Első fokon négy év börtönre ítélték Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

2023. november 29. – 13:03

Másolás

Vágólapra másolva

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt négy év börtönre, 260 ezer forintos pénzbüntetésre, valamint négy év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét – írja a Népszava. Az ítélet elsőfokú, tehát egyelőre nem jogerős.

A vádirat szerint Agócs, aki 2019 decemberétől látta el az ORÖ elnökségét, 2022 nyarán többször azzal keresett meg egy kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részére az ORÖ elnöki tisztségét.

Ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese, Tiszabura polgármestere volt az, aki látszólag belement a jogsértő ügyletbe, de valójában végig együttműködött a hatóságokkal, hogy lebuktassa Agócsot. Farkas elmondása szerint az ORÖ egyik képviselőjétől tudta meg, hogy az elnök 30 millió forintért árulja a tisztségét. Agócs az egyik képviselőtársát környékezte meg először, aki visszautasította az ajánlatot. Ekkor Farkas megkérte az érintett képviselőt, tolmácsolja Agócsnak, hogy őt érdekli az ajánlat. Ezután találkoztak Agóccsal, de addigra Farkas már beszélt az ügyészséggel, a pénzt is tőlük kapta a lebuktatáshoz. Farkas első részletként 18 millió forintot adott át az elnöknek, a fennmaradó 12 milliót pedig később fizette volna ki, de erre már nem került sor, Agócsot ugyanis a helyszínen lekapcsolták a hatóságok.

A kisebbségi önkormányzati vezetőt szeptemberben tartóztatták le, majd két hónap után kiengedték a letartóztatásból. A nyomozás során beismerő vallomást tett. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán tárgyalta Agócs János ügyét, első fokon a bíróság négy év börtönre ítélték.

Agócs a mandátumát megtartotta, az elnöki posztjáról viszont lemondott, azóta Lakatos Oszkár tölti be az elnöki tisztséget.

Az ORÖ vezetője több szempontból szúrhatja a kormány szemét. 2022. január elején kiszivárgott például egy hivatali visszaélés gyanúját felkeltő hangfelvétel, amin a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Sztojka Attila szerződéseket és támogatásokat ígért a „körön belül lévő” ORÖ-képviselőknek. A kormánybiztos egy budapesti szállodában találkozott az Országos Roma Önkormányzat Lungo Dromhoz tartozó képviselőivel, szerződéseket és támogatásokat helyezett kilátásba a résztvevők számára, ha a kormány számára kedves jelölt lesz az ORÖ listavezetője. A kormány a Fideszhez közel álló roma szervezet, a Lungo Drom jelöltjét, Farkas Félixet szerette volna a roma nemzetiségi listavezetőnek, azonban az Országos Roma Önkormányzat végül Agócs János elnököt választotta helyette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!