Szász János szerint Magyarország olyan, mint egy mérgezett kút, és sajnálja, akinek innia kell belőle

Szász János filmrendező és családjának otthonába 2021 februárjában bementek a rendőrök. Házkutatást tartottak, lefoglalták a laptopjaikat, az ügy hátterében a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus állt – de Szász szerint az SZFE-ügy is ott volt a háttérben. Fél évvel később a rendező és családja elhagyták Magyarországot.

Szász János pár év alatt másodszor beszélget Veiszer Alindával: Szászék pont az előző beszélgetés másnapján, 2021 szeptemberében költöztek el Magyarországról. Jelenleg az Egyesült Államokban élnek, Szász János is onnan jelentkezett be a beszélgetésbe, amit ezen a felületen lehet megnézni jelképes előfizetési díj fejében. Amerikai életükről most először beszélt Veiszer Alindával.

„Nem azért jöttünk ki, hogy dühösek legyünk, hogy köpködjünk. Béke van a lelkünkben, és mindig magyarok maradunk.”

Így jellemezte Szász János és felesége, Bognár Gyöngyvér a lelkiállapotukat. Elmondták, nem a karrierjükre koncentráltak, amikor kijöttek, hanem arra, hogy a gyerekeikkel ne történjen meg ugyanaz, ami velük. Bognár harminc évig volt színpadon, a szakmájától tulajdonképpen elbúcsúzott, tekintve, hogy idegen nyelven nem akar játszani. Most óvónőként dolgozik. Szász kezdetben überezett, amit nagyon élvezett, és kellő humorral is kezelt.

„Akartam tudni, mi az, legalul lenni ebben a társadalomban. Minden nézőpont kérdése, nem volt bennem egy pillanatnyi önsajnálat sem, fájdalommal nem megy semmire az ember.”

Majd egy nap csörgött a telefonja és felkérték, hogy drámapedagógusként dolgozzon Georgetownban. Azóta másik két egyetemen tanít, és Washingtonban társulatot is alapítottak. Angyalok Amerikában című első darabjukat nemrég tizenkét kategóriában jelölték egy fontos amerikai szakmai díjra.

Szász azt mondta, az, hogy New Yorkba mennek a darabbal, hatalmas siker, ezt ajándékként élik meg, mert már nem karriert akartak csinálni kint, hanem a gyerekeik jövője lebegett a szemük előtt. A rendező azért a filmkészítésről nem mondott még le.

Szóba kerül a Magyarázat mindenre című magyar film, amit azért tartanak fontos alkotásnak, mert pontosan ábrázolja a rendszer teremtette helyzetet hazánkban. Ők is ugyanezt élték át, ezt élik át a barátaik is most Magyarországon, és szerinte a film úgynevezett művészi híradónak tekinthető, és ezt a fajta érzékenységet a magyar állam nem támogatja.

Szász ennek az ügynek az állásáról még nem beszélhetett, mert még nem zárult le. Mindezek ellenére családjával együtt nagyon szereti Magyarországot, mindig is a hazájuknak tekintik, de iszonyatos veszteségnek is, és nem terveznek visszajönni.

„Megmérgezték a kutat, és én nem akarok inni belőle. Nagyon sajnálom, akinek továbbra is inni kell belőle.”

Elmondása szerint az itthoni események egyre kevésbé hatnak rájuk, ugyan az SZFE-n történtek mindig is fel fogják ugyan dühíteni, nagy pofonokat kapott az utolsó időkben Magyarországon, mindezek dacára munkáival szeretne visszahatni a hazájára. A színházi előadása szerinte például már egy visszahatás: „a mű az ész, az előítéletek témáját dolgozza fel, de nem szól másról, mint szerelemről, szenvedésről, elhagyásról, halálfélelemről, árulásról”, és ennek a darabnak Szász szerint nagy sikere lett a világban, „de ezt otthon befóliáznák”.