Idén sem marad el a CPAC Hungary, az amerikai jobboldal budapesti konferenciája

2024. január 12. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

Idén áprilisban immáron harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC) – írja a Mandiner.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a közpénzzel bőven megtámogatott Alapjogokért Központ szervezi a jobboldali konferenciát. Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója arról beszélt, hogy a rendezvény főszónokának ebben az évben is Orbán Viktort kérték fel.

A főigazgató Facebookon közzétett videójában azt mondta a „jobbos dzsemboriról”, hogy a „budapesti CPAC-en az egész Európából, sőt a világ minden tájáról érkező szövetségeseinkkel sikerre visszük a jobboldal nemzetközi forradalmát: woke-talanítunk, aztán lecsapoljuk a mocsarat, hogy visszavegyük Brüsszelt, és visszahódítsuk Washingtont is!”.

A CPAC eredetileg az 1970-es évek óta az amerikai jobboldal éves nagygyűlése, az első európai fórumot, a CPAC Hungaryt 2022-ben rendezte meg az Alapjogokért Központ. 2023-ban ismét megtartották a rendezvényt Budapesten: tavaly a miniszterelnök az itt tartott beszédében azt mondta, hogy „Magyarország kifejlesztette az ellenszert a gyilkos progresszív vírus ellen”. Donald Trump pedig videóüzenetet küldött, amiben globalistákkal és a kommunistákkal vívott történelmi harcról beszélt. De felszólalt többek közt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Lázár János és Schmidt Mária is.

Néhány napja derült ki, hogy a főszervező Alapjogokért Központ székházát 170 millió forintból tovább korszerűsítik. A Budapest XII. kerületében lévő irodaházat 2021-ben már felújították egyszer, csaknem 300 millió forintból szaunát és konditermet is kialakítottak az épületben. A Szánthó Miklós főigazgató által vezetett fideszes think-tank tavaly nyáron költözött be az exkluzív környezetben lévő székházába, amit az Átlátszó cikke szerint 1,4 milliárd forintért vettek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!