Páncél- és VIP-autókkal fuvarozták Orbán illiberális barátait augusztus 20-án
2023. október 5. – 07:55
Diplomáciai nagyüzemnek nevezte Orbán Viktor, amikor augusztus 20-án vendégül látta a keleti illiberális barátait Budapesten. Az atlétikai vb után együtt nézhették meg „Európa legnagyobb” tűzijátékát, ami a kormánypropaganda szerint varázslatos és minden eddiginél látványosabb volt.
Mostanra kiderült, mennyibe került Erdoğanék utaztatása a fővárosban. Az Rtl.hu cikke szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül intézte a kiemelten fontos vendégek szállítási szolgáltatásainak beszerzését.
Bruttó 444,5 millió forintért szerződtek Balásy Gyula cégeivel, az állami hirdetéseket intéző a Lounge Event Kft.-vel és a Visual Europe Zrt.-vel.
Az összeg 70 százalékát a KKM biztosan lehívta a cikk szerint, a fennmaradó 30 százalék csak opciós rész volt.
Balásy cégeinek egyebek mellett biztosítani kellett a kék villogókat és az URH-rádiókat is, az ő feladatuk volt a KKM egyedi megrendelése alapján az esemény résztvevőinek, vendégeinek utaztatása, valamint a kapcsolattartás az érintett alvállalkozókkal. A KKM előre legyártott eszközeit is a cég fuvarozta a tárca Bem rakparti épületéből a helyszínekre, valamint a rakodást is ők végezték.
A dokumentumok szerint 2 páncélautó, 52 felső kategóriás VIP-autó, 4 felső kategóriás VIP-busz és jó pár egyéb jármű szállította a miniszterelnök vendégeit.