Az 50 éves Zoltánnak nyaki fájdalmai voltak, ezért október közepén megkeresett egy reumatológust Budapesten. Az orvos két héttel későbbi időpontot adott nyaki MRI-re. A vizsgálat végén Zoltánnak azt mondták, hogy körülbelül hat hét múlva készül el a lelete. Zoltán először december közepén érdeklődött telefonon az eredményről. Akkor azt mondták, hogy csúszás van, jó, ha két hónap múlva megkapja a diagnózist. Január elején ismét érdeklődött. Akkor azt a választ kapta, hogy nagyon nagy a terhelés, de hamarosan kiállítják a leletet. Végül január 9-re készült el, tehát Zoltán viszonylag hamar kapott időpontot a vizsgálatra, de
közel két és fél hónapot kellett várnia az eredményre.
Zoltán esete nem egyedi, hasonlókat tapasztalhat bárki, aki leletre vár vagy esetleg képalkotó vizsgálatra próbál időpontot kérni állami intézményben.
„Sajnálattal értesítjük, hogy ultrahangvizsgálatra előjegyzésünk 2024. márciusáig betelt” – írta a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet oldalán tavaly június elején. Hiába telt el azóta több mint fél év, a márciusi vizsgálatra még mindig hónapokat kell várni. A szakrendelő vezetője, Raffay Éva a hosszú várólistákat a szakorvoshiánnyal indokolta.
A szakma problémáiról eddig nem sokat lehetett hallani, mostanában hangosabb volt a sajtó a kórházi fertőzések vagy a tömeges felmondások miatt. A radiológusok inkább a háttérben dolgoznak, hiszen a feladatuk a betegségek diagnosztizálása például a CT, MRI, ultrahang segítségével. A jelentőségüket azonban jól mutatja, hogy egy komplexebb betegség kivizsgálásához legalább két-három különböző képalkotó vizsgálatra van szükség. Ugyan szakemberhiány máshol is van, de a gyors diagnózis felállítása megkönnyíti a hatásos kezelést, ezért a radiológusok kulcsfontosságú szereplők az egészségügyben.
Utánajártunk, mi az oka annak, hogy kevés a radiológus, és ez milyen ellátási problémákat okoz a gyakorlatban.
Vonzó lehet a magánellátás
„A radiológus szakma hanyatlása szorosan összefügg az egészségügy általános hanyatlásával és a magánegészségügy felvirágzásával” – mondta Tamás, aki nyolc éve dolgozik radiológusként egy állami kórházban. Szerinte a szakemberhiány egyik oka éppen az, hogy sok radiológus vándorol át a magánellátásba. A radiológus szerint ebben a szakmában a legkönnyebb magánellátásban elhelyezkedni, mert nagyon sok orvosra van szükség: „Hetente érkeznek hozzám is megkeresések belföldről és külföldről egyaránt.”
Dóra öt éve dolgozik radiológusként egy budapesti kórházban és egy magánintézményben. Ő is azt tapasztalja, hogy nagyon könnyű a magánszférában helyet találni. Sorra nyílnak a kisebb-nagyobb privát rendelők, amik nem működhetnek erős diagnosztikai háttér nélkül.
Ez pedig vonzó lehet, hiszen egy magánintézményben jellemzően több fizetésért kevesebb munkát kell végezni. Nem kell ügyeletet vállalni, sokkal nyugodtabb a munkatempó, jobbak a körülmények. Sok frissen végzett orvosnak hívogató, hogy nem ellenőrzik annyira a szakmai tudást, mint az állami intézményekben. Gyakran a radiológusok a szakvizsga után egyből elkezdenek magánintézményben dolgozni, sokszor szakmai tapasztalat nélkül.
„Az is problémát jelent, hogy a magánintézményekben semmiféle minőségi kontroll nincs: nem ellenőrzik, hogy az elvégzett vizsgálatok szükségesek-e, és az eredményeket szakmailag helyesen értékelik-e” – mondta Tamás. Emiatt előfordul, hogy meg kell ismételni a vizsgálatot. De olyannal is találkozott, hogy a szükségesnél háromszor-négyszer magasabb sugárdózissal végeznek el egy CT-vizsgálatot.
Ez pedig ismét az állami ellátásra tesz plusz terhet, mert a magánegészségügytől vesznek át munkát azzal, hogy a hibásan értékelt leleteket átnézik, bizonyos esetekben újraértékelik. Tamás szerint teszik ezt a betegek és az onkológiai csapat érdekében.
A betegek ebből csak annyit tapasztalnak, hogy míg állami intézményben több hónap múlva kapnak időpontot egy képalkotó vizsgálatra, a magánegészségügyben egy héten belül.
Túlterheltség
És ezzel el is érkeztünk a szakemberhiány másik okához, a túlterheltséghez. A magánegészségügybe vándorlás és a túlterheltség ok-okozati összefüggésben van egymással. Azáltal, hogy sok frissen végzett szakember megy el a magánellátásba, a szakma kiöregszik és nagyobb teher hárul az állami szférára. De fordítva is igaz: a túlterheltség miatt még több orvos hagyja ott az állami szférát. Míg nyugati államokban jobban szabályozott, hogy egy radiológus mennyit dolgozhat, itthon általában két-háromszoros túlmunka az elvárás.
Egy korábbi cikkünkben megszólaló radiológus orvos is ezt támasztotta alá. „Amikor külföldi kollégákkal beszélgetve szóba kerül, ki hány beteget vizsgál egy nap, még a közvetlen szomszédaink is elszörnyednek azon, hogy mi, Magyarországon, mennyit dolgozunk” – mondta. Míg egy holland mammográfus egy nap alatt 15 beteget vizsgál meg, egy magyar ennek a dupláját.
Az öt éve radiológusként dolgozó Dóra egy példával szemléltette a leterheltség mértékét: egy negatív hasiultrahang-vizsgálat öltözéssel, korrekt tájékoztatással, a lelet megírásával együtt minimum 15-20 perc. Ha a páciensnek bonyolultabb előzménye van, több régiót kell vizsgálni, esetleg nehezen mozog, vagy találnak valamilyen elváltozást, ez az idő hosszabb lehet. Egy nyol órás munkaidőbe 32 beteg férhet bele, de ezt úgy, hogy az orvos nem áll fel, nem eszik, nem megy mosdóba. „Én még nem láttam olyan kórházat, ahol a betegszám 50 alatt lett volna naponta.
Ez pedig hosszú várólistákat, frusztrált, sokat várakozó betegeket, ideges, stresszes orvosokat eredményez” – mondta Dóra. A teljesíthetetlen mennyiségű feladatot több, jó minőségű ultrahanggéppel, több orvossal és asszisztenssel lehetne enyhíteni.
A nyolc éve radiológusként dolgozó Tamás szerint ebben a helyzetben az orvost vagy arra kényszerítik, hogy túlórázzon, vagy gyorsabb, de felületes munkát végezzen. Ha valaki radiológusként végez hanyag munkát, annak ellenőrzése nehezebb, hiszen nem annyira látványos, mintha, mondjuk, sebészként teszi ezt. Sőt, talán ki sem derül hosszú ideig, csak egy későbbi képalkotó vizsgálattal összehasonlítva veszik észre a pontatlan leletezést.
A terhelést növelheti az is, hogy a cikk elején említett hosszú várólisták miatt sokszor a betegek inkább a sürgősségire mennek kevésbé komoly panaszokkal is. „Saját bevallásuk szerint is azért, mert vagy nem volt idejük máskor elmenni ambuláns kivizsgálásra, vagy hosszú volt a várólista és ismerős/háziorvos javaslatára jöttek be a sürgősségire” – mondta Tamás.
Hálátlan szakma
Tamás szerint ha valaki ezek ellenére állami szférában dolgozik, akkor sincs eléggé elismerve a munkája: „Bár tudatosan vállalt, mégis sokszor elkeserítő, milyen ismeretlen és hálátlan szakma ez. Ha tévedünk, az a mi hibánk, de ha igazunk van, akkor a kezelőorvosé a dicséret.”
Szerinte kevés a tisztelet a radiológusok iránt. Általában olyan vizsgálatkérő lapokat kapnak kollégáiktól, amiken annyi szerepel, hogy „kérem vizsgálatát, köszönöm”. Sokszor a páciens tünetei, panaszai, korábbi vizsgálatai, kórtörténete nem szerepel a beutalókon. Az orvos szerint többek között ez is összefüggésben lehet azzal, hogy a vizsgálatok egy részét nem megfelelően értékelik ki. Sőt, ha látnák a teljes képet, akár a sugárterheléssel járó felesleges vizsgálatok is elkerülhetők lennének. Tamás szerint manapság már lassan a betegtől kezdve a sebészig mindenki kompetensnek érzi magát az elkészült képek kiértékelésében. Hozzátéve, hogy erre néha rá is kényszerülnek az orvosok, ha sürgős esetben nem szeretnének sokat várni a leletezésre.
A kiértékelés azért is összetett, mert a radiológián belül is elkülönülnek a területek. Dóra szerint szerencsés, ha nem a gyermekonkológiával foglalkozó radiológus leletezi a prosztata-MRI-t vagy az ízületi-MRI-szakértő az emlő-MRI-t. Viszont ha adott témakörhöz értő szakorvos éppen szabadságon van, senki nem leletezi az elkészült vizsgálatokat. Ugyanis a szakemberhiány miatt egy intézményben általában nincs két ugyanolyan területhez értő radiológus.
A helyzeten valószínűleg nem segít, hogy közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis
MRI- és CT-vizsgálatokat idén novembertől csak az állam végezhet.
A törvénymódosítás szerint 2024 második feléig a jelenleg társasági formában működő szakrendelőknek át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé, ellenkező esetben megszűnik a közfinanszírozásuk. Az önkormányzatoknak legkésőbb június 30-ig kötelességük gondoskodni arról, hogy a tulajdonukban álló, gazdasági társasági formában működő járóbeteg-szakellátó egészségügyi intézmények kizárólag költségvetési szervként működjenek tovább. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez tovább növelheti a szakemberhiányt, még több beteget kényszerít a magánellátásba,
elnyújtja a várólistákat és rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív-ér rendszeri betegek gyógyulási esélyeit.
Zöldi Péter, a Radiológia.hu szakértője korábban a Népszavának azt mondta, hogy a képalkotó diagnosztikai szolgáltatások államosítása a fővárosban okozhat kihívást, a Péterfyben, a Bajcsyban, a kistarcsai kórházban és a baleseti intézetben nyújtanak ilyen szolgáltatást magáncégek. Vidéken néhány nagyobb városban van ilyen, például Győrben, Székesfehérváron, Szolnokon. Zöldi Péter becslése szerint az „államosítás” legfeljebb 5-6 milliárdba kerülhet a költségvetésnek a kártalanítással együtt.
A cikkben szereplő orvosok és páciens keresztnevét kérésükre megváltoztattuk.