Élőlánccal is megvédenék az erdőt a kivágástól, fogadkoztak a szegedi fórum résztvevői

Legfontosabb

2024. február 1. – 21:33

Élőlánccal is megvédenék az erdőt a kivágástól, fogadkoztak a szegedi fórum résztvevői
Az erdő és az egyházmegye stadionja – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Szegeden „Erdő vagy iskola?” címmel tartott nyílt fórumot az aHang helyi aktivista közössége, a Szegedi aPont az IH Rendezvényközpontban. A szóban forgó, hathektáros szegedi erdőt az állam tavaly októberben az egyháznak adta, és a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolaépítési célból részben felszámolná. A város önkormányzata megtartaná az erdőt, mert az jó hatással van Szeged klímájára, és az egybefüggő növényzet megköti a levegőben szálló port. Ezért az önkormányzat másik területet javasolt az iskolaépítésre, amely szintén a Szent Gellért Fórum nevű egyházi sportközpont mellett van, de Kiss-Rigó László püspök ezt nem fogadta el.

Ahogy a szervezők meghívását sem. A püspök emailben mondott nekik nemet, mondták az aktivisták a Telex kérdésére. Hiába hívták meg Novák Katalin köztársasági elnököt is. Szeged KDNP-s országgyűlési képviselője, Mihálffy Béla sem jött el. Megjelent viszont a szegedi önkormányzat több képviselője is.

Előzőleg a Facebook-eseményre mintegy 330 érdeklődő regisztrált, ezért a szervezők száz fő körüli létszámra béreltek termet, amely zsúfolásig megtelt. A hátsó sorokban álltak az emberek, sőt voltak, akik nem is fértek be, a folyosón hallgatták a beszélgetést.

A fórum első részében szakértők elemezték néhány perces, diaképekkel illusztrált előadásaikban, hogy mit jelent az erdő Szeged életében. A hat előadó között volt erdészmérnök, botanikus, biológus, ökológus is. Mivel a Dél-Alföldnek ezen a részén a szél általában északnyugat felől délkelet irányába fúj, ezért a Homokhátságról érkezhet a legtöbb por Szegedre. A 6 hektáros erdő a város északnyugati szélén fekszik, a szántóföldek és a lakott terület között, és véderdőnek is nevezik. Becslések szerint évi 420 tonna port állít meg a város határában.

A Szeged mellett az utóbbi években 1,5 hektáron elültetett facsemeték nagy része elpusztult, mert egy fiatal erdő növényzete sokkal sérülékenyebb, mint a felnőtt fák, mondta Ábrahám Krisztián, a Kör-Te Természetvédelmi Egyesület szakértője.

Bozsóné dr. Margóczi Katalin botanikus elmesélte, hogy előadónak hívta volna egy szakértő ismerősét, akinek azonban megtiltotta a munkahelye, hogy ebben a témában nyilvánosan megszólaljon. Az előadásában bemutatott, korábbi műholdas felvételekből kiderült, 2014-ben még az egyházi sportközpont is fás terület volt, 1960-ban pedig még nagyobb volt a jelenlegi erdő.

Györgyey János növénybiológus szerint észszerű érv nem szól a fák kiirtása mellett. Elemzésében bemutatta, hogy a felnőtt fák sokkal több szén-dioxidot és port kötnek meg, mint a facsemeték. Egy 40 éves kocsányos tölgy, amely 10 méter magas, majdnem 1,4 tonna port köt meg évente, közben 200 kg oxigént bocsát ki, és 182 kg szén-dioxidot von ki a levegőből, míg egy ötéves fa ennek a századát sem képes teljesíteni.

Szabó József erdőmérnök ismertette a nem éppen kellemes tényeket: Szegeden és a város körül is nagyon kevés az erdő, Csongrád-Csanád vármegye az ország második legkevésbé erdősített területe. Idézte a jogszabályokat, amelyek szerint erdőt más célokra, például építkezésre igénybe venni csak kivételes esetben, a közérdekkel összhangban lehet – erre nagy tapsot kapott.

Lovászi Péter ökológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője megvizsgálta, hány fajnak ad otthont a kiirtásra ítélt erdő, és azt találta, hogy mintegy 20-25 madárfaj élőhelye van ott, míg sportcentrumnál csak négy fajta él meg.

A teremtett világ védelme

Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere hívő emberként érvelt az erdő megtartása mellett. Őt nehéz lenne egyház- vagy vallásellenességgel gyanúsítani, hiszen „Egy ​politikus, akit rabul ejtett Isten” címmel könyvet írt a saját keresztény megtéréséről. Molnár szerint a teremtett világ – amit Kiss-Rigó László püspök egyik hivatkozásában az erdő nagy részének kivágása mellett érvelve említett – azért adatik nekünk, hogy gyönyörködjünk benne és ápoljuk, azaz nem kell letarolni egy erdőt egy építkezésért. Úgy látja:

Magyarországon manapság mindent betonba öntenek, mert azt jól el lehet lopni, és nagyon szomorú, ha egy egyház ebben részt vesz. Mindent leöntenek vallásos szósszal, és közben minden tele van gonoszsággal.

Mihálik Edvin zöld város programért felelős tanácsnok elmondta: az önkormányzat februári közgyűlésén javasolja majd, hogy az erdőnek adják a Szent Ferenc nevet. A Momentum által korábban meghirdetett szavazáson ez a névjavaslat kapta a legtöbb támogatást a több ezer szavazatból. A Momentum szerint nehezebb eltüntetni, aminek neve van. Mihálik újra kijelentette, hogy az iskolaépítést támogatja az önkormányzat, és nem akarnak körülötte politikai csatározást, de az erdő megtartása érdekében minden lehetséges eszközt és jogi fórumot felhasznál a város. Fodor Antal, a körzet képviselője elmondta, hogy a Vatikán államtitkárának írt levelet a szegedi erdő és a tervezett egyházi iskola ügyéről.

Ezután a megjelentek hozzászólásai és kérdései következtek, tíznél is többen mondták el észrevételeiket. Mindannyian az erdő megmaradása mellett állnak. Volt, aki történelmi adatokkal támasztotta alá, hogy a szegediek érzelmileg kötődnek az itteni erdőkhöz, mert az őseik a Szegedet nagyrészt elpusztító 1879-es árvíz után összesen 300 ezer facsemetét ültettek el a várost övező, akkor épült körtöltés mentén.

Többen is felidézték, hogy a fórum előtti napon kiderült: Kiss-Rigó László püspök szerint három fociedzőpályát is építeni akarnak a hathektáros erdő helyén, holott eddig az iskolaépítés mellett érvelt, amikor a kormányoldali sajtóban beszámolt az erdőirtás indokairól.

A jelenlévők közül többen kijelentették, hogy ha megkezdődne a fák kivágása, beállnak élőláncba, és körülveszik és úgy védik meg az erdőt.

Korábban a Telexen

A szegedi erdő kontra egyházi iskolaépítés ügyét a püspöki sportközpontot is bemutató videó-összeállításban elemezte a Telex.

Az erdő megmaradása mellett nemrég több százan tüntettek a Püspöki Hivatal előtt.

A kormány legutóbbi, tavaly karácsony előtti lépéséről, amely az ukrajnai háborúra hivatkozva engedélyezi az erdő „szükséges mértékű” kivágását, ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!