Budapest külső kerületeiben fejleszti hálózatát a BKK
2024. január 23. – 10:15
Fejleszti közlekedési hálózatát a főváros külső kerületeiben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Keddi közleményükben azt írták, hogy a BKK még idén „járatsűrítéseket, valamint 12-14 hálózati fejlesztést hajt végre”. Ezeket a fejlesztéseket az teszi lehetővé, hogy a „megváltozott utazási igényekhez igazították” a hétfői és pénteki menetrendeket, vagyis hogy más vonalakon ritkábban járnak a buszok és trolik.
- A tervek szerint február 5-től bővül a 298-as telebusz útvonala a XVII. kerületben, valamint új, 275-ös autóbuszjárat indul Rákoscsaba-Újtelep térségében, és segíti a vasút megközelítését. „A kertvárosi környezetben közlekedő kisbuszokkal új térségek (például az óvoda) is elérhetők lesznek, ahol az utasok eddig csak gyalog vagy autóval tudtak közlekedni. A térségben változik a 176E autóbusz útvonala, amelynek megállóját egy iskola közelébe helyezik” – írták.
- Ismét közvetlen kapcsolat jön létre Rákospalota és a XIII. kerület forgalmas csomópontja, a Lehel tér között. A fejlesztésnek köszönhetően sűrűbben járnak majd a villamosok Angyalföldön, előkészítve ezzel többek között a Bajcsy-Zsilinszky útra később visszatérő villamosközlekedést.
- A X. kerületi fejlesztés első, fontos lépése, hogy a 75-ös trolibuszok egy része Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekedik. A környezetbarát járat közvetlen kapcsolatot teremt Újlipótváros és Kőbánya központja között, egyúttal segíti a szomszédos kerületek megközelítését is.
- Az újpesti térség hálózatfejlesztése során a BKK megteremti a közvetlen közösségi közlekedési kapcsolatot Megyer és Káposztásmegyer I. lakótelep között. A hamarosan társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet szerint elérhetővé válnak fontosabb közlekedési csomópontok, iskolák, üzletek.
- Újbudán az új lakóházak és irodaépületek újabb igényeket támasztanak a jövőben, az ezekre irányuló közlekedési fejlesztéseket a kerülettel közösen készíti elő a BKK. A fejlesztés része lenne a 33-as autóbusz bővítése, valamint az Andor utca térségének jobb kapcsolata a Kelenföldi pályaudvar felé.
A BKK menetrend-változtatásait többen, köztük Vitézy Dávid volt BKK-vezér is kritizálta, amire reagált Karácsony Gergely főpolgármester és Walter Katalin jelenlegi BKK-vezető is. Bár különböző szavakkal, de mindketten azt mondták, hogy a menetrendeket úgy módosítják, hogy az így megspórolt kapacitást máshol tudják majd bevetni.
Vitézy egy kedd délelőtti Facebook-posztban arról írt, csalódott abban, ahogy Karácsony Gergely főpolgármester „a járatritkítási botrányt” kezeli. „A járatritkítás utasok százezreit érinti, nem játék, nem lehet egy egyszerű figyelemelterelő hadművelettel lezárni az ügyet. A probléma nem múlik el magától, sőt, az egyetemi szorgalmi időszak kezdetével február elejétől csak súlyosabb lesz. És attól sem múlik el, ha mindenféle kis jelentőségű, határidő és konkrétum nélkül bedobott járatfejlesztési ötlettel próbálják elterelni a figyelmet róla” – írta a volt közlekedési államtitkár.