Tízezer megfizethető lakást kér a rákosrendezői beruházás támogatásáért a főváros

2023. december 13. – 14:10

Másolás

Vágólapra másolva

„A Rákosrendező területén megvalósuló ingatlanfejlesztést a főváros azzal a feltétellel támogatja, hogy annak részeként legalább tízezer, a magyarok számára megfizethető lakásnak is kell épülnie” – áll a Fővárosi Közgyűlés többsége által elfogadott határozatban, amiről kormánypárti képviselők nélkül vitáztak. Nem ez az egyetlen feltétele Budapestnek a teljes támogatáshoz.

Ahhoz, hogy a főváros is támogassa a kormány által Rákosrendezőre tervezett beruházást, több feltételnek is teljesülnie kell. A közgyűlés többsége által támogatott előterjesztésben szerepel többek közt, hogy

  • a területen barnamezős beruházásként a 21. század városfejlesztési kihívásaira választ adó, klímatudatos és fenntartható, vegyes funkciójú ingatlanfejlesztés valósuljon meg;
  • a megvalósuló ingatlanfejlesztés klímasemleges legyen, ennek keretében zéró karbon épületekkel;
  • az ingatlanfejlesztés ne veszélyeztesse Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út helyszín világörökségi státuszát.

Emellett az is feltétel, hogy 90 méternél magasabb épület ne épüljön Rákosrendezőn. A főváros azt is szeretné, hogy a kormányzat biztosítsa a forrásokat a kisföldalatti meghosszabbításához és a járművek cseréjéhez, a Szegedi úti felüljáróhoz a rajta átvezetett 3-as villamossal, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró felújításához, illetve egyéb, a környező kerületeket is érintő fejlesztésekhez.

De itt sem álltak meg: közel 30 hektár zöldfelületet, valamint a Rákospatak érintett részének teljes körű revitalizációját, illetve a csapadékvíz helyben történő hasznosítását is kérik a kormánytól. A határozatnak bár következménye nincs, tárgyalási alapot ad Karácsony Gergelynek a kormánnyal való egyeztetésekhez. Lázár János a Rákosrendezővel kapcsolatos sajtótájékoztatón az egyeztetésre ígéretet is tett, igaz, ő csak akkor tárgyalna, ha már megkötötték a szerződést a befektetővel.

Az előterjesztésről Horváth Csaba zuglói polgármester elmondta, hogy bár Rákosrendező Zuglóban található, az, ami ott történik, az egész városnak fontos. Kiemelt kérdésnek tartja, hogy konszenzusra épülő fejlesztés történjen, úgy, hogy közben a fenntarthatóságot is figyelembe veszik. Bízik benne, hogy tárgyalóasztalnál is meghallgatják majd kéréseiket és terveiket.

A Telex még november végén szerezte meg a „mini-Dubajról”, azaz a Rákosrendező helyére tervezett új városnegyedről szóló kormányzati dokumentumot. Ez alapján egy arab befektető irodaházakat, luxuslakásokat építene a területen, ami mellé a kormány legalább 300 milliárd forintnyi infrastruktúra-fejlesztést végezne el. A főváros azóta bemutatta a saját koncepcióját is Rákosrendezőre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!