A drága gáz és áram jövőre odacsap Budapestnek

Van egy talán már unalomig ismert leosztás a Fővárosi Önkormányzat körül: a városvezetés panaszkodik, mert a pénz kevés, a feladat sok, és a külső körülményeket (energiaár-robbanás, koronavírus) se mindig egyszerű elmagyarázni.

Nem soroljuk hosszasan, de fővárosi szempontból ott van az iparűzési adó megnyírása, a szolidaritási adó, egyre több az egészségügyi kiadás, kevesebb a városban a külföldi, ők sem vesznek annyi buszjegyet, de a home office miatt dolgozói bérletből is kevesebb fogy, miközben a járatoknak menniük kell.

Erre a nem túl fényes alaphelyzetre épül rá most éppen az energiaválság, a tökéletes vihar. Mindennap nem csodálkozunk rá az árakra, de egy percig se gondoljuk, hogy az árampiacon vagy a gázpiacon javult volna a helyzet.

Néhány szám

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen vázolta a helyzetet. A kérdés elég összetett, pár részletre majd ki is térünk, de képzeljük el, hogy például a

fővárosi tömegközlekedés 2021-ben 8,8 milliárdos áramszámlát vár, a mai árakból kiindulva jövőre ez 18,5 és 22 milliárd forint közé eshet.

Ez a legdurvább tétel, de a főváros közvetlen vagy közvetett, száz százalékban vagy csak részben birtokolt cégei közül mindenhol jelentkezik jövőre egy nagy áram- vagy gázszámla-emelkedés, a közvilágításnál, a távfűtésnél, az állatkertnél, a vízműveknél, de az idősotthonoknál vagy a színházaknál is.

Big picture

Ha pedig a bevételre tekintünk, akkor egy 170 milliárdos (átlagosnak mondható) éves iparűzési adóbevétel helyett a bizonyos vállalkozási körre megadott felezéssel és a szolidaritási adóval csökkentve csak 115 milliárd forintra számíthat Budapest.

Ez egy nagy és összetett probléma, de ezen belül is vannak sajátos helyzetek. Budapest élete újabban folyamatos küzdelem a finanszírozási lyukak és az ellátás fenntartásának tengelyében. A lakosságot érintő alapvető kérdések így szólnak:

• Tudja-e üzemeltetni Budapest a közösségi közlekedést?
• Lesz-e közvilágítás?
• És távhőszolgáltatás?

Szerencsére ezekre a kérdésekre azért igenlő a válasz, egyik szolgáltatás sincsen veszélyben:

• nem kell majd gyalog vagy taxival járni a nagyobb városi távolságokra;
• este 4 után talán még nem fogunk a körúton zseblámpával bolyongó vagy telefonnal világító kartársakat látni;
• és ami a legfontosabb, fázni sem fogunk.

Ám a drágább szolgáltatások árát valakinek állnia kell, a legatyásodott önkormányzatnak (és mivel országos a probléma, az önkormányzatoknak), az energiakereskedőknek vagy az államnak.

Távhő

A helyzet megértését kezdjük a távhőszolgáltatás országos problémájának megértésével, amit először a 444.hu mutatott be, és ez alaposan felkavarta az állóvizet, a szakma nagy belső vitája kikerült a nyilvánosság elé. Mi is beszélgettünk energiakereskedőkkel, és érdekes kérdések merültek fel:

• Hogyan érdemes közületként energiát venni?
• Kinek a hibája az, ha egy energiakereskedő letérdel, és otthagyja az ügyfelét?
• A kereskedőé, aki túlzott kitettséget vállalt?
• Az energiahivatalé, aki hagyta működni az ilyen kereskedőt, hiszen hogyan várható el minden intézménytől, hogy átlássa ezt a bonyolult piacot?
• Azé az intézményé, aki megbízta, és nem választott jobban?
• Vagy ez olyan szintű áremelkedés, amire nem lehet reálisan felkészülni?
• Mi a teendő, ha a piacon nagyon elszállnak az árak?

Az ilyen kérdésekre nem is olyan egyértelműek a válaszok. A közösségi forrásokból gazdálkodó cégektől tényleg elvárható, hogy attól vásároljanak, aki a legjobb árat adja, különben a beszerzőre rávetül a korrupció gyanúja, de a legalacsonyabb ár közben nem biztos, hogy lehet érvényesíteni olyan szintén fontos szempontokat, hogy ellátásbiztonság, tőkeerő, múltbeli tapasztalatok. Forrásaink szerint ezért van a MEKH, valamiképpen a hivatalnak kellene kiszűrnie a kalandorokat. Most nem is az energiaválság során kiárazódott kereskedőkre gondolunk, de a korábbi években többször verték szét a piacot áfacsaló kalandorok, és sajnos őket néha elég lassan vette csak észre a hivatal.

Ördögi helyzet

A távhőszolgáltatás egy elég töredezett piac, nincsenek olyan nagy, országos cégek, mint az áramszolgáltatásban, gázszolgáltatásban, üzemanyag-kereskedelemben, hanem városok, régiók lokális cégei dolgoznak.

Az energiahivatal minden évben meghatározza, hogy a következő októbertől egy gázévig (tehát 2021 májusában a 2021. október – 2022. októberi időszakra) mi az a gázárszint, amellyel a távhőszolgáltatók el tudnak boldogulni, mi az az ár, amit érvényesíteni tudnak a hatósági áras termékükben.

Egy példával: ha az idén 30 eurós gázárral (a mértékegység itt a MWh) határozták meg ezt az árszintet, az a távhőcég, amelyik átlagosan efelett szerezte be a gázt, bajba került, míg az, amelyik alatta, nyereséget termelt.

A távhőszolgáltatók dönthettek: vagy abban bízhattak, hogy lesz ennél olcsóbb is a gáz, és még kivártak, vagy attól féltek, hogy drágább lesz, és bebiztosították magukat, ezen az áron szereztek kereskedőt. A legtöbb távhőcég nem kockáztatott, lefixálta az árat.

Az opciós rész

A távhőcégek gázszerződéseiben van egy mennyiségi adat is, ez a tervezett mennyiség, nevezzük ezt 100 százaléknak, és van egy toleranciasáv, amit hallottunk flexibilitásnak vagy mennyiségi rugalmasságnak is emlegetni.

Képzeljük el, hogy egy városnak várhatóan 50 millió köbméter gázra lesz szüksége a fűtéshez; ha azonban nagyon hideg lesz, akkor ez lehet akár 20 százalékkal is több, vagyis 60 millió köbméter, ha pedig enyhe tél lesz, akkor 20 százalékkal kevesebb is elég lehet, vagyis 40 millió köbméter. Ezt itt most térfogatban adtuk meg, de a gázszerződések alapvetően MWh-ban, vagyis energia-egyenértékesben születnek.

Idén ugye az történt, hogy eszement módon elszálltak az árak, aki 30 euró/MWh-n kért 50 millió köbmétert, az szépen bevédte magát. Ha a gázkereskedő ennyi gázt biztosított magának ezen az áron, vagyis fedezett, akkor ő a távhőszolgáltató alulfogyasztásán (amit a távhőcég nem kért), nyert 70 eurót megawattóránként, és minden megawattórán, amit utólag kért a vevő a 100 százalék felett, veszített 70 eurót.

A kereskedők helyzete

Az idén mindenesetre drasztikus árrobbanást éltek meg a kereskedők, akik úgy érezték, hogy ezt képtelenek kezelni, ez túlmutat a vállalható kockázatokon. A vevők nyilván teljesen másként látták ezt, szerintük a kereskedők soha nem jelentkeznek, hogy most olyan jók voltak az árak, hogy extraprofitunk keletkezett, amiből visszaadnánk, ha egyszer ők veszítenek, akkor álljanak helyt.

Mindenesetre probléma alakult ki, és mi háromféle kereskedői mentalitást hallottunk:

1. Volt, aki árat szeretett volna emelni. Ezt mondta:

„Osszuk meg a bajt, igen, 30 eurón vásároltunk, de most 100 euró a gáz, ha én mint kereskedő 80-90 eurón adom, azt fogadd el. Ha nem fogadod el, akkor elállok a szerződéstől, mert havária van, te pedig veheted a piacon 100-ért a gázt.”

2. Ennél csúnyább volt, aki azt mondta:

„Én egy kicsi cég vagyok, ha nem módosítjuk a szerződést, hagyom bedőlni a cégemet, elengedem azt, két-három évig pereskedhetünk, a felszámolásból kapsz majd valamit, de nem jobb neked is, ha kicsit árat emelünk?”

3. Végül volt, aki azzal érvelt, hogy neki lehetősége van az egyoldalú szerződésmódosításra, de van egy javaslata:

„Állapodjunk meg abban, hogy a szerződött mennyiséget, vagyis a 100 százalékot adom az eredeti áron, ha többet fogyasztasz, akkor fizess piaci árat, ha alatta maradsz, akkor pénzt kapsz, érdekeltté teszlek az energiamegtakarításban.”

Áramtermelés

Ami a fővárost illeti, azt hallottuk, hogy a Főtáv úgy ítéli meg, hogy neki erős szerződéses pozíciója van (a cég vezetője a korábbi MVM-vezér Mártha Imre), így nem fogadta el a szerződésmódosítási javaslatot. Sokfelé van vagy volt még vita, hallottunk Győr, Szolnok, Szeged és Székesfehérvár esetében is nézeteltérésről, de már van, ahol megállapodás is született.

Állítólag az energiakereskedőknek az a fő érvük, hogy a távhőcégek opciós lehetőségei az időjárás-változásra vannak kitalálva, de többen bekapcsolták a náluk működő gázmotoros erőművet is, nemcsak hőt, de áramot is termeltek, és extra pénzt kerestek a kereskedők rovására.

Az október kicsit hidegebb volt, mint szokott, de mintha egyes városi távhőcégek felett olyan időjárási szupercellák alakultak volna ki, amelyek miatt rettentően kellett fűteni.

A színfalak mögött mindenesetre mennek a tárgyalások, az egyik oldalon állnak az önkormányzatok, a másikon az őket kiszolgálók (elsősorban az MVM, a MET-csoportba tartozó E2), a Veolia, az Alteo, illetve a Global NRG).

Közvilágítás

A városházi beszélgetésen részletesen szóba került a közvilágítás ügye is. A BDK (Budapest Dísz- és Közvilágítási Kft.) annyiban van duplán speciális helyzetben, hogy a cég csak felerészt a Fővárosi Önkormányzaté, a másik fele az E.ON-é, ráadásul ennek a cégnek az áramkereskedője, a JAS Budapest Zrt. a válság eddigi legnagyobb áldozata, ő már gyakorlatilag letérdelt.

Tüttő Kata elmondta, hogy november 30-a óta már nem a JAS, hanem az E.ON látja el a BDK-t, de amint lehet, újabb közbeszerzés készül, amelynek keretében kell energiát venni az év utolsó napjaira. Itt a helyzetet az bonyolítja, hogy miközben a BDK nem, úgy maga az önkormányzat jogosult lenne egyfajta egyetemes szolgáltatói áron energiát venni (ez nem ugyanaz, mint a lakossági ár, de így is kedvező), csak ehhez jogi lépéseket kell tenni, módosítani kell a közszolgáltatási szerződést.

Ahogy Tüttő Kata fogalmazott, a kormány nem mindig a budapestiek vagy Budapest érdekeit követi, így csak reméli, hogy a JAS csődje után nem kerül még rosszabb helyzetbe az önkormányzat.

Az energiaárak eközben csak szárnyalnak, szárnyalnak, a HUPX áramplatformon már 300 euró/MWh-s árak is vannak, míg a CEEGEX gáztőzsdén 90-95 euró/MWh árak is láthatóak.

Ezt így talán nehéz viszonyítani, de ha most nem újságcikket írnék, hanem rádióriportot készítenék a velem beszélgető energiakereskedővel, akkor ezt hallanák:

„Ezek az árak… (itt jött egy, kettő, majd egy harmadik kisípolt szó) magasak.”