Donáth Anna: A hazugság kultúráját képviseli a DK, ezzel pedig súlyos gátja a kormányváltásnak

2023. október 25. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Sajnos nem csupán a kormányoldalon látjuk megvalósulni a hazugság kultúráját. Hasonló politikai kultúrát képvisel a Demokratikus Koalíció is. Ezzel pedig súlyos gátja a kormányváltásnak” – írta a Válasz Online-ban megjelent publicisztikájában Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti listavezetője.

A lap azt írja, ritkán közlik politikusok véleményét, Donáthéval most azért tettek kivételt, mert szerintük „hadüzenetként is értelmezhető”. Donáth Anna szerint a választók azért nem hiszik el, hogy van esély kormányváltásra, mert az elmúlt húsz év arra tanította meg őket, hogy a politikusok hazudnak.

„Hazudnak reggel, éjjel meg este is. Nemcsak azt tanulták meg a választók, hogy a politikusok pártfüggetlenül hazudnak, de azt is, hogy a hazugság a politika alapvető természete. A választók megszokták, hogy a politikusok hülyének nézik és átverik őket. Sőt, egyre inkább a hazugság, a valóság tudatos eltorzítása vált politikai ajánlattá” – írta a Momentum politikusa, majd azzal folytatja, hogy a politikusoknak is igazat kell mondaniuk.

Szerinte a Demokratikus Koalíció gátja a kormányváltásnak, mert:

  • hazudott a választóknak;
  • nem hallgatja meg a kritikát;
  • nem vállalja a felelősséget;
  • és nem ismeri el a hibáit.

„Ezért a legelutasítottabb párt a DK az ellenzéki szavazók körében, és ezért akadálya a kormányváltásnak” – írta Donáth.

A Momentum EP-listavezetője részletesen ír arról, hogy a DK a tavalyi választások után nem vállalt részt az ellenzék „katasztrofális vereségéből”, és a DK elnöke folytatta a felelősséghárítást. „Dobrev Klárának nem volt köze a vereséghez” – idézte Gyurcsány Ferencet Donáth Anna, aki szerint az ellenzéki párt azzal is rögtön ledobta magáról a felelősséget a választások éjszakáján, amikor nem voltak hajlandók kiállni a színpadra a közös miniszterelnök-jelölt mellé.

„Miféle felelősségtagadás ez? Hiszen a DK tagja volt az ellenzéki összefogásnak. Mindenki tehetett a vereségről, csak azok nem, akik a legtöbb választókerületben állítottak egyéni jelöltet?”

tette fel a kérdést Donáth Anna.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tavaly szeptemberben adott először hosszabb interjút az áprilisi választások után. Akkor a Partizán adásában azt mondta: „Márki-Zay Péter szenvedett történelmi vereséget, nem mi.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!