Balog Zoltán levelet írt Karsai Dánielnek, szerinte káros lenne, ha megnyílna a lehetőség az aktív eutanázia előtt

2023. december 27. – 19:29

Másolás

Vágólapra másolva

Balog Zoltán református püspök károsnak és beláthatatlanul veszélyesnek tartaná,
ha Magyarországon megnyílna a jogi lehetőség az aktív eutanázia előtt. Többek között erről írt a karácsony előtt Karsai Dánielnek küldött levelében, amit az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász most a Facebook-oldalán osztott meg.

A volt emberierőforrás-miniszter a négyoldalas levélben együttérzését fejezte ki a gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált Karsainak, ugyanakkor elutasította a kezdeményezését, miszerint méltósággal, a saját döntéséből szeretné befejezni az életét.

„Emberi együttélésünkre tekintettel viszont károsnak és beláthatatlanul veszélyesnek tartanám, ha megnyílna a jogi lehetőség az aktív eutanáziára, illetve az asszisztált öngyilkosságra. Súlyos károkat okozna életünk értékének megítélésében és a gyógyító szakmák művelőinek szemléletében, ha a szenvedő döntése alapján orvosok vagy mások törvényes felhatalmazással segíthetnék kioltani a szenvedő életét. Ma ez Magyarországon, miként a világ országainak többségében, büntetendő. Miközben elfogadom, hogy Ön ezért a lehetőségért küzd, arra kérem, ne akarja kinyitni ezt a kaput, mert ha egyszer kinyílik, akkor azt nem fogjuk tudni többé nemcsak bezárni, hanem annak egyre szélesebbé tárását sem megakadályozni” – írta Balog.

Hozzátette, hogy az embernek nem adatott meg, hogy életünk kezdetére igent vagy nemet mondhassunk. Balog szerint egy olyan társadalom, „amely a jótékonyságra és méltóságra hivatkozva a halál lehetővé tételében látja a szenvedő ember számára a megoldást, önkéntelenül is felmenti magát a gondoskodás kötelezettségének személyes és közösségi felelőssége alól”.

A református püspök arról is írt, hogy aktív eutanáziát tiltó államhatalomnak kötelessége mindent megtenni azért, hogy Magyarországon méltósággal lehessen meghalni. „Ma, különösen a szegény emberek számára, nem mindig adatik meg ez a lehetőség. Kevés a hospice, az olyan államilag támogatott hely, ahol a hozzátartozók jelenléte, a palliatív ellátás esélyt ad arra, hogy emberi és emberies körülmények között távozzon az életből az, akinek távoznia kell.”

Karsai a Facebookon reagált a levélre, azt írta: „Balog úr levele empatikus és egyben gondolatébresztő, még akkor is, ha az abban foglaltak többségével nem is értek egyet. Annak viszont nagyon örülök, hogy az életvégi döntésekkel kapcsolatos társadalmi beszélgetés tovább mélyül.”

„Minthogy a püspök úr levele számos, további eszmecserére indokot adó gondolatot felvetett, a következő kezdeményezéssel éltem. Meghívtam Balog Zoltán és Fabiny Tamás püspök urakat egy nyilvános beszélgetésre. Fabiny püspök úr már jelezte, hogy szívesen részt vesz benne. Remélem, hogy Balog püspök úr is partner lesz a beszélgetésben” – írta Karsai.

Karsai Dánielnél tavaly augusztusban diagnosztizáltak ALS-betegséget. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert indított azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. A magyar kormány ellenkérelemben arra kérte a bíróságot, nyilvánítsa elfogadhatatlannak Karsai eutanáziára vonatkozó kérelmét. Bedő Dávid momentumos képviselő decemberben arra kérte a kormányt, vizsgálja meg, milyen jogszabályok módosításával dönthetnének életük méltóságteljes befejezéséről azok, akik Karsaihoz hasonló helyzetben vannak. December 11-én aztán Karsai és testvére a Momentummal együtt nyújtottak be népszavazási kezdeményezést az eutanáziáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!