Blikk: Szlovákiából beszerezhető robbanóanyagot használhatott az esztergomi robbantó

2023. október 3. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiából könnyebben beszerezhető robbanóanyagot használhatott az esztergomi robbantó, aki szeptember 20-án egy rendőrségi akció közben magával és egy kommandóssal is végzett – írta a Blikk.

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban arról számolt be, hogy a férfi egy 38 méter hosszú alagutat épített a telkén, amiben engedély nélkül nem beszerezhető, nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt, ami szoba-hőmérsékletű levegőn illékonnyá válik és nagy erejű robbanás előidézésére alkalmas.

„Az elkövető a rendőrségi akció idején a vegyi anyagot tartalmazó tartályt felnyitotta, – nem kizárhatóan szándékosan a nagyobb robbanás érdekében felborította – majd a cseppfolyós anyag a levegővel keveredett” – közölte a főügyészség.

A Blikk információi szerint a főügyészség által leírt vegyi anyag nem más, mint a hexogén, amit Szlovákiában ipari használatra könnyebben be lehet szerezni. Ez a vegyület képezi például a trotil nevű robbanószer alapanyagát. „A katonai és a polgári robbantástechnika munkálatai során is többnyire ilyen robbanóanyagból álló tölteteket alkalmaznak” – mondta Száraz Pál nyugalmazott tűzszerész a lapnak.

Az információval kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, amint választ kapunk, frissítjük a cikket.

A ház romjai a robbantást követő reggelen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A ház romjai a robbantást követő reggelen – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ahogy arról korábban írtunk, szeptember 20-án este egy zavart elméjű, fenyegetőző férfihoz vonultak ki a rendőrök és TEK-esek az esztergomi Tallér utcába. A TEK túsztárgyalója is próbálta meggyőzni a férfit, hogy adja fel magát, de nem járt sikerrel.

Amikor behatoltak a házba, a férfi egy flexszel indult egy gázpalack felé, a rendőrség korábbi közlése szerint emiatt következhetett be a robbanás, a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye alapján viszont valószínű, hogy az illékony anyag okozta a detonációt. A robbanásban az elkövető és a kétgyerekes édesapa, Kónya Gábor Lajos, a TEK egyik munkatársa is meghalt, valamint több rendőr és tűzoltó is megsérült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!