„Csövesvoks, hajléktalanlobbi, hajléktalanbiznisz, csövesláger” – itt tart a Fidesz józsefvárosi kampánya

2023. október 27. – 06:59

„Csövesvoks, hajléktalanlobbi, hajléktalanbiznisz, csövesláger” – itt tart a Fidesz józsefvárosi kampánya
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csövesvoks, hajléktalanlobbi, hajléktalanbiznisz, csövesláger, csövesbomba, hajléktalanipar, hajléktalan gettó, hajléktalansereg, hajléktalankáosz, hajléktalanbumm.

Ízlelgessük ezeket a kifejezéseket, mert nagyon úgy tűnik, hogy a hajléktalanság lesz a Fidesz egyik fő kampánytémája jövőre az önkormányzati választáson Józsefvárosban – ebben a stílusban. Hetek óta ezeket a szlogeneket ismételgeti a helyi Fidesz és a kerület ügyeivel foglalkozó propagandaoldal is. A másik fő üzenet az, hogy romlott a közbiztonság és a köztisztaság a kerületben, amióta az ellenzék van hatalmon. A Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor is beszállt a hajléktalanellenes kampányba, csakhogy egy öt éve – tehát még Tarlós István főpolgármestersége alatt – készült képpel illusztrálta, hogy a baloldal miatt ellepték Budapestet a hajléktalan emberek.

Nem először veszi elő a témát a Fidesz, de a hangnem, a szóhasználat, ahogyan a hajléktalan emberekről és a hajléktalanságról mint társadalmi problémáról beszélnek, talán sosem volt még ennyire durva. Mindezt megfejelik azzal, hogy a hajléktalanellátást végző civil szervezeteket is külföldi finanszírozással vádolják, akárcsak az ellenzéki pártokat. A dollárbaloldalazás után itt a dollár(ál)civilezés.

A józsefvárosi Soros György, aki milliárdokat tesz zsebre a hajléktalanok után

A helyi Fidesz szerint „fékezhetetlenné vált a hajléktalanáradat” Józsefvárosban, mióta az ellenzék és Pikó András vezeti a kerületet, több lett a hajléktalan ember az utcákon, gyakorlatilag egy „hajléktalangettó lett” Józsefvárosból. De nem csupán azt mondják, hogy több a hajléktalan ember az utcákon, azt is állítják a fideszesek, hogy a kerület vezetése összejátszik az Iványi Gábor-féle Oltalom Karitatív Egyesülettel, amely a Dankó utcában működtet hajláktalanszállókat.

Ebben az alternatív univerzumban gyakorlatilag Iványi Gábor a józsefvárosi Soros György, a nyolcadik kerületi Gyurcsány Ferenc, aki a háttérből irányítja, manipulálja a polgármestert.

Ezt nem mi mondjuk, hanem a józsefvárosi Fidesz: „A hajléktalan-biznisz álszent figurái átvették a hatalmat a józsefvárosi városházán Pikó úgy táncol, ahogy Iványi és a hajléktalanserege fütyül!”

A Fidesz által emlegetett „hajléktalanbiznisz” lényege szerintük, hogy a kerület vezetése gyakorlatilag bátorítja a hajléktalan embereket, hogy Józsefvárosba jöjjenek, az utánuk járó milliárdos állami támogatásból pedig Iványiék gazdagodnak meg, miközben nem látják el a hajléktalan embereket. „A balliberális városvezetés anyagilag kifejezetten támogatja, erkölcsileg pedig egyenesen bátorítja a kerületben működő, hajléktalaniparban érdekelt intézményeket, egyesületeket, egyházakat” – írták például az október 5-i posztjukban. „Minél több a hajléktalan, annál több a lé Iványiéknak. Szép, erkölcsös, magasztos hozzáállás” – ezt pedig Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz frakcióvezetője posztolta néhány hete.

Vörös Tamás szeptember 23-i posztja – Forrás: Vörös Tamás / Facebook
Vörös Tamás szeptember 23-i posztja – Forrás: Vörös Tamás / Facebook

A józsefvárosi Fidesz vádjainak külön aktualitást ad, hogy az Iványi Gábor által vezetett szervezetek nemrég nehéz anyagi helyzetbe kerültek (részben az állammal való vitájuk miatt), átmenetileg a fővárosi önkormányzatnak kellett átvennie az Oltalom Karitatív Egyesület dolgozóit, hogy fizetést tudjanak nekik adni.

A Fidesz azt a 27 milliárdot kéri számon Iványiékon, amit állításuk szerint az elmúlt 12 évben kapott a lelkész által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátásra. Azt nem részletezik, hogy pontosan honnan veszik ezeket a számokat, mert közben a Belügyminisztérium 8,6 milliárdról írt a napokban.

De miért érdekük Pikóéknak, hogy kiszolgálják az úgynevezett „hajléktalanlobbit”? A Fidesz szerint a kerületbe betelepített hajléktalanokkal akarnak pluszszavazatokat (ez lenne a fideszes nyelvezetben a „csövesvoks”) szerezni a jövő évi önkormányzati választáson. Bizonyítékként egy önkormányzati lakáspályázatot emlegetnek, amin nyolcadik kerületi lakcímmel rendelkező hajléktalan emberek is indulhatnak. Csak hogy egyértelmű legyen:

a Fidesz azt kéri számon, hogy lakhatáshoz juttatnának olyan embereket, akik jobb híján az utcán vagy hajléktalanszállókon kénytelenek élni, aludni.

Akkor egyébként, amikor az európai szinten is kiugróan magas infláció elsősorban a szegényebbeket sújtja, és könnyen elképzelhető, hogy a korábbiakhoz képest is többen kerültek nehéz anyagi helyzetbe, és veszítették el esetleg a lakhatásukat.

Titokzatos Facebook-oldal terjeszti a Fidesz üzeneteit Józsefvárosban

A józsefvárosi Fidesz üzeneteit sulykolja a Mondjuk a frankót nevű Facebook-oldal is. A saját meghatározása szerint a józsefvárosi és budapesti közélettel, politikával foglalkozó véleményoldal posztjaiból megtudhatjuk, hogy Pikó András polgármestersége alatt drogosok özönlötték el a kerületet, mindent elborít a szemét és a mocsok, terjed a szifilisz és a HIV a prostituáltak miatt, nőtt a bűncselekmények száma, hajléktalanok terrorizálják a lakosságot, egyszóval egy hatalmas gettó lett Józsefváros. A Mondjuk a frankót is azt a narratívát terjeszti, amit a Fidesz: az ellenzéki vezetés miatt több lett a hajléktalan a kerületben, Iványiék milliárdokat keresnek a hajléktalanokon, be kell zárni a hajléktalanszállókat. A hangnem és a szóhasználat viszont sokkal durvább.

Egy kis ízelítő a Mondjuk a frankót posztjaiból:

A Mondjuk a frankót idén februárban indult, de nem tudni, kik csinálják a Facebook-oldalt: a belinkelt honlapon nincs feltüntetve impresszum, a megadott mobilszám pedig nem él. Beszédes, hogy kizárólag az ellenzéket támadják, posztjaikat pedig rendszeresen megosztják fideszes politikusok. (Az igazán vállalhatatlanokat nem, inkább csak azokat, amelyek Pikóék állítólagos korrupciós ügyeiről vagy a romló közbiztonságról szólnak.)

Fotó: Mondjuk a frankót
Fotó: Mondjuk a frankót

Az is figyelemre méltó, hogy a Meta hirdetési adatai szerint a Mondjuk a frankót több mint 360 ezer forintból hirdetett a Facebookon az elmúlt 90 napban. Április 15. óta pedig már közel 900 ezer forintot költöttek hirdetésekre, ami nem rossz egy olyan oldaltól, aminek csupán 934 lájkolója és körülbelül ezer követője van. A 4-6 ezer forinttal megtolt hirdetésekkel általában 4-5 ezer embert értek el a Facebookon. Összehasonlításképpen: Pikó András polgármester hivatalos Facebook-oldala július 20. és október 17. között mindössze 39 ezer forintot költött hirdetésekre. Ez kevesebb, mint amennyiért a Mondjuk a frankót egy hét alatt hirdetett.

Szerettük volna megtudni a Mondjuk a frankót készítőitől, hogy kik ők, miből finanszírozzák a hirdetéseket, milyen kapcsolatban állnak a Fidesszel, de cikkünk megjelenéséig ők sem válaszoltak megkeresésünkre.

Még az ételosztásokat is betiltaná a Fidesz

A Fidesz egyszerre kéri számon Iványiékon, hogy miért nem látják el a hajléktalanokat, és közben követelik a hajléktalanszállók bezárását. Vörös Tamás frakcióvezető egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Józsefvárosból elvinni, és nem behozni kell a hajléktalanellátó szervezeteket”. A nyolcadik kerületben négy helyen működik éjjeli menedékhely, ebből kettő Iványiéké. Mindkettő a Dankó utcában van, és ott működik az átmeneti szállójuk is. Ebből az intézménytípusból összesen öt van Józsefvárosban, és ugyanennyi nappali melegedő üzemel.

Az nem tiszta, hogy a szállók bezárása hogyan oldaná meg a hajléktalanságot, mivel ezzel maximum egy másik kerületbe exportálnák a problémát. Három éve az akkor még fideszes vezetésű Csepelen volt nagy botrány abból, hogy a főváros egy régi iskolaépületben nyitott volna hajléktalanszállót a Covid miatt, de úgy általában is sejthető, hogy a lakosság sehol sem örülne egy hajléktalanszállónak. Az sem igazán derül ki a fideszes politikusok megnyilvánulásaiból, hogy miként képzelik el a jól működő hajléktalanellátást. Ha az utcán vannak, az sem jó, de ha lakáshoz juttatnák őket, az a baj. Bár nem mondják ki, valószínűleg azt szeretnék, hogy ne legyenek szem előtt a hajléktalan emberek, egyszerűen tűnjenek el a józsefvárosi utcákról, ezért is tiltanák be például az ételosztásokat is.

Kerestük a józsefvárosi Fideszt, többek között arra voltunk kíváncsiak, mire alapozzák, hogy több lett a hajléktalan ember a kerületben, hogy nézne ki szerintük a szabályos és hatékony hajléktalanellátás. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Iványi Gábor a Telexnek küldött válaszában azt írta, ha a józsefvárosi Fidesz vádaskodásának lenne alapja, akkor kötelességük lenne feljelentést tenni. Hamisnak nevezte a korábban felsorolt vádakat, szerinte csupán a szokásos lejáratási kísérletről van szó. „Közelednek az önkormányzati választások, megpróbálják a szimpatizánsaik esetleges kétségeit eloszlatni a kormány eljárásának kíméletlenségével kapcsolatban.” Az Oltalomnál egyébként nem érzékelik, hogy nőtt volna a hajléktalan emberek száma a kerületben.

A józsefvárosi önkormányzattól is azt a választ kaptuk, hogy az utcai szociális munkások tapasztalata szerint a közterületen élő hajléktalan emberek száma inkább stagnál a kerületben, sőt, az elmúlt évekhez képest még valamivel csökkent is. Ez egybevág azzal, amit a Február Harmadika-felmérések mutatnak, vagyis ha kisebb ingadozásokkal is, de csökken a hajléktalanok és azon belül is az utcán élők száma Budapesten. A közbiztonság egyébként az önkormányzat szerint is romlott Józsefvárosban, a Fidesszel ellentétben viszont nem a hajléktalan embereket okolják ezért. Válaszukban azt írták, hogy elsősorban drogterjesztéssel, drogfogyasztással, magántulajdon-rongálással és randalírozással kapcsolatban kapnak panaszokat, a rendőrség azonban sokszor nem is reagál ezekre. „Levelek sokasága szól arról, hogy hiába hívják a 112-t, sokszor órákig feléjük sem néz senki.” A józsefvárosi képviselő-testület a napokban határozatban kérte fel a polgármestert, hogy egyeztessen Pintér Sándor belügyminiszterrel a bűncselekmények számának növekedése miatt, mivel a közbiztonság kérdése kormányzati hatáskörbe tartozik.

A Józsefvárosi Fidesz Csoport tagfelvételi és tisztújító ülése szeptember 15-én. Juharos Róbert maradt az elnöki poszton, Vitályos Fanny önkormányzati bizottsági tag, Fábián Márta közösségépítő, Sára Botond korábbi polgármester, Vörös Tamás frakcióvezető, valamint Szilágyi Demeter és Soós György önkormányzati képviselők lettek az elnökség tagjai – Fotó: Józsefvárosi Fidesz / Facebook
A Józsefvárosi Fidesz Csoport tagfelvételi és tisztújító ülése szeptember 15-én. Juharos Róbert maradt az elnöki poszton, Vitályos Fanny önkormányzati bizottsági tag, Fábián Márta közösségépítő, Sára Botond korábbi polgármester, Vörös Tamás frakcióvezető, valamint Szilágyi Demeter és Soós György önkormányzati képviselők lettek az elnökség tagjai – Fotó: Józsefvárosi Fidesz / Facebook

Az önkormányzat szerint a kormánypárti képviselők és hálózatuk tudatosan riogatják a lakosságot a hajléktalan emberek betelepítésével, és azzal, hogy ők könnyebben jutnak lakáshoz, mint más kerületi lakosok. A Fidesz által kifogásolt pályázat valóban létezik, de az önkormányzat szerint a hajléktalan emberek nem élveznek előnyt a kerületi lakosokkal szemben, csupán nem zárják ki őket automatikusan azért, mert nincs hosszabb idejű bejelentett lakcímük a kerületben, írták. Nekik is legalább egyéves bejelentett kerületi lakcímmel kell rendelkezniük, ami alól csak azok kapnak felmentést, akik több mint 90 napja élnek életvitelszerűen valamelyik kerületi intézményben. Arról nincs adatuk, hogy hányan jelentkeztek be a kerületben működő hajléktalanszállókra, ezt a kormányhivatal tudja megmondani. Ugyanakkor hozzátették: a szavazásra jogosult több mint 56 ezer józsefvárosi lakoshoz képest valószínűleg elenyésző a számuk, és a szavazási hajlandóság is alacsony azokban a körzetekben, ahová a hajléktalanszállók is tartoznak.

Megéri hajléktalanellenes szlogenekkel kampányolni

Az elmúlt hetekben indult durva hajléktalanellenes kampány nem független attól, hogy a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz elbukta a kerületet. Sára Botond a C8 nevű józsefvárosi civil szervezet jelöltjeként, de az ellenzéki pártok támogatásával induló Pikó Andrástól kapott ki, pár száz szavazat volt köztük. Sára Botond három évvel később az országgyűlési választást is elbukta a VIII. kerület egy részét is magába foglaló 6. számú választókerületben, ezúttal a szintén erős civil háttérrel bíró Jámbor Andrással szemben maradt alul. Pikó már márciusban bejelentette, hogy újraindul a polgármesterségért, azt viszont még nem tudni, hogy ki lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Józsefvárosban. Nem valószínű, hogy a Fidesz az egymás után két választást is elbukó Sára Botondot indítja.

Nincs abban semmi meglepő, hogy a hajléktalanszállók megregulázásával és bezárásával kampányol a Fidesz Józsefvárosban. A magyar társadalom nagyobb része mindig is vevő volt a rendpárti üzenetekre. Ez a recept Józsefvárosban is működött korábban, mivel Kocsis Mátét, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetőjét kétszer is megválasztották polgármesternek, és ő maga is számos hajléktalanellenes intézkedést hozott. Sára Botondnak viszont nem jött be a hajléktalankérdés tematizálása, hiszen 2019-ben kikapott Pikó Andrástól.

A Fidesz legutóbb 2021-ben feküdt rá ennyire látványosan a hajléktalantémára. A kormánymédiából hetekig az ömlött, hogy lassan a pokol is jobb hely Budapestnél: szemét és mocsok árasztotta el az utcákat, agresszív drogosok, utcán fetrengő hajléktalanok és koldusbandák vették át az uralmat a fővárosban, amiről természetes a Karácsony Gergely-féle városvezetés tehet. Akkor az lehetett emögött, hogy Karácsony Gergely indult az ellenzéki előválasztáson. Úgy tűnik, a Fidesznél most is azzal számolnak, hogy a hajléktalanság és a közbiztonság kérdésével Józsefvárosban is meg tudják szólítani a bizonytalan szavazókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!