Nemet mondtak a főispáni felhívásra, nem törli el a főváros a teherforgalmi behajtási díjat

2024. január 31. – 11:42

Nemet mondtak a főispáni felhívásra, nem törli el a főváros a teherforgalmi behajtási díjat
Fővárosi Közgyűlés ülése a Városházán január 31-én – Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tett eleget a Fővárosi Közgyűlés Sára Botond főispán felhívásának: egyelőre nem törlik el budapesti teherforgalmi behajtási díjat, ahogy azt a fővárosi kormányhivatal kérte. A főváros elfogadott egy másik előterjesztést is, ami lehetővé teszi, hogy március 1-től a Budapest-bérletről, illetve a megyebérletről szóló megállapodás létrejöhessen.

A teherforgalmi behajtási díjat 2009-ben vezették be azzal a céllal, hogy a fővárosra szabaduló teherautós nyomást szabályozzák, egy kis módosítással lényegében 15 éve működik a rendszer. A teherforgalmi behajtási díj eltörlésére a Sára Botond által vezetett kormányhivatal szólított fel, mert a főváros saját jogkörben nem hozhat ilyen szabályozást. Az ügyet a főváros most bíróság elé viszi, illetve kéri a kormánytól a jogi helyzet rendezését.

Budapesten korábban 15 korlátozott forgalmú övezetet és 11 védett övezetet alakítottak ki. A korlátozott forgalmú vagy a védett övezetekbe behajtáshoz a Budapest Közút adja ki az ideiglenes behajtási engedélyeket. A díj kifizetése és némi indoklás után be lehet hajtani a teherautóval. Azt, hogy miért villant fel a „kamionos apokalipszis” képe és miért kerülne fonák helyzetbe a főváros, itt írtunk korábban.

Karácsony Gergely a vitában elmondta, hogy Lázár Jánossal egyeztettek a behajtási díj kérdéséről is. A miniszter azt tanácsolta, hogy a főváros tegyen javaslatot a helyzet rendezésére: főpolgármester levelében a jogi helyzet rendezését kérte, lényegében azt, hogy Budapestnek legyen törvényi joga behajtási díjat beszednie. Wintermantel Zsolt szerint Karácsony rosszul tette, hogy „térdig belegyalogolt” a kormányba azzal, hogy szombaton azt írta: „a kormány rászabadítaná a kamionokat Budapestre”. A Fidesz frakcióvezetője szerint a főváros tudja szabályozni a saját közlekedését, így nem a kormányon fog múlni, hogy „rászabadulnak-e a kamionok” Budapestre, vagy sem.

A képviselők az előterjesztést végül elfogadták: 17-en igennel, 9-en nemmel szavaztak, egy polgármester pedig tartózkodott.

Az előterjesztés elfogadásával a főváros most hónapokat nyert: ennyi időbe telt ugyanis legutóbb, amikor a Kúria Önkormányzati Tanácsa a budakeszin bevezetni tervezett útdíjról döntött a kormányhivatal és az önkormányzat vitájában. Sára Botond időzítése egyébként azért érdekes, mert a fővárosi teherforgalmi behajtási díj 15 éve szabályozza a budapesti teherforgalmat, de senkit nem zavart eddig.

Karácsony Gergely és Lázár János hétfőn közös közleményben jelentette be, hogy marad a Budapest-bérlet, a BKK pedig elfogadja majd a megyebérletet. Később kiderült, hogy a fővárosi bérlet ára csökken, emellett több változás is lesz az új tarifarendszer miatt. Karácsony a megegyezésről most azt mondta, hogy az igazságos és sikernek mondható. Elismerte: a megegyezés okozhat néhány milliárdos veszteséget a fővárosnak, de az új rendszerrel minden utas jól jár. Az elfogadott javaslat szellemében tárgyalja majd tovább a főváros a megegyezést az Építési és Közlekedési Minisztériummal.

Wintermantel Zsolt kormánypárti frakcióvezető is kedvezőnek nevezte a megállapodást. Azonban szerinte Karácsonynak szerényebbnek kellene lennie: a főpolgármester a saját programjának megvalósításként állítja be a megállapodást, miközben Wintermantel szerint ez a kormány nélkül nem jöhetett volna létre. „Önnek decemberben még semmi elképzelése nem volt az egészről, kicsit vegyünk visszább az arcból” – mondta. Baranyi Krisztina is kritizálta az előterjesztést: a ferencvárosi polgármester szerint nem konkrétumokról döntenek, nem derülnek ki az „anyagi áldozatok”, miközben a főváros feladja a gazdasági önállóságát. Kovács Péter fideszes polgármester egyetértett Baranyival: szerinte is hiba, hogy nem konkrétumokról szavaznak.

Az egyórásra nyúlt vita végén az előterjesztésre a Közgyűlés 28 tagja igennel szavazott, nemet senki nem nyomott.

Karácsony Gergely elmondta, hogy az új tarifarendszer bevezetése a fővárosnak is „erőltetett menetet” jelent. Ők a minisztériumtól a májusi bevezetést kérték, de Lázárék az országos rendszer átalakítása miatt ragaszkodtak a márciushoz, így rábólintottak. Baranyi Krisztina aggodalmait megérti a főpolgármester, de szerinte a szerződéstervezet sem fog sokkal többet mondani, mint amit most tudnak.

Járatritkításokról és pulykákról vitáztak

Napirend előtti felszólalásában Wintermantel Zsolt a Fidesz frakcióvezetője a BKK három napot megélt járatritkításáról beszélt: szerinte Karácsonyék „suttyomban” módosították a menetrendet úgy, hogy közben azt állították: nincs is járatritkítás. Wintermantel szerint a főpolgármester egy héttel később a „nem létező járatritkításokat” vonta vissza. „Főpolgármester úr, ez az ön világa, az őszintétlen beszéd, a hazugságcunami” – mondta. Szóvá tette, hogy Walter Katalint, a BKK vezérigazgatóját Karácsony a pozíciójában hagyta, miután „vágásérett pulykának” nevezte az utasokat. „Ez nem egy szerencsétlen félre fogalmazás, ez maga az a szemlélet, amit önök képviselnek” – fogalmazott.

Karácsony Gergely válaszát a Fidelitas akciója zavarta meg, „kinek jutott a 1,5 milliárdos hídpénz-mutyiból” feliratú molinóval jelentek meg az ülésteremben.
A főpolgármester szerint idén a BKK nagyobb kapacitást rendelt, mint tavaly, az utasok számlálása pedig szenzorokkal történik, így az ő bevonásuk megtörtént, mivel a „lábukkal szavaztak”. Elismerte, hogy a BKK a kommunikációban hibázott, az elhíresült „pulykás mondat” szerinte is rossz, de mindenkinek voltak már rossz mondatai. „Nem gondolom, hogy egy rossz mondat felülírja három év munkáját” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!