Győrben felmondja a szerződést a gázkereskedő, hét nap van megoldást találni

Legfontosabb

2021. december 11. – 11:51

Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A győri közgyűlés e heti rendkívüli ülésén ugyan engedélyt adott a városi közszolgáltató cégének – a Győr-Szolnak – hogy újratárgyalja a gázkereskedővel nyáron kötött, elvileg 2022. szeptember 30-ig szóló szerződését, de ez a gesztus is kevésnek bizonyult. A Global NRG Zrt. ennél többet akart, és meglépi, amit a tárgyalások során belengetett: felmondja a szerződést Győrben. Egyes számítások szerint ez a helyzet plusz 5 milliárd forintjába kerülhet a kisalföldi megyeszékhelynek.

Olcsó poén lenne elsütni, hogy gáz van most Győrben, de tényleg nehéz helyzetbe került a százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol, az a forgatókönyv következett ugyanis be, amelytől a leginkább tartottak. A gázkereskedő felmondja a céggel kötött érvényes szerződését, amiért nyilván majd perre mennek a felek, de ha lesz is kártérítés, biztosan kevesebbre rúg, mint amennyit az új szerződés miatt a Győr-Szol a gázért fizetni fog 2021-2022-ben.

Elszabadult árak

Győr már hét éve a Global NRG-től veszi a gázt, az idei tendert is a fővárosi cég nyerte el. A szerződést június 28-án írták alá, a megállapodás egy gázévre szól, vagyis 2021. október 1-jétől 2022. szeptember 30-ig. A gázár azonban elszabadult a világban, ennek következményeiről a Telex néhány napja írt: a cikkben Győrt is említjük, mint azon városok egyikét, ahol a kereskedővel viták vannak, és valóban: október óta tárgyalnak a felek. A Global két dolgot akart: egyrészt módosítani az erre a gázévre kötött szerződést (az elszabadult gázár miatt), másrészt – és ez Győrnek már sok volt –, visszamenőleg, 2021. április 1-jétől 2021. szeptember 30-ig szintén újratárgyalni a dolgokat. Csak az utóbbi mintegy 400 millió forintjába került volna a Győr-Szolnak, de a város, mint tulajdonos, elvi okból ebbe már nem mente bele. A rendkívüli közgyűlésen így fogalmazott az egyik képviselő: fizetés után nincs reklamáció, lejárt szerződés nem lehet alku tárgya.

Rendkívüli ülésen tárgyalták a kérdést – Fotó: Facebook/Dézsi Csaba András
Rendkívüli ülésen tárgyalták a kérdést – Fotó: Facebook/Dézsi Csaba András

A polgármester szavaival

Sűrű volt a hét, a rendkívüli ülés előtt ugyanis még a város gazdasági bizottsága is megtárgyalta a Global feltételeit – pontosabban azt, hogy melyikről engedjék tárgyalni a Győr-Szol a vezetését. Négy lehetséges verzió volt, a két ülésről, illetve a megoldási lehetőségekről a Győri Új Szó számolt be helyben, akinek van ideje erre, érdemes átböngészni a tudósításokat.

Az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett elfogadta a közgyűlés az idei szerződés újratárgyalását – Fotó: Facebook/Dézsi Csaba András
Az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett elfogadta a közgyűlés az idei szerződés újratárgyalását – Fotó: Facebook/Dézsi Csaba András

A győrieknek Dézsi Csaba András polgármester – nyilván már jóval rövidebben – a történteket a pénteken megjelent önkormányzati lapban foglalta össze: „Az történt, hogy a Győr-Szol mellesleg sokat szidott vezetői kiváló érzékkel, időben megkötötték a jövő évi gázkontingensünket garantáló megállapodást, még mielőtt a földgáz világpiaci ára az egekbe szökött volna. Ráadásul olyan szerződést írtak alá, amely egyoldalúan, jogszerűen nem is mondható fel. Erre most jött a gázkereskedő – ahogy több más nagyvárosban is –, kvázi megzsarolta az önkormányzatot, hogy ha nem módosítjuk a szerződést, akkor egyoldalúan, törvénytelen módon felmondja azt.

Ennek szerinte két következménye lehet. Az egyik az, hogy pereskedhetünk vele éveken keresztül, mire a pénzünkhöz jutunk, a másik, hogy ötszörös áron tudjuk beszerezni a gázt a piacról. Nyilván erre is fel vagyunk készülve, és állami segítséget kérünk, ha eljön az ideje, de most próbálunk a megegyezés irányába elindulni. A közgyűlés így döntött a napokban. Egyetlen bökkenő van még, az, hogy a kereskedő – mivel a tavalyi évben szintén ár alatt vettük tőle a gázt – az akkori veszteségét is szeretné rajtunk behajtani, a már lejárt szerződése után. Erre azonban érthető módon nem mutatunk hajlandóságot.

Szóval valóban komoly problémákkal állunk szemben, hiszen tél van, és nem lehet játszani a távhőszolgáltatás biztonságával.”

Beváltotta a fenyegetését

Valószínűleg már nyomdában volt a hetilap, amikor a Global – úgy tudjuk, egy számla kifizetésének kétnapos csúszására hivatkozva – a fenyegetést beváltotta. Endrődi Péter, aki amellett, hogy a polgármester kabinetfőnöke, a Győr-Szol igazgatóságának elnöke is, a tényt megerősítette a Telexnek.

„Valóban jeleztük minden hatóságnak és érintett szervnek a szerződés felmondását, ez a következő héttől lép életbe, onnantól számolva van hét napunk új szerződő partnert, gázkereskedőt találni. Nincs kétségünk, hogy a piacon a hír már végigment, és számítunk is ajánlatokra. A szakemberek számítása nem kecsegtető: ha a mostani árakon szerződik ugyanis valaki – jelesül mi –, akkor a korábban kialkudott árhoz képest ötmilliárdos eltéréssel számolhatunk. A győri lakosok ebből nem éreznek meg semmit, náluk lesz meleg a lakásban, a Győr-Szol költségvetését írja át teljesen ez a helyzet.”

Beperelik őket

Dézsi Csaba András kijelentette, hogy Győr be fogja perelni a Globalt, de hangsúlyozta ő is, hogy emiatt a győri lakások nem maradnak fűtetlenek. A városban most már több mint 25 ezer otthont fűtenek távhővel – nem kicsi tehát a tét.

A Telex megkereste a Global NVG Zrt-t is, ott azt mondták, ebben az ügyben ők inkább Győrre bízzák a kommunikációt. Még egy kérdés maradt: Mi történik, ha Győr nem talál hét napon belül új kereskedőt, akitől/amelytől a földgázt beszerzi? Ebben az esetben az állam veszi át a hőszolgáltatás üzemeltetését, de akkor a Győr-Szol távhő-üzletágának – amely pedig eddig nyereséges volt, jól működött – mindent át kell adnia az államnak.

Mennyi pénz forgott kockán?

Ha a Global NRG Zrt.-vel a nyáron kötött szerződést módosították volna azokkal a feltételekkel, amelyeket a gázkereskedő szeretett volna, akkor a Győr-Szolnak nagyjából 500-600 millió forintjába került volna ez a helyzet. Ebbe a város is belement. A visszamenőleges szerződésmódosításba azonban nem, annak költsége újabb 402 millió lett volna. Azért lehetett – Dézsit idézve – zsarolási pozícióban a Global, mert pontosan tudta, hogy most „aranyáron” lehet gázt vásárolni, tehát Győr, illetve a Győr-Szol 5 milliárd forintot beárazhat – ennyivel többet fizethet az új szerződéskötéskor, nyilván már egy másik céggel. A pereskedés végén van esély a kártérítésre, de ez évekig tarthat, hideg most van, ahogy gázra is most van szükség, nem egyszerű az ügy.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!