„Csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá” – Parragh László beszólt Matolcsynak

2023. október 2. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke élesen kritizálta Matolcsy György jegybankelnököt a Világgazdaság konferenciáján az MNB inflációkezelése miatt – írta meg a Vg.hu.

„A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – mondta Parragh.

Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter között állandó vita zajlik a nyilvánosság előtt gazdaságpolitikai kérdésekben. A kormányhoz közel álló Parragh is rendszeresen kritizálja a jegybankot, de most a szokásosnál durvábban szállt bele Matolcsyékba:

„csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá”

– mondta. Parragh László megjegyezte: ők már 2019-ben felhívták a figyelmet a tartós inflációra. Az iparkamara elnöke beszélt még a belső erőforrásokra épülő növekedési modellek fontosságáról is, amelynek szerinte a Széchenyi-kártya-program fontos része, de kiemelte, a kamatszintek csökkentésére szükség van a fenntartható hitelezéshez.

Parragh szerint a problémákat nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amellyel csinálták őket, de „ugyanazokkal az emberekkel se”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!