Svéd oktatófilm vs. orosz tankönyv 1956-ról: Gulyás szerint értelmezhetetlen az összehasonlítás

2023. szeptember 28. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Forró téma volt a svédek NATO-csatlakozása a csütörtöki kormányinfón. Gulyás Gergely miniszter szerint a Fidesz-frakció egyelőre nem támogatja a dolgot, de „talán jobb is így a svédeknek. Ha most kéne szavazni, felettébb kérdéses lenne az eredménye”.

A minisztertől a 24.hu újságírója azt kérdezte, a svédek NATO-csatlakozásával a NATO erősebb lenne vagy gyengébb? Szerinte ez egy komoly vita. Az oroszokon kívül kinek áll érdekében, hogy a svédek ne csatlakozzanak? – kérdezték újra a minisztert, mire ő azt felelte, „nincs ruszofóbiája, hogy mindent orosz szempontból vizsgáljon”, ő a józan ész szempontjából vizsgál mindent. A józan ész pedig azt diktálja, hogy nem csak arról van itt szó, hogy az erősíti a NATO-t, ha többen vannak benne, mert az viszont meg gyengíti, „ha olyan államok válnak taggá, ahol minimális tisztelet sincs meg más, régebb óta a NATO-hoz tartozó államok irányába”. Gulyás szerint inkább az a kérdés, hogy a svédek akarnak-e csatlakozni a NATO-hoz.

A svédek NATO-csatlakozásának javaslatát még tavaly júliusban nyújtotta be a kormány, de ilyen-olyan indokokkal azóta is halogatják a szavazást. Most épp egy 2019-es svéd oktatóvideót hoztak elő, amiben a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton arról beszélt, hogy 2010 óta megszűnt a demokrácia Magyarországon.

Szóba kerültek aztán az orosz tankönyvek is, amikben viszont egykori fasiszta alakulatok harcosait látják 1956 mögött, de Gulyás azt nem gondolja, hogy a kormány másképp ítélné meg a két ügyet. Sőt, az a kérdés „nem értelmezhető”, hogy melyik a nagyobb horderejű ügy: a svéd film vagy az oroszok tankönyve.

A kérdést később újra szóba hozta a 444 újságírója. Gulyás szerint Magyarországon is lehet a svédekről vitát kiváltó vagy sértő filmet csinálni, a komolyabb probléma az, hogy Svédországban ilyen filmeket az állami iskolákban mutatnak be.

A svédek NATO-csatlakozásáról Orbán Viktor is beszélt hétfőn a parlamentben. Azt mondta: „Svédország biztonságát semmi sem fenyegeti. Semmilyen olyan katonai kapcsolatunk nincs Svédországgal, amitől nekünk tartanunk kellene. (…) A svéd-magyar kapcsolatoknak egyetlen stratégiai eleme nincs, ami sérülést szenvedne, ha Magyarország kiköveteli magának a tiszteletet Svédországtól, és csak utána hajlandó támogató döntést hozni” – mondta Orbán. Korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is azt arról beszélt, „kis esélyt lát” arra, hogy ősszel erről szavazna a magyar parlament.

Menczer Tamás pár napja 2 perc 18 másodperc hosszan egy Facebook-videóban fejezte ki mély aggodalmát a svéd demokrácia állapota iránt. Az államtitkár a videóban egyébként dermesztő adatokat sorol fel, ami viszont sokkal többet árul el svéd közbiztonság és integrációs politika állapotáról, mint magáról a svéd demokráciáról. Ebben a cikkben néztük meg, hogy az államtitkár által vázolt adatok mennyire fedik a valóságot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!