Százezer üres nemzeti konzultációs ívet vitt a magyar kormány brüsszeli villája elé az aHang

2024. február 1. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az aHang aktivistái akciót szerveztek az aktuális brüsszeli EU-csúcs alkalmából: százezer üres nemzeti konzultációs ívet pakoltak dobozokban a Rue de la Loi-n található épület elé, amit nemrég vásárolt a magyar kormány tízmillió euróért.

Az aHang aktivistái és a százezer üres konzultáció Brüsszelben – Fotó: aHang
Az aHang aktivistái és a százezer üres konzultáció Brüsszelben – Fotó: aHang

Az aHang és az Egységes Diákfront eredetileg egymillió üres ív összegyűjtését tűzte ki célul tiltakozásképpen a kormány legutóbbi, „szuverenitásvédelmi” témájú konzultációja ellen, ebből múlt péntekig 300 ezer jött össze. A náluk lévő ívekből most százezer az Orbán Viktor brüsszeli főhadiszállásaként emlegetett villa előtt landolt, ahol sajtótájékoztatót is tartottak az aktivisták, de előtte még egy közleményt juttattak el az uniós állam- és kormányfőknek.

Szalóki Viktor, az aHang szóvivője a tájékoztatón arról beszélt, hogy az Orbán-kormány szisztematikusan próbálja aláásni az Európai Unióba vetett bizalmat, erre példa szerinte a milliárdokba kerülő nemzeti konzultáció is. Szalóki szerint „Orbán Viktor maga ismerte el a nemzeti konzultáció hiteltelenségét, amikor ő maga is megszavazta a mai napon az Ukrajnának járó 50 milliárd eurós segélycsomagot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!