A magyarok fele szerint nem elfogadható, hogy Orbán Viktor találkozott Putyinnal Kínában

2023. november 7. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

A megkérdezettek enyhe többsége, 52 százaléka úgy gondolja, hogy nem vagy inkább nem elfogadható, hogy a magyar miniszterelnök nemrég Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott Kínában – számolt be a Népszava a lap számára megrendelt Publicus-felmérés eredményeiről.

Mindössze 35 százalék tartja úgy, hogy rendben volt (elfogadható) a találkozó, 12 százalék pedig nem válaszolt. A felmérés a magyarországi felnőtt népességre életkor, nem és iskolázottság szerint reprezentatív. Kérdezték azt is, hogy kinek állhatott érdekében a találkozó: erre 32 százalék felelt úgy, hogy Orbán Viktornak, 33 úgy, hogy mindkét félnek, 19 pedig százalék pedig azt válaszolta, hogy Vlagyimir Putyinnak, mivel a nyugati szövetségi rendszerek tagjaként a magyar kormány felértékeli, legitimálja a háborús agresszor Oroszországot. A válaszadóknak ebben a csoportjában nagyítóval is alig találni kormánypártiakat, írja a lap.

A Putyinnal történt találkozón Orbán katonai műveletről beszélt, ugyanakkor a háborúra Oroszországban használt hivatalos szókapcsolatot, a rendkívüli katonai műveletet elkerülte. A Publicus ezzel kapcsolatos kérdésére a megkérdezettek 36 százaléka válaszolt úgy, hogy a magyar kormányfő szándékosan kívánt oroszbarát nyilatkozatot tenni, 23 százalék úgy ítélte meg, hogy csak diplomatikus akart lenni. Alig 9 százalék gondolta úgy, hogy nincs jelentősége a szóhasználatnak, és mindössze 1 százaléknyi válaszadó vélte, hogy Orbán véletlenül fogalmazott így. 17 százalék nem válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy ki kezdeményezhette a találkozót, 42 százalék nem válaszolt. 39 százalék úgy tartotta, hogy Magyarország volt a kezdeményező, 19 százalék pedig Oroszországot jelölte meg. Rákérdeztek a svéd NATO-csatlakozás ügyére is: 35 százalék úgy gondolja, hogy a kormány a késlekedéssel Oroszország és Törökország kedvében szeretne járni, míg 25 százalék szerint a kormány önállóan dönt a kérdésben. Utóbbi kört főként a Fidesz-szavazók teszik ki.

Az Orbán–Putyin-találkozót az észt kormány- és a litván államfő is kritizálta, Luxemburg miniszterelnöke pedig azt mondta, hogy amit Orbán csinált Putyinnal, az egy középső ujj az ukránoknak. A kormány szerint nem volt jelentős a Putyin–Orbán-találkozó.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!