Parragh László einstandoltatná a jegybank ingatlanjait

2023. október 4. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvesztette a saját tőkéjét; mióta forint van Magyarországon, 1946. augusztus 1-je óta ilyen még sosem fordult elő – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden.

A 24.hu cikke szerint a jegybank tavaly 402 milliárd, idén az első félévben 999 milliárd forint veszteséget könyvelt el, az év egészére pedig 2000 milliárd forint körüli mínuszt várnak. Ha a jegybank piaci szereplő lenne, csődbe menne és felszámolnák, csak azért nincs csődben az MNB, mert nem piaci szereplő, és mögötte áll a költségvetés – mondta Parragh.

„Ezt a veszteséget el fogják határolni, látható, hogy egy jogszabály-módosítás fog bekövetkezni, és öt évre szét fogják teríteni. Nagyon remélem, hogy az öt év alatt egyetlen haváriahelyzet sem lesz, amikor megint csak veszteséget kell kezelni” – tette hozzá az iparkamara elnöke, aki szerint ennek az lesz a következménye, hogy Magyarország drágábban és nehezebben fog hitelhez jutni, szemben a szomszédos országokkal.

Arra a kérdésre, hogy hová lett az MNB pénze, Parragh azt mondta, a döntő része külföldi befektetők zsebében van. „Amikor van egy hiba az időzítésben, a bejelentésekben, a kamatszintben, a kamatfolyosóban, akkor azon valaki extrapénzre tesz szert, és az nem Magyarországon lakik.”

Parragh úgy véli, érdemes lenne megnézni a jegybank ingatlanait, és elgondolkodni azon, hogy az állam einstandolja azokat.

Arra a felvetésre, hogy az államnak van-e joga ahhoz, hogy lefoglalja a jegybank tulajdonát, Parragh azt válaszolta: „Az államnak mindig van joga módosítani a jogszabályt.” Szerinte a jegybank 500 milliárd forintnyi ingatlanvagyonnal rendelkezik, amire amúgy nincs szüksége a napi működéséhez.

„Lebecsülték azt a kockázatot és veszélyt, amit az infláció jelent. (…) Két év alatt nagyon sok pénze úszott el a magyar háztartásoknak, a magyar vállalkozásoknak a túlzottan magas kamatszint és a nehéz finanszírozási környezet miatt” – mondta Parragh, hozzátéve, hogy szerinte sem a kormány, sem a jegybank nem vette elég komolyan az MKIK inflációra vonatkozó figyelmeztetéseit.

Parragh László a közelmúltban élesen kritizálta Matolcsy György jegybankelnököt az MNB inflációkezelése miatt. „A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – mondta a Világgazdaság keddi konferenciáján.

Orbán Viktor múlt hétfőn a parlamentben sokak meglepetésére azt mondta, a Magyar Nemzeti Bank nem képes megbirkózni az inflációval, ezt a feladatot átvállalja tőle a kormány A Matolcsy–Orbán-konfliktus régebbre nyúlik vissza, de a kormány és a jegybank eltérő természetéből is fakad, amiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!