Egyszerűbb bérletek és kedvezmények vonaton, buszon: megnéztük, ki járhat rosszul és jól Lázár tarifareformjával

Legfontosabb

2024. január 9. – 16:59

Egyszerűbb bérletek és kedvezmények vonaton, buszon: megnéztük, ki járhat rosszul és jól Lázár tarifareformjával
Utasok jegyet vásárolnak az Újpest-Városkapu helyközi autóbusz-állomáson – Fotó: Jászai Csaba / MTI Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden több bejelentést tett a vasútra és a távolsági buszokra vonatkozó tömegközlekedési tarifák átalakításáról. Összefoglaljuk, kinek jelenthetnek előnyt a változások és ki kerülhet hátrányba az új rendszerben.

Bérletek egyszerűsítése: sok agglomerációs ingázó rosszul járhat

A bejelentés szerint megszűnik minden bérlettípus a MÁV és a Volán járatain, csak az ország- és vármegyebérlet marad. Ezt a lépést azzal magyarázta a miniszter, hogy az elmúlt évben tíz eladott bérletből kilenc ország- vagy vármegyebérlet volt. Ezek bevezetése eszerint siker volt, a többit nincs értelme fenntartani. Aki munkája vagy tanulása miatt rendszeresen több megyén is átutazik, annak a havonta 18 900 forintba kerülő országbérlet éri meg, aki egy megyén belül ingázik, annak a 9450 forintba kerülő vármegyebérlet a megfelelő.

A bérletek egyszerűsítése jól hangzik, de a nagy átalakításban vannak, akik rosszul járnának, méghozzá a bérletvásárlók körülbelül tíz százaléka. Vitézy Dávid szerint ugyanis akinek jobb és olcsóbb volt, az már eddig is váltott a vármegyebérletre. De akinek a régi típusú, kilométer-alapú bérletek jobban megérik, azoknak a ma bejelentett döntés brutális áremelést jelent.

A kilométer-alapú bérletek azoknak érik meg, akik nem utaznak sokat, jellemzően például Budapest határa mellett laknak valamelyik agglomerációs településen, és onnan járnak be dolgozni. Például ahogy Vitézy írja: „az eddigi 5 km-es vasúti, Volánbusz vagy HÉV-bérletet vásárlóknak az eddigi 5940 forint helyett 9450 forint lesz a havi bérlet, ami 59%-os áremelés.”

A Budakesziről, Budaörsről, Nagykovácsiból, Solymárról, Pécelről és még sok más településről busszal, vagy épp Dunaharasztiból, Budakalászról, Csömörről, Kistarcsáról HÉV-vel ingázók az eddigi 5 kilométeres bérlet helyett az 59%-kal drágább vármegyebérletet vehetik csak meg a fővároson kívüli szakaszra. Ugyanez érvényes a vidéki nagyvárosok közvetlen vonzáskörzetére is.

Új napijegyek: aki távolabbra megy, annak a retúrban jó lehet

Két új napijegy lesz március 1-től. A megyejegy 999 forintba, az országjegy 4999 forintba fog kerülni. Mivel a vasúti forgalom jelentős részét a Budapest és agglomerációja közötti utazások teszik ki, ebben a viszonylatban néztük meg, kinek éri meg az új napijegyből vásárolni majd.

A vásárlói körből itt nyilván kimaradnak a naponta ingázók, mert ők bérletet vásárolnak, viszont szóba jöhetnek azok, akik egy napon belül utaznak el valahová és vissza. A 999 forintos megyejegyet lényegében szinte az összes agglomerációs településre megéri majd megvenni, kivéve talán Dunakeszit, mert az már olyan közel van. A spórolás 10-20 kilométerre eső településeknél 200 forinttól (pl. Üllő esetében) 500 forintig terjedhet (pl. Monorra menet), de aki Cegléden fordul, az 2000 forintot is megtakaríthat majd az új napijeggyel.

Az országjegyeket 120-150 kilométeren túli retúr utazásokra lesz majd érdemes megváltani, azaz körülbelül egy Budapest–Eger távon túl (persze napon belül). Egynapos kirándulásokra, rokonlátogatásra, nyári kiruccanásokra Budapestről a Balaton felé Siófok nagyjából a határ, amin túl jól jöhet az országjegy, Balatonlellére például már 600-2000 forinttal olcsóbban is el lehet majd így jutni.

Egyszerűsödő kedvezményrendszer: senki se jár rosszul

A miniszter bejelentése szerint felülvizsgálják az eddigi szerteágazó kedvezményrendszert: a 65-féléből 33-at lefaragnak, marad 32. Ez elsőre ijesztően hangzik, de a bejelentésben nem utalt semmi sem arra, hogy bárki is rosszul járna, sőt.

Ami elhangzott: a különböző kedvezményekből egyedül az 50 százalékosak maradnak meg.

  • A közalkalmazottaknak (tanítóknak, ápolóknak stb.) az eddigi évi 12 alkalommal felhasználható 50 százalékos kedvezményt korlátlanra változtatják. Ők tehát nyernek, ha regisztrálják magukat ehhez, a pecsételős igazolványok ugyanis megszűnnek.
  • Jól járnak a 14 év alattiak, mert nekik március 1-től ingyenes lesz az utazás, aminek minden bizonnyal a szülők fognak különösen örülni. Budapesten ez a kedvezmény már 2021. szeptember 2-től érvényes a BKK járatain.
  • A 14–25 év közötti fiatalok egységesen 50 százalékos kedvezményt kapnak a most 26 éves életkorig járó 33 százalék helyett, ha nem tudnak venni 90 százalékos diákbérletet. Ez ugyanis megmarad a vármegye- és országbérletnél, amelyek így 945 és 1890 forintba kerülnek.
  • A nagycsaládosok, fogyatékkal élők, tartós betegek a jelenlegi 90 százalékos utazási kedvezmény helyett ingyenes utazási lehetőséget kapnak – nekik tehát így olcsóbb lesz a vonatozás és a helyközi busz, ők sem járnak rosszul.
  • A 65 év fölötti utasok továbbra is ingyen utaznak, a 65 év alatti nyugdíjasok pedig jogosultak lesznek a kedvezményes ország- vagy vármegyebérletre, azaz nekik is csak 945 vagy 1890 forintot kell fizetniük.
  • Persze lehet olyan családi felállás, ahol a gyerek- és a felnőttkedvezmények változásával ki lehet sakkozni olyan helyzetet, amikor egy család végül rosszabbul jár majd, ezt a Hvg.hu számolta ki.

Bankkártya előnyben, Budapest-bérlet a levegőben

Lázár elmondása szerint szeptembertől megteremtik a kártyás fizetés lehetőségét az összes sárga buszon. Sőt, aki készpénzzel fizetne, annak drágább lesz a jegy, felszámolnak ugyanis neki egy 200 forintos adminisztrációs költséget is.

Tovább bővítik az országbérlet hatályát: a tervek szerint mindenféle járatra érvényes lesz, például az InterCity járatokra is.

A Budapest-bérlet ügye egyelőre még lóg a levegőben, mert Lázár János ezzel kapcsolatban új ajánlatot tett a fővárosnak: a minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket.

Karácsony Gergely főpolgármester erre úgy reagált, hogy a következő hetekben hosszú és konstruktív tárgyalásra készül, amiben meghatároznák azokat a részleteket, hogy miképp tudnak elszámolni a közösen szerzett bevételekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!