Tizenkettedszer módosítják az alkotmányt, jön a szuverenitásvédelmi csomag

2023. szeptember 28. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz-KDNP-nek volt egy kétnapos kihelyezett frakcióülése Esztergomban, Hernádi Zsolt Mol-vezér közpénzmilliárdokkal megtámogatott esztergomi luxusszállodájában. Kocsis Máté ezen bejelentette, hogy nemsokára benyújtják az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, amivel „borsot akarnak törni” a szerintük „külföldről finanszírozott baloldali újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá. Ehhez pedig még a „gránitszilárdságú” Alaptörvényt is újra módosítaniuk kell, pár év alatt már tizenkettedik alkalommal. A módosítás célja, hogy a jövőben a választásokon induló civil szervezetek és mozgalmak is a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint működjenek, miután a tavalyi parlamenti választás előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalma 1,8 milliárd forintnyi támogatást kapott az USA-ból.

Hogy amúgy pontosan mit jelent a „szuverenitásvédelem”, az a törvényjavaslatból fog kiderülni, de nem ez az első alkalom, hogy a kormány a civilek ellen megy, próbálkoztak már ezzel, végül kevés sikerrel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!