Végleg bezár a Soroksárról kilakoltatott Qualitas Gimnázium

2023. december 1. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Budapest Főváros Kormányhivatala a BP/1009/03949-7/2023 számú határozatával megszüntette a Qualitas Gimnáziumot” – írta közleményében Ott Ferenc, a magánintézmény igazgatója. Hozzátette: „Diákjaink, tanáraink, a szülők emberfölötti harca ellenére meg merték tenni ezt a lépést” .

A XXIII. kerületi, alapítványi (tehát nem állami) fenntartású Qualitas Gimnáziumnál szeptember 12-én jelent meg rendőri kísérettel egy végrehajtó, aki hatályos bírósági végzés alapján kiterelte a tanárokat és a diákokat is az épületből. A végrehajtó közölte, hogy az épületet már tavaly októberben elárverezték, most ez az árverés jogerőre emelkedett, bírósági jóváhagyással. A végrehajtó is arról beszélt, hogy az árverés oka, hogy az ingatlan építését korábban nem fizették ki.

Az igazgató akkor azt közölte: a kiürítés után egyből felvették a kapcsolatot a Fővárosi Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Főosztályával, ahonnan azt a javaslatot kapták, hogy mielőbb adjanak be kérelmet a működési engedélyük módosítására, még akkor is, ha az iskola új helyszíne bizonytalan, mivel lesz lehetőség hiánypótlás során csatolni az új helyszín bérleti szerződését. Ott Ferenc szerint szeptember 15-én be is adták ezt a kérelmet.

Szeptember 22-én Qualitas Gimnázium megállapodott egy csepeli iskolaépület bérbevételéről. „A kormányhivatal mind a Népegészségügyi Osztályt, mind a Katasztrófavédelmi Igazgatóságot felkérte a csepeli iskolaépület ellenőrzésére. A szakhatóságok megfelelőnek találták az épületet az oktatási tevékenység végzésére” – írta akkor Ott Ferenc, hozzátéve, hogy a gimnázium már közel két hónapja működik az új csepeli iskolaépületben.

Az igazgató később azt közölte: a kormányhivatal a november 22-én kézbesített
határozatában elutasította a működési engedélyük módosítását. Ott Ferenc szerint a kormányhivatal teljesíthetetlen feltételhez kötötte az engedélyük
módosítását.

Az iskola kiürítése után a Belügyminisztérium azt közölte, hogy a fenntartónak „kutya kötelessége” lett volna a diákokat, a szülőket és a tanulókat időben értesíteni a kialakult helyzetről. „A Qualitas Gimnázium igazgatójának a tárca előtt a médiatartalom-szolgáltatók közléseiből ismert nyilatkozatai eltérő jogviszonyokat és eltérő joghelyzeteket mosnak össze nyilvánvalóan abból a célból, hogy saját felelősségét porlassza – a Belügyminisztérium köszöni, de ebből nem kér” – írták akkor a Telex megkeresésére.

A minisztérium szerint az igazgató és a fenntartó felelőtlenül jártak el, amikor az intézményt már a nyár folyamán nem költöztették el a más tulajdonába került épületből, melyet már az előző tanévben is jogtalanul használtak.

A Belügyminisztérium szerint a Qualitas Gimnázium az előző években minden, a jogszabályok alapján nekik járó támogatást megkapott. Ezen felül köznevelési szerződéssel is rendelkezett az iskola, így többlettámogatást is kaptak a minisztériumtól, az előző tanévben 10 millió forintot. „Anyagi nehézsége, köztartozása az iskolának nem volt, a végrehajtás nem is a gimnázium ellen indult, hanem az intézmény épületét tulajdonló Kft. ellen” – írta akkor a minisztérium.

A Qualitas Gimnázium helyzetéről a csütörtöki kormányinfón azt mondta Gulyás Gergely miniszter, hogy „szélhámossággal” néznek szembe, ennek ellenére a diákoknak és a szülőknek is próbál segítséget nyújtani a kormány. „A felelősség viszont azé a szélhámosé, aki ezt a helyzetet előidézte” – mondta. Az iskola helyzetéről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!