A DK, az MSZP és a Momentum is egyetért Karácsony kezdeményezésével

2024. január 18. – 15:14

Másolás

Vágólapra másolva

A DK egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy az idei fővárosi önkormányzati választásokat megelőző jelölt- és listaállítást legkésőbb március közepéig be kell fejezni – derül ki a párt közleményéből. A Momentum a Telex kérdésére ugyanígy reagált, az MSZP pedig ugyancsak közleményben jelezte, hogy egyetért Karácsony kezdeményezésével.

A DK hangsúlyozta, támogatja, hogy a jelenlegi városvezetést adó pártok (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd) a főpolgármester által vezetett közös választási listán induljanak, és azt is, hogy az LMP is rajta lehessen a listán.

Mint írták, támogatják Karácsony Gergely DK-s polgármester-jelölteket illető javaslatait, a nem DK-hoz tartozó polgármester-jelöltekkel szemben pedig nem indítanak saját jelöltet.

„Támogatjuk, hogy a főpolgármester által konkrét személyi javaslattal nem érintett kerületekben előválasztás döntsön a jelöltek személyéről. A DK e kerületek közül a XXI. és a XXII. kerületben kíván polgármester-jelöltet állítani, jelöltjeinket már korábban megneveztük, készen állunk az előválasztásra.”

Az MSZP saját közleményében azt írta, támogatja a főpolgármester javaslatát, miszerint az ellenzéknek közösen kell kiállni a Fidesszel szemben az önkormányzati választásokon, és az előválasztástól sem zárkóznak el, ha valahol nem sikerül közös jelöltet állítani. A Momentum a Telex kérdésére úgy reagált, hogy ők is szeretnék már lezárni az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalásokat, a párt vezetése pedig vizsgálja azt, hogy mi lehet a legcélravezetőbb konstrukció.

Szerintük ugyanakkor Karácsony javaslatával ellentétben az érvek többsége most a külön lista irányába mutatnak, főleg akkor, amennyiben megteremthető a külön lista és a közös jelöltek indítása. Ennek a lehetőségét vizsgáljuk, de mint írták, ezeket nem a Facebookon kell megbeszélnie a pártvezetőknek.

Ahogy az a Telex birtokába került levélből kiderült, a főpolgármester február közepéig adott határidőt a pártoknak, hogy megállapodjanak a kerületi polgármesterjelöltek személyéről. Ahol ez nem sikerül, ott legkésőbb március közepén előválasztást kell tartani Karácsony javaslata szerint. A főpolgármester megnevezte azt is, hogy a vitás kerületekben melyik jelöltet támogatja, ha a pártok nem tudnak megállapodni egymással. A főpolgármester javaslatairól ebben a cikkben írtunk bővebben.

A június 9-ei önkormányzati választás egyre közeleg: tíz fővárosi kerületben és több vidéki városban sem tudtak még megegyezni a pártok a közös polgármesterjelöltről. Hol van vita? Miért van egyre kisebb esély egy előválasztásra? Ebben a cikkünkben szedtük össze.

Ebben a cikkben írtunk arról is, hogy Budapesten már csak négy kerületben maradt érdemi vita a polgármesterjelöltről: Zuglóban, Csepelen, Budafokon és Soroksáron.

A DK és a Momentum közti egyeztetések legneuralgikusabb pontja Csepel (XXI. kerület) és Budafok-Budatétény (XXII).

Nem véletlenül ragaszkodik ehhez a két kerülethez mindkét párt. A XXII. kerületben az ellenzéki pártok közös jelöltjeként induló momentumos Havasi Gábor mindössze 312 szavazattal kapott ki 2019-ben a fideszes Karsay Ferenctől. Havasi most megpróbálna revansot venni, ám a DK inkább Perlai Zoltán helyi önkormányzati képviselőt indítaná.

Csepelen 2019-ben közel tíz százalékpontos előnnyel nyert a fideszes Borbély Lénárd, ám az elmúlt években a polgármester látványosan szembekerült Németh Szilárddal, a Fidesz választókerületi elnökével, és végül ki is tették a pártból. Borbély egy helyi civil szervezet színeiben indulna újra, és nem kizárt, hogy lesz egy fideszes ellenfele is, így a szavazatok megoszlása komoly esélyt jelentene az ellenzéknek, hogy visszahódítsa a korábbi baloldali fellegvárat. A DK Paál Géza önkormányzati képviselőt szeretné polgármesterjelöltnek, a Momentum pedig egy másik képviselőt, Dukán András Ferenc oktatáspolitikust, a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárt indítaná a kerületben.

A cikket a megjelenés után kiegészítettük az MSZP és a Momentum reakciójával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!