Kúria: Nem mondták el egy leukémiás betegnek, hogy akár halálos kimenetelű is lehet a kezelése

2023. szeptember 19. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magyarországi kórház nem tájékoztatta megfelelően a leukémiás betegét és családtagjait arról, hogy az alkalmazott terápiás kezelés akár halálos végkimenetelű is lehet. Az ügy a Kúriát is megjárta, ahol végül a család javára döntöttek, a kórházat pedig elmarasztalták – írta az Rtl.hu.

2019 márciusában leukémiával vettek fel egy nőt az egyik egészségügyi intézmény belgyógyászati klinikájára. Az osztályvezető főorvos szóban tájékoztatta az alkalmazható terápiákról: lehetőség volt nagy dózisú, úgynevezett kuratív kemoterápiára, ami 5-7 éves túlélésre adhat esélyt, valamint kis dózisú, úgynevezett palliatív kezelésre, amelynél nagyjából egyéves túlélésre lehetett számítani. A főorvos azt is elmondta, hogy a kuratív terápia megterheli a szervezetet, súlyos szövődmények, fertőzés is felléphet.

A nő és gyerekei végül a kuratív terápia mellett döntöttek. Négy nap kezelés után súlyosan romlani kezdett a nő állapota, tüdőgyulladást kapott, és súlyos légzési elégtelenség alakult ki nála. Elvesztette az eszméletét, és már nem is tért magához, öt nappal később meghalt.

A fia szerint a kórházi tájékoztatás nem tért ki arra, hogy a kuratív kemoterápia akár halálos kimenetelű is lehet. Ha ezzel tisztában lettek volna, akkor állítása szerint a rövidebb, de a biztosabb túlélést ígérő palliatív kezelést választják. Bírósághoz fordult annak megállapítását kérve, hogy a kórház megsértette a teljes családban éléshez való jogát és emberi méltóságát. Utóbbit azzal, hogy miután édesanyja cselekvőképtelen állapotba került, neki kellett döntenie az ellátásáról anélkül, hogy megfelelő tájékoztatást kapott volna a kezelés menetéről.

Az eljárásban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyújtott jogi segítséget a családnak. A kórház a bíróságon nem tudta felmutatni az egészségügyi dokumentációnak azt a részét, ami a beteg számára nyújtott tájékoztatás tartalmát rögzíti, ezzel pedig kizárták annak lehetőségét, hogy bizonyítani tudják, hogy a betegtájékoztatás megfelelt a törvényben szereplő tartalmi követelményeknek.

A másodfokú, jogerős ítélettel szemben a kórház felülvizsgálatot kért, de a Kúria ezt nem találta megalapozottnak. A Kúria szerint az egészségügyi dokumentációban szerepelt ugyan a tájékoztatás megtörténte, de az nem, hogy mi volt annak a tartalma, és mennyiben tért ki a kezelési lehetőségek veszélyeire.

„A felperes és testvére azért ajánlották édesanyjuk számára a kuratív terápiát, mert azzal számoltak, hogy így édesanyjuk tovább élhet. (…) a családtagok számára döntő jelentősége volt annak, hogy a hosszabb túlélési esélyt biztosító kuratív terápiának – tudomásuk szerint – nem volt halálos kockázata” – idézte a Kúria ítélete a másodfokú bíróság megállapításait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!