Karácsony szerint 4-5 milliárd kiesést okozhat Budapestnek a bérletmegállapodás, de bevállalják

Legfontosabb

2024. január 30. – 14:09

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy kalkulálunk, hogy 2023-hoz képest 4-5 milliárd forinttal csökken a BKK bevétele az állammal kötött bérletmegállapodás után, mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: ezt azonban bevállalják, mert ez a főváros és agglomeráció tarifaközösségének első lépése, aminek hatására várhatóan többen választják a tömegközlekedést a vonzáskörzetben élők, és csökkenhet az autóforgalom.

A főváros vezetése és az Építési és Közlekedési Minisztérium hétfőn állapodott meg arról, hogy a Pest megyére váltott havi vármegyebérletet, illetve a havi országbérletet március 1-től a BKK járatain is elfogadják. Megmarad viszont a Budapest-bérlet, amely változatlanul érvényes lesz a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A Budapest-bérlet ára 8950 forintra csökken. Ezek együttes hatása Vitézy Dávid közlekedési szakértő szerint rendszerszinten nagyjából 20 milliárdos kiesést jelenthet majd a BKK-nak és a MÁV-Volánbusznak együttesen.

Karácsony közölte: a megállapodás alapján a BKK bérleteladási bevétele, valamint a MÁV-Volánbusz vármegyei bérleteladási bevétele közös kalapba kerül majd március 1-től. Ezt a bevételt havonta fogják elosztani utasférőhely-kilométer adatok alapján. Az új elszámolás egzakt számok alapján történik majd, mondta a főpolgármester, aki így nem számít a korábbi elszámolásokat övező vitákra. Mostantól ugyanis nem a nehezen követhető kiadásokon osztoznak, hanem a bevételen, normatív alapon.

Mint Karácsony elmondta, a főváros azt várja, hogy az az összeg, amit a BKK az eladott ország- és vármegyebérlet bevételéből kap, némileg ellensúlyozza azt a kiesést, amit egyfelől a bérletárcsökkenés, másfelől a kieső agglomerációs utasok okoznak a cégnek. Közölte: ettől függetlenül azt kéri a budapestiektől, hogy akik a városon belül utaznak, azok a BKK-s bérletet vásárolják meg, és a BudapestGo-n keresztül. Bíznak abban is, hogy az árcsökkenés a korábbinál több utast vonz a tömegközlekedési járatokra, ami szintén emelheti a bevételeket.

A fővárosi közgyűlés szerdán tárgyalja a megállapodás-tervezetet, ami egyrészt az állami és fővárosi közlekedési cégek bérleteinek közös elfogadását, valamint a BKK-bérletárak csökkenését is tartalmazza.

  • A BKK-diákbérlet megszűnik, mert a vármegyebérlet diák változata annyival olcsóbb lesz, hogy senki se venné (3450 forint helyett 945 forint).
  • A nyugdíjas BKK bérlet ára 5340 forintról 1890 forintra csökken
  • A Budapest-bérlet 9500 forint helyett 8950 forintba fog kerülni.

Attól, hogy másnak jobb, nekik nem lesz rosszabb – válaszolta a főpolgármester arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal, akik már megvették az éves BKK-bérletüket, méghozzá a régi áron. Hozzátette: az éves bérleteknek is lesz új ára, de az csak a következő évtől.

A BKK-jegyek márciustól továbbra is érvényesek lesznek a HÉV-ekre, de a MÁV és Volánbusz járatokra továbbra sem, mint ahogy az állami napijegyet sem fogadják el a BKK járatain továbbra sem. Arra a kérdésre, hogy beleszólhat-e a BKK újra a HÉV-ek menetrendjébe, és eltörölhetik-e ott is a járatritkítást, Karácsony azt válaszolta: a mostani megállapodás első lépés egy még integráltabb közösségi közlekedés irányába, ahol majd újra kell gondolni a szolgáltatások megrendelési oldalát is. Egy olyan közös állami-fővárosi agglomerációs BKK-t szeretne, ami a teljes regionális és fővárosi tömegközlekedést irányítaná.

Az is kiderült a tájékoztatón, hogy a MÁV-HÉV továbbra is igénybe veszi a BKK szolgáltatásait: önálló szerződés alapján folytatódik minden, ahogy volt a forgalomirányításban, jegyeladásban, utastájékoztatásban. Egészen addig, amíg az állami szolgáltató máshogy nem dönt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!