Karácsony: Hazugság, hogy több a dugó Budapesten

Legfontosabb

2023. november 3. – 05:03

Karácsony: Hazugság, hogy több a dugó Budapesten
Járműforgalom a fővárosban, az Erzsébet körúton, 2022 decemberében – Fotó: Róka László / MTI Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Kevesebb a dugó, mint négy éve, mondja Karácsony Gergely egy friss uniós tanulmányra hivatkozva, és hozzáteszi: a torlódások elődje, Tarlós István főpolgármestersége idején nőttek meredeken. Tarlós a Telexnek azt mondta: szerinte az adatok ellenőrizhetetlenek, nem objektívek. Utánanéztünk a számoknak.

„A TomTom navigációs rendszerek műszeres mérései szerint 2022-ben Budapesten 9%-kal kevesebb időt töltöttek az autóval közlekedők torlódásban, mint 2019-ben. Sőt, az európai fővárosok közül csak Pozsonyban mérséklődtek ennél nagyobb arányban a dugók”

írta közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester. Karácsony állítása szerint Tarlós István második főpolgármesteri ciklusában viszont meredeken növekedett a kényszerűen eltöltött várakozási idő Budapesten. Szerinte az akkori városvezetés elhitette a budapestiekkel, hogy korlátok nélkül autózhatunk a városban, aminek meg is lett az eredménye: hosszú kocsisorok a forgalmas útszakaszokon.

A főpolgármester grafikonja – Forrás: Karácsony Gergely / Facebook
A főpolgármester grafikonja – Forrás: Karácsony Gergely / Facebook

A mostani városvezetés ezzel szemben elsősorban fenntartható alternatívát biztosít Karácsony szerint az autózás mellé: megfizethető és versenyképes közösségi közlekedést, biztonságos és komfortos biciklizést, és egyre több helyen, megfelelő környezetben történő gyaloglást. Természetesen a dugók számát ezer más körülmény is befolyásolja, de egy modern nagyvárosban egyszerűen hazugság az autózást propagálni a városlakóknak, ahogy az is hazugság, hogy egyre több dugó lenne Budapesten, írja Karácsony.

„Ezek a számok, amire Karácsony alapozza a kijelentéseit, ellenőrizhetetlenek”

– mondta a Telexnek Tarlós István, Karácsony Gergely elődje. Ő maga ugyan nem tudta cáfolni a számokat, mert nincsenek adatai, de nehezen tudná elképzelni, hogy kevesebb a dugó. Ez szerinte nem tűnik életszerűnek.

Tarlós szerint tudni kellene, hogy hányan használják az autós navigációs rendszert, amely az alapadatokat szolgáltatja, anélkül nem nevezné objektívnek, megbízhatónak a számokat. A tömegközlekedés szerinte pedig azért megfizethető, mert ők hosszú évekig nem emeltek tarifát, szemben Karácsonnyal, aki igen. A BKK tíz év után, szeptember elsején 28-33 százalékkal megemelte a vonaljegy árát.

Megkerestük Balogh Samut, Karácsony kabinetfőnökét, aki egyben a közlekedéspolitikáért is felel a Városházán, hogy honnan vették az adatokat a Facebookon közölt grafikonhoz. Balogh elmondta, hogy két adatsort raktak össze. Az egyik sor (2018-ig) évente elkészített környezeti állapotértékelésekből való, ezek a 2018 előtti helyzetet mutatják.

A másik adatsort egy friss uniós tanulmányból nyerték ki, amelyben 2022-ig találhatók Budapestre (és egyéb európai nagyvárosokra vonatkozó) adatok. Mindkét adatsor forrása a TomTom navigációs rendszereket használó autósok adatbázisa.

Az autónavigációs eszközöket gyártó cég minden évben összegyűjti, milyen változások vannak a világ négyszáz nagyvárosának közúti közlekedésében. A navigációs rendszer által gyűjtött GPS felhasználói adatok alapján kiszámolja az adott város úgynevezett „torlódási indexét”.

Ez egy elég összetett mutató, része például az „utazási idő” mérőszám, aminél egyrészt figyelembe veszik az adott útvonal áteresztő képességét, a sebességhatárokat, egyéb statikus tényezőket, valamint a GPS-adatok alapján a forgalom sebességét és dinamikájának változását. Ez alapján becsülik meg, mennyi idő alatt lehet megtenni 10 kilométert a városban.

Cikkünk írásakor, csütörtök este fél hétkor 16 perc és 12 másodperc kellene 10 kilométer megtételére, ami a Tom Tom adatai alapján 1:39-cel több az ilyenkor normálisnál. Az index alapján ezt a távot 2022-ben átlagosan 21 perc 40 másodperc alatt, 20 másodperccel gyorsabban lehetett megtenni Budapesten, mint 2021-ben. Ilyen adatokból kalkulálják a torlódási indexet, amely azt mutatja meg, hogy közúton a terhelt állapotban mért átlagos utazási idő hány százalékkal hosszabbodik meg a szabadforgalmi áramláshoz képest. Ennek a torlódási indexnek a változásait jelenítették meg a közzétett grafikonon, mondta Balogh.

Hogy a trendet leellenőrizzük, megnéztük a Waze navigációs rendszert használók adataiból összeállított grafikont is, amit a cég két évre visszamenőleg tesz közzé a weboldalán. Az összevetésnek vannak korlátai. Egyrészt a Waze a 2022-2023-as adatait publikálta, így csak 2022-ben vethető össze a Tom Tom indexével, másrészt a Waze adatai nem azt mutatják, hogy mennyi idő alatt lehet eljutni valahova, hanem hogy hány felhasználójuk aktív az utakon.

A Waze adatsora 2021 és 2023 októbere között – Forrás: Waze
A Waze adatsora 2021 és 2023 októbere között – Forrás: Waze

De a felhasználók nagy számára tekintettel trendekre lehet következtetni a Waze adataiból, azok pedig mást mutatnak. Míg a TomTom adatsora 3 százalékos torlódási index csökkenést mutatnak, a Waze-é kb. 10 százalékos emelkedést, ami ráadásul ilyen arányban folytatódik 2023-ban is. Azaz a Waze-nél nem csökkent a forgalom. Balogh Samu szerint a különbség abból adódhat, hogy a TomTom forgalmi átlagot számol, a Waze pedig heti maximumot.

A lényeg valami ilyesmi, mert a TomTom-féle torlódási idő az átlagos utazási idő meghosszabbodását, a Waze táblázata az adott napokon az alkalmazását használók maximális számát mutatja. Azaz a fenti grafikonon az látszik, hogy egy 2021-es október végi napon 20 ezren használták a Waze-t, 2022 októberében 22 ezren, 2023 novemberben pedig 26-28 ezernél járunk.

A Karácsony-poszt előzménye, hogy 2021 május–júniusban a Fidesz és több, a kormánnyal nem igazán kritikus lap is általános témává tette, hogy Budapesten hatalmas a dugó a főpolgármester által meggondolatlanul elindított felújítások, útlezárások miatt. Azonban már az akkori adatokból is látszott, hogy a normál időszakhoz viszonyítva – megnőtt autóhasználat mellett – nem volt kiugróan nagy a dugó nyár elején Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!