Határozatban ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael elleni támadását, csak ketten szavaztak nemmel
2023. október 25. – 10:53
168 igennel, 2 nemmel, 4 tartózkodással elfogadta szerdán az Országgyűlés a terrorizmust elítélő határozatot. A javaslatot a Fidesz, a KDNP, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselői támogatták, Hadházy Ákos és Novák Előd nemmel szavazott, a Mi Hazánk többi képviselője pedig tartózkodott. A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot a Fidesz terjesztette az Országgyűlés elé azután, hogy azt bejelentette Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
A nyilatkozatban elítélik a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását. „Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll. A terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg” – áll a határozatban, ahogyan az is, hogy Magyarország elismeri Izrael jogát az önvédelemre, ugyanakkor el kell kerülni, hogy a terroristák elleni háború államok közötti háborúvá váljon. „Az Izrael és az arab országok közötti viszony rendezésében történelmi áttörést jelentő Ábrahám-megállapodásokra épülő békefolyamatot fenn kell tartani.”
Szó van a nyilatkozatban a menekültekről is: a Fidesz szerint „az Európába ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a terror hívei, a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is, közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek az európai polgárok, illetve a kontinens biztonságára”.
„Ez a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye.”
Azt állítják, hogy Magyarország mindig is küzdött a terrorizmus ellen, „és már akkor terroristaként kezelte ezen szervezetek tagjait, amikor nem engedte be őket az ország területére”. Nem térnek ki benne ugyanakkor a Rogán Antal nevéhez köthető letelepedési kötvényre.
Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, mivel terrortámadás érte az országot. Korábbi elemzésünkben írtuk, hogy a kormány nem állt ki ilyen egyértelműen Ukrajna szuverenitása és önvédelemhez való joga mellett, amikor Oroszország megtámadta.
A DK a Telexnek küldött sajtóközleményében azt írta, hogy ők másfél héttel ezelőtt jelentették be, hogy határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek az Izrael elleni terrortámadás elítéléséről és a Hamasz terrorszervezetté nyilvánításáról. „Ezt azóta benyújtottuk, idő közben azonban az Orbán-kormány is észbe kapott és egy saját javaslatot nyújtott be a kérdésben. A kormány javaslata egyrészt erősen kifogásolható részeket is tartalmaz, másrészt elmulasztja a Hamasz terrorszervezetté nyilvánítását, ezért a DK módosító indítványokat nyújtott be a kormány javaslatához. Ezeket a módosítókat tegnap este a Törvényalkotási Bizottságban a fideszes többség leszavazta, mi mégis úgy döntöttünk, hogy minden kifogásunk és hiányérzetünk ellenére, amit a vitában el is fogunk mondani, a történtek súlyára tekintettel támogatni fogjuk ezt a határozatot” – írták azzal, hogy mindennek ellenére meg fogják szavazni a Fidesz határozatát.
Hozzátették: nem értik, hogy a kormány „miért nem tartja terrorszervezetnek az ártatlan civileket, nőket és gyerekeket meggyilkoló Hamaszt, ahogy azt sem értjük, hogy a kormány miért keveri bele a terrorizmus kérdésébe a migrációt, főleg 1400 elítélt embercsempész börtönből való kiengedése után.”
A Momentum előre közölte, hogy határozottan elítélik az Izraelt ért terrortámadást, és szolidárisak az áldozatok fel, de szerintük a „Fidesz Országgyűlés elé terjesztett politikai nyilatkozata összemossa a terrorizmust és a bevándorlást, amivel nem a fennálló válságot akarják megoldani, csak önös belpolitikai érdekei szerint cselekednek”. A Momentum parlamenti frakciója nem vesz részt a szavazáson, írták.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!