Államkincstár: Jogszerű eljárás, Karácsony Gergely: Egyszerű lopás

2023. november 24. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

„A törvényeket mindenkinek be kell tartania és az adót mindenkinek be kell fizetnie. Ez alól a Főváros sem kivétel.

A Magyar Államkincstár mostani közleményében azt írta: mint jogalkalmazó szerv minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően és annak keretei közt járt el” – reagált pénteki közleményében a Magyar Államkincstár a fővárosi önkormányzat felvetéseire.

A főváros szerint a Magyar Államkincstár nem tartotta be a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet biztosító döntését, amely megtiltotta, hogy a szolidaritási adó miatt Budapest által indított indított per lezárultáig levonják a szolidaritási adó havi összegét. A főváros ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz, miután a Magyar Államkincstár (MÁK) 5,5 milliárdot inkasszózott a fővárostól.

A hírrel kapcsolatban péntek reggel Karácsony Gergely is posztolt Facebook-oldalán, és azzal indított:

Varga Mihály azonnal távozzon a kormányból!

A főpolgármester szerint jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról, és hogy a fővárosi közszolgáltatások további zavartalan működése előrébb való, mint a jogilag is vitatott kormányzati sarc kifizetése. Szerinte az inkasszált 5,5 milliárd

„egyszerű lopás, és hatalommal való visszaélés”,

amiért a pénzügyminiszter a felelős. Karácsony szerint Varga Mihály ahelyett, hogy „sűrű elnézések után gyorsan visszautalná az ellopott pénzt”, még azzal is megvádolta a fővárost, hogy néhány hét alatt elköltötték a számlájukon lévő 100 milliárd forintot. „Pedig pontosan tudható, hogy szinte teljes egészében a kerületi önkormányzatoknak utaltuk tovább az általunk beszedett iparűzési adóból a nekik járó részt.”

A főpolgármester szerint két magyarázat lehet: vagy a pénzügyminiszter nem ismeri az alapvető jogszabályokat, vagy ismeri őket, mégis hazudik.

Végül is mindegy, Vargának szerinte azonnal távoznia kell a kormányból.

Karácsony bejegyzésére az Index megkeresésére a Pénzügyminisztérium is reagált, ők azt írták:

„A főpolgármester csődbe vitte Budapestet, a felelősségvállalás helyett a kormányra mutogat. Budapest megérdemli, hogy a főpolgármester ne politikai hangulatkeltéssel, ne álhírek terjesztésével, ne a kormány összetételével, hanem a Főváros ügyeivel foglalkozzon.”

Varga Mihály minisztériuma szerint a Fővárosi Ítélőtábla csak a másodfokú eljárást lezáró végzés közléséig nem tette lehetővé, hogy a Magyar Államkincstár beszedje azt az adót, amelyet a főpolgármester nem hajlandó befizetni, és amely a szegényebb településeket támogatná. „A másodfokú eljárást lezáró végzést a Kincstár október 17-én kézhez kapta. Ettől az időponttól kezdve nem volt jogi akadálya annak, hogy a Magyar Államkincstár beszedési megbízást nyújtson be” – fogalmazott az intézmény.

A szolidaritási hozzájárulás miatt még tavasszal ment perre a főváros a kormány ellen, a bíróság első fokon elutasította kérelmüket, azonban a főváros másodfokra vitte az ügyet, e mellé kapták meg a jogvédelmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!