Fegyelmi eljárás indult a Momentumban a Donáth Annát kritizáló bajai polgármester ellen

2023. december 1. – 07:36

Másolás

Vágólapra másolva

Fegyelmi eljárás indult a Momentumban Nyirati Klára bajai polgármester ellen, miután egy nyilvános rendezvényen kritizálta a párt EP-képviselőjét, Donáth Annát – tudta meg a 24.hu, az információt a Momentum elnökségéből is megerősítették a lapnak.

Az ügy előzménye, hogy a Momentum egyetlen vidéki polgármestere a kalocsai „Nők a politikában” beszélgetéssorozaton a beszélgetés vége felé (a videón a 45. perctől) tért ki arra a Telexen is bemutatott stratégiára, mely alapján Donáth Anna páros lábbal szállt bele a Demokratikus Koalícióba, az ellenzék „eldékásodásá”-nak veszélyét emlegetve. Donáth azt is kijelentette, hogy soha többet nem fog közös listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel. Nyirati „önsorsrontó”-nak tartja Donáth kijelentéseit, és nem ért egyet azzal sem, hogy az EP-képviselő a Momentumot liberálisként definiálja, mert szerinte

ha a vidék embere meghallja azt a szót, hogy liberális, égnek áll a haja.

A momentumos feszültségek Nyirati elmondása alapján a szervezeti munkára is hatással vannak:

„Annának ez egy borzasztó rossz lépése volt, és én csak csodálkozom, hogy miért hagyják. Annyira rossz lépés, hogy most a Momentumban szerettek volna nálunk Baján egy kihelyezett frakcióülést tartani, és én konkrétan mondtam, hogy ne jöjjenek. Ne jöjjenek, azért, mert most nemkívánatosak Baján.”

Donáth Anna az elmúlt hetekben többször is elmondta, hogy szerinte ma nincs hitele az ellenzéknek, és a kormányzati lejáratókampány mellett a Demokratikus Koalíció és annak elnöke, Gyurcsány Ferenc jelenti a kormányváltás gátját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!