Kerpel-Fronius Gábort indítaná polgármesterjelöltnek a Momentum az V. kerületben

2023. október 19. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Kerpel-Fronius Gábor jelenlegi főpolgármester-helyettest indítja a Momentum Budapest V. kerületében polgármesterjelöltnek – jelentette be szerda délelőtt Gelencsér Ferenc, a párt elnöke Facebookon.

„Gábor főpolgármester-helyettesi tapasztalatával, hitelességével és a csapatával a régóta Rogán Antal és baráti köre által kisajátított V. kerületben hozza el a változást jövőre – fogalmazott Gelencsér a videóban. – Itt az ideje a tisztességes, polgárokat szolgáló, becsületes városvezetésnek!”

Kerpel-Fronius arról beszélt, hogy olyan vezetésre van szükség Belváros-Lipótvárosban, amely minden polgár érdekét figyelembe veszi. „Ha továbbra is a Fidesz játszótere marad a Belváros, akkor továbbra is a kiváltságos kevesek érdeke fog érvényesülni” – tette hozzá. Otthonosság, átláthatóság, szolidaritás jelszavakkal indította be a kampányt a Momentum polgármesterjelöltje.

Kerpel-Fronius korábban a Momentum XIII. kerületi alapszervezetének volt vezetője, majd a 2019-es európai parlamenti választáson a párt EP-listájának hatodik helyén szerepelt. Országosan akkor lett ismert, amikor elindult a főpolgármester-jelölti előválasztáson 2019 nyarán. Karácsony Gergely és Kálmán Olga mögött a harmadik helyen végzett, ám az ellenzék októberi győzelme után az átláthatóságért, a részvételiségért, az innovációért és a fenntartható fejlődésért felelős főpolgármester-helyettesnek nevezte ki a fővárosi közgyűlés. Tavaly májusban elindult a Momentum elnöki posztjáért is a tisztújításon, de Gelencsér Ferenc mögött végzett.

Azt már régóta lehetett hallani, hogy Kerpel-Froniusnak a jövő júniusi önkormányzati választáson polgármesteri ambíciói vannak. Információnk szerint

pár hónapja még arról volt szó, hogy Zuglóban hívná ki a kerület jelenlegi polgármesterét, az MSZP-s Horváth Csabát.

A XIV. kerületi indulását azonban sem a helyi Momentum, sem Hadházy Ákos zuglói országgyűlési képviselő nem támogatta, és végül sikerült lebeszélni róla.

Hosszas keresgélés után az V. kerületet nézte ki magának Kerpel-Fronius. Az még kérdéses, hogy beáll-e mögé a többi párt is. A belvárosi kerületben már van egy ellenzéki polgármesterjelölt, Kovács Alex Gábor az ellenzék helyi frakcióvezetője szeptember közepén jelentette be, hogy elindul a jövő júniusi választáson.

Kovács 2006 óta önkormányzati képviselő az V. kerületben, az elmúlt években leginkább a helyi ingatlanmutyik feltárása miatt lehetett hallani a nevét. Korábban az MSZP tagja volt, de nemrég kilépett a pártból, és függetlenként indulna a június 9-i választáson. „Az önkormányzati képviselet világa végtelenül egyszerű. Nincs értelme a politikai porhintésnek: a helyi szavazók pontosan tudják, hogy ki az, aki két választás között is a kerületért és a képviseletükért dolgozik. Ezért hiszem, hogy az önkormányzati választáson, és ha kell, az ellenzéki előválasztáson is nyerni fogok” – üzente akkor a potenciális ellenzéki kihívóinak Kovács. Úgy tudjuk, korábban a Jobbik Potocskáné Kőrösi Anita indításán gondolkodott a kerületben, végül azonban ez a terv lekerült a napirendről.

Frissítés 13:30-kor: „Mi, a helyben dolgozó képviselők és a velünk együttműködő civilek nem hagyjuk, hogy becsvágyból ideejtőernyőzve bárki is a Fideszt segítse újra hatalomra” – reagált a Momentum bejelentésére csütörtök délután Kovács. A frakcióvezető szerint a Momentum országos vezetésének végig kell gondolnia: meg akarja-e fosztani a belvárosi ellenzéki közösséget, a belvárosi szavazókat a győzelem esélyétől. „Azért nyerjen megint a Fidesz, mert a Momentum új embert kíván ültetni a főpolgármester-helyettesi székbe? Megéri szétrombolni több év közös belvárosi ellenzéki munkáját egy momentumos belharc miatt?” – tette fel a kérdést.

Az V. kerület nehéz terepnek számít az ellenzéknek, a legutóbbi két választást a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter nyerte, előtte pedig két cikluson át Rogán Antal vezette a kerületet. 2019-ben a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 52,49 százalékával nyert, ellenfele, az MSZP-s Tüttő Kata 42,47 százalékot gyűjtött össze.

A Momentumnak 2019-ben három győztes polgármestere volt Budapesten: Déri Tibor Újpesten (később átlépett a DK-ba), Soproni Tamás Terézvárosban és a Momentum támogatta Pikó Andrást is Józsefvárosban. „Budapesten 9-10 kerületet biztosan tudok mondani, ahol jó esélye lehet a Momentum jelöltállításának” – mondta pár hete egy háttérbeszélgetésen Kele János, a párt elnökségi tagja. Szerinte a fővárosi közgyűlés jelenlegi összetétele nem tükrözi a választói akaratot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!