Borkai akkor sem lépne vissza, ha maga Orbán Viktor hívná fel

2024. január 16. – 18:51

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

„Meg tudom nyerni a választást” – szögezte le Borkai Zsolt az ATV stúdiójában kedden délután a Voks 2024 című választási műsorban. Ennek záloga a győriek bizalma. „Akkor volt egy szituáció” – utalt a jachtbotrányára, de

szerinte már nem beszédtéma az ügye Győrben.

A tizenhárom éven keresztül fideszes polgármesterként regnáló, a botránya után 2019-ben lemondó Borkai 2024-ben független jelöltként indul Dézsi Csaba András jelenlegi fideszes városvezetővel szemben. Ezenkívül biztosan lesznek ellenzéki aspiránsok is, de hogy Győrben miért kettőjük párharcáról szól jelenleg még a verseny, arról ebben a cikkünkben részletesen írtunk.

A műsorban Borkai ismét elmondta, hogy semmiképp nem lép vissza, bár a Fidesz erre még nem kérte, de

ha maga Orbán Viktor hívná fel, akkor sem tenné.

„Ha Dézsi Csaba András csak egy kicsit jobban csinálta volna az elmúlt négy évet, most nem beszélgetnénk” – szögezte le a műsorvezetőnek Borkai, megemlítve a Győrben közismert ügyet: Dézsi a Győri Nemzeti Színház felújítását nem sokkal a 2020-as megválasztása után lefújta, annak ellenére, hogy arra a Modern Városok Program keretében már megvolt a pénz. A jelenlegi polgármester egy kulturális negyedben gondolkodik most is, de az nagyságrendekkel nagyobb ügy, és úgy tűnik, a Fidesz-kormányzat sem látja most ennek realitását, még kevésbé a megvalósításához szükséges százmilliárdokat.

Borkai Zsolt felemlegette a gázszerződést is, aminek a felmondása több milliárd forintba került a városnak. „Győr gazdag város volt, de olyan döntések születtek az elmúlt négy évben, amelyek nehéz helyzetbe hozták” – mondta Borkai.

Borkai biztos abban, hogy nincs több olyan videó, amivel zsarolhatnák – az ATV stúdiójában legalábbis ezt mondta. Úgy érzi, a győriek bizalmát visszaszerezte, és nem tart attól, hogy ha megválasztják, ő és Győr is lemondhat a kormányzati támogatásokról. Bízik a tizenhárom év alatt kiépített – fideszes – kapcsolataiban.

Végül előkerült a kampányfinanszírozás is, Borkai Zsolt erről annyit mondott, hogy a választásokra létrehozott Közösen a Jövőnkért Egyesület kasszájába fizethetnek be vállalkozók és magánszemélyek, ha őt támogatni szeretnék. A kérdésére, hogy érkeztek-e már adományok, azt válaszolta, hogy igen. Arra viszont, hogy elárulja-e, mennyi, hasonlóan rövid volt a válasza: „nem”.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!