknál, például Gyurcsány Ferenc hazugságbeszédének semmi következménye nem lett” – mondta a köztelevízió M1-es csatornáján Mráz Ágoston Sámuel, a kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet vezetője.

Mráz a kegyelmi botrány hatására távozó államfő ügyéből azzal próbált pozitív üzenetet közvetíteni a kormánypropagandát szolgáló köztévé nézőinek, hogy azt mondta: míg a baloldalon soha nem volt következménye a politikusok tetteinek, addig Novák Katalin már a második köztársasági elnök, aki hivatali ideje kitöltése előtt lemond egy ügy miatt, és vállalja a felelősséget.

Mráz szerint Novák beszéde nagyon átgondolt volt, és erkölcsileg megalapozott döntést hozott a lemondással. Az államfő elismerte, hogy hibázott, nem magyarázkodott, vállalta a következményeket, majd bejelentette távozását.

A Nézőpont Intézet vezetője szerint Novák távozásával az elmúlt napok vitáját le lehet zárni. Arra a kérdésre, hogy folytatódhatnak-e a tüntetések, az elemző azt mondta: a tiltakozásoknak a baloldal részéről eddig se volt erkölcsi alapja, ezután viszont már politikai alapja sem lesz. A tüntetők fő követelése ugyanis az volt, hogy Novák mondjon le, ami most teljesült. Szerinte amúgy sem sikerült sok embert megmozgatni az ellenzéknek, a pénteki tüntetésen is csak valamivel több mint ezer ember vett részt – állította Mráz.

A műsorvezető, Fábián Barna tevékeny közreműködésének köszönhetően a beszélgetésben újra és újra a baloldal ekézésénél kötöttek ki. Mráz egy kérdésnek álcázott felvetésre egyetértőleg azt mondta: az a baloldal támadta Novák Katalint, amely nem szavazta meg a gyermekek védelméről szóló törvényt (mivel az például igyekezett összemosni a homoszexualitás és a pedofíliát – a szerk.), az Európai Parlamentben pedig erre hivatkozva mindent elkövet, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat. „Novák erkölcsileg megalapozott emelkedett döntést hozott, a másik oldalon egy képmutató kampány zajlott” – sulykolta tovább a nézőknek az elemző és a műsorvezető.

Arra a kérdésre, hogy a kegyelmi ügynek lehet-e még hatása a közelgő önkormányzati és európai parlamenti választásra, Mráz Ágoston Sámuel azt válaszolta:

„elemzőként állítom, hogy ez az ügy lezárulhat”.

Akik megkérdőjelezték a nemzeti oldal feltétlen elköteleződését a pedofília ellen és a gyermekek védelmében, azok ma egy nagyon egyértelmű választ kaptak. A kampányt nem folytathatják se a Fidesz, se a nemzeti tábor, se Novák Katalin személye ellen – foglalta össze a helyzetet Mráz. Az ellenzéknek szerinte új témát kell keresnie, de ebben elég nagy problémákkal küzdöttek eddig is, a fő napirendet ugyanis a kormányoldal határozta meg, amely a békéről, a migrációellenességről, a genderideológai elítéléséről beszélt.

Varga Judit lemondásáról az elemző azt mondta: a mai nap egészen szomorú a jobboldal számára, mert két nagyon értékes és népszerű személyiség döntött úgy, hogy távozik a közéletből. Ők az egyéni személyes céljaikat, karriervágyukat vissza tudták szorítani a közösség érdekében, hajlandóak voltak a személyes áldozatra.

Ezután Fábián Barna műsorvezető vette át a szót, és mintegy folytatva Mráz elemzését azt mondta: mindketten megköszönték, hogy a nemzetet szolgálhatták,

„na, hát ilyet a másik oldalról én nem hallottam”.

„Azért nem hallott ilyet, mert a baloldalon soha senki nem mondott le” – csapta le a feladott labdát Mráz Ágoston Sámuel a műsorvezetőnek. Gyurcsány Ferencnek majdnem két évig tartott, amíg az őszödi beszéd után levonta a konzekvenciákat, addig kézzel-lábbal ragaszkodott a hatalomhoz, folytatta az elemző.

Ha valakinek eddig nem lett volna elég világos a fő üzenet, a biztonság kedvéért a műsorvezető zárásként feltett még egy kemény kérdést: „Tehát a jobboldalon a kormányzópártok között az a vezérvonal, az az útmutatás, hogy ha valaki hibázik, akkor vállalja a felelősséget, mert a nemzetet szolgálja, a másik oldalon meg van a Gyurcsány-féle…?”

A közösség fontosabb, mint az egyéni szempontok, ezek mind Novák Katalin, mind Varga Judit esetében meghatározóak voltak, erősítette meg a bizonytalan műsorvezetőt ismét Mráz Ágoston Sámuel.

Török Gábor így elemezte Novák Katalin távozását a Telexnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!