Akár épül duzzasztó, akár nem, a csongrádi homokpadnak valószínűleg annyi

Mozdulatlanná dermedt strandolók hevernek a homokos fövenyen, vagy vízbe állított székükbe szegezetten élvezik az utószezonban is izomból sütő napot a csongrádi Körös-toroknál. Szinte már kínosan nagy a nyugalom, mintha a Tisza sodrása is leállt volna itt, alig akarja továbblökdösni a rajta matracozókat. Na, ez az az idilli kép, amitől, ha nem is máról holnapra, de el kell búcsúzni. Akármit is csinál az ember, a tengerpartot idéző homokospad el fog tűnni. Vagy azért, mert nincs homok, vagy csak simán víz alá kerül. De a strand sorsánál fontosabb, hogy tud megküzdeni az aszállyal a Dél-Alföld.

A sokak számára legendás üdülőhely (az Európa Kemping című filmben Szőke András és Badár Sándor még bombát is keresett a homokjában) a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban rendezett, Kell-e nekünk vízlépcső? felütésű lakossági fórumon is fókuszba került. Sok helyi tart attól, hogy egy duzzasztómű megépítése esetén a zátony víz alá kerül, és akkor a helyi turizmusnak lőttek, az ott kiépült üdülőterület is feleslegessé válik, vagy egyszerűen csak arról nem akarnak lemondani, hogy évtizedek óta ugyanott süttetik magukat. Mint például az a férfi, akit mi emlékeztettünk arra, hogy szerda este tartják a fórumot. Ő aztán a strandról egyenesen a könyvtárba ment.

Ott nagyjából százan gyűltek össze az aHang által szervezett rendezvényen, amelyről azért lehetett sejteni, hogy nem olyan indulatoktól fűtött esemény lesz, mint egy akkumulátorgyáras meghallgatás, hiszen nincs most napirenden egy csongrádi vízlépőcső megépítése.

Bedő Tamás, Csongrád polgármestere is azt mondta, hogy sem a duzzasztó helyéről, sem a megvalósításáról nincs döntés, de a 2022-es aszály után muszáj foglalkozni ezzel a kérdéssel. „Lehet, hogy az ország sok részét most is zöldnek látjuk, de itt a környéken azért idén is aszály volt. Egyre kevesebb és szélsőséges a csapadék, a Tisza és a Körös vízhozama is csökkent. Ha az égből, felülről nem jön víz, akkor az ide érkező vizekkel kell valamit kezdenünk.”

A csongrádi vízlépcső valójában nagyon régóta napirenden van, hiszen már az 1930-as években is készültek róla tervek, majd néhány évtizeddel később Csongrád-Bokrosnál némi földmunkát is végeztek már. Hogy újra felmerült a vízlépcső megépítése, az jórészt a tavalyi pusztító aszálynak köszönhető, hiszen az ország egyik legszárazabb részéről van szó, amely átgondolt vízgazdálkodással biztosan jobb állapotban lehetne. Tavaly Áder János korábbi köztársasági elnök is szóba hozta podcastjában, hogy van-e relevanciája egy csongrádi vízlépcső és tározó építésének, majd Nagy István agrárminiszter is előhozakodott azzal, hogy társadalmi egyeztetést kéne folytatni arról, hogy megemeljék a Tisza vízszintjét egy fenékküszöbbel valahol Csongrád táján. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója az Inforádió egyik műsorában erre úgy reagált, hogy többféle műszaki megoldással lehet növelni a rendelkezésre álló potenciális vízkészletet, például vízlépcsővel is.

A Tisza magyarországi szakaszán először Tiszalökön (1958) épült vízlépcső, majd később Kiskörén (1973) is, és szerbiai területen, Törökbecsén is duzzasztómű került a folyóra. A becsei vízlépcső hatása még Csongrádon is érezhető, de több vízügyi szakember szerint a rendszerből hiányzik még egy duzzasztómű, aminek a helyét, mint láttuk, eddig is Csongrádon képzelték el.

Már a Telexen is többször bemutattuk azt az úgynevezett pocsolyatérképet, amely világosan megmutatta, hogy Magyarországon a nagy folyószabályozások előtt mekkora vízbőség volt. Jól kirajzolódik, hogy az Alföldet is beborították az időszakos és állandó vízfolyások és állóvizek. Ennek az állapotnak aztán a nagy vízrendezések és folyószabályozások vetettek véget, folyók átvágásával, lecsapolásokkal, gátak építésével kerültek szárazra hatalmas területek, és ezt nyögjük most is. Ezért hajlamosak vagyunk Vásárhelyi Pált hibáztatni, hiszen az ő a neve forrt össze a 19. század végén a Tisza-szabályozásával, de ezt a tévképzetet a csongrádi fórum egyik előadója, Keve Gábor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának tanszékvezetője gyorsan eloszlatta.

Vásárhelyi ugyanis infarktust kapott egy egyeztetésen, és munkáját Pietro Paleocapa fejezte be. Az olasz mérnök a Pó folyón szerzett tapasztalatait ültette át a Tiszára, és Keve szerint a ma fontos szempontokat figyelembe véve, sokkal rosszabb lett az eredmény, mint amit Vásárhelyi tervezett.

Keve aztán arról beszélt, hogy milyen rengeteg víz folyik ki az országból anélkül, hogy hasznosítanánk, a Tiszából például 800 köbméter másodpercenként, aki pedig azt gondolja, hogy csupán az itt lehullott csapadék megfogásával képesek lennénk sok vizet betárazni, az tévúton jár. Egy másik lehetőség viszont a duzzasztómű, amivel a mederben is lehet tárolni vizet.

„A tározás a kiegyenlítést szolgálja. Ha nincs vizem, akkor úgy nézhetem a folyót, hogy a Grand Canyon alján valami folydogál” – mondta a tanszékvezető. Keve ismertette a vízlépcsők pozitívumait: megemelkedhetne a hajózási kisvízszint, áramtermelésre lehetne használni a vízerőt, ökológiai és öntözésű térségi vízpótlást is meg lehetne oldani vele és az árhullámok levezetésében is hasznos lehet. De azt is elmondta, hogy egy vízlépcső miatt megváltozik a hordalékjárás, jó ökológiai állapotú területek tűnhetnek el, és a megemelt vízszint miatt a csapadékvizek lefolyási viszonyai is megváltoznak.

„Ha már elkezdődött a lépcsőzés, akkor büntetlenül nem lehet megúszni. Csak árvízkor jön hordalék, de a folyó valahonnan így is föl fogja venni az üledéket. Ha nem tud meanderezni, akkor mindig mélyíti a medrét” – mondta Keve. Ez az a hatás, ami miatt szenved a csongrádi homokpad és az Alföld nagy része is. A mélyülő meder miatt süllyed a vízszint, az pedig a talajvizet is magával rántja, így vannak olyan területek, ahol maga a Tisza csapolja le földeket.

Kiss Tímea, a Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének docense végigvette, hogy mi történne a homokpaddal akkor, ha alatta vagy felette épülne meg egy duzzasztómű, és mi, ha semmilyen beavatkozás nem történne.

Röviden, a homokpadnak, így is, úgy is, annyi.

Ha alatta épül meg, akkor a visszaduzzasztott víz egyszerűen elönti a Körös-torokban lévő fövenyt. Ha felette épül meg, akkor a vízlépcső megfogja azt a hordalékot, amelyből a zátony épülhetne, miközben a szintkülönbség miatt megnő a víz esése és ezáltal még jobban bevágja magát a Tisza.

Kissék mérései ráadásul azt mutatják, hogy a homokpad most is pusztul, 2012 és 2019 között összesen húsz centivel lett alacsonyabb. Ennek az is oka, hogy elkészült a part műszaki biztosítása, és onnan sem tud már homokot szerezni a folyó. Az elmaradó árvizek is a pusztulás felé mutatnak, mivel alig vannak már ilyenek, azok sem hoznak felsőbb szakaszokról üledéket az építéshez, magyarul: nincs homok. A tudományos méréseket több helyi megerősítette, a parthoz vezető lépcsők némelyike már a zátonyon kívülre került, vagy még egy lépcsőfok elkelne a leérkezéshez. Most még a homokpad vándorlása figyelhető meg, a felső szakasza pusztul, míg alul azért hízik egy kicsit.

„A csongrádiaknak a tiszai strand a mindenünk, nem gondolom azt, hogy azt fel kéne adni” – mondta Fekete János, aki csongrádi lokálpatriótaként mutatkozott be. Kiss erre azt mondta, hogy inkább csak reménykedni lehet, hogy nem pusztul el a zátony, esetleg a város a partél meredekségének megváltoztatásával tud még kicsit játszani. A szegedi kutató persze hozott példákat a szerbiai szakaszról is, a strand továbbélhet, csak éppen egy magas, füves parttal. A polgármester a Telexnek azt mondta, készülnek olyan eshetőségre is, hogy megváltozik a partszakasz, lentebb tudnak kialakítani egy hasonló partot, mint a mostani, és arról is gondolkodnak, hogy bizonyos helyekre majd homokot hordanak. A település életében egyébként nem új, hogy vándorol a part, az 1930-as években pár száz méterrel feljebb volt a homokpad.

Persze nem mindenki a strand miatt aggódott. „Ünneprontó leszek, meglehetősen indulatos vagyok. Nagyon fontos a homokpadnak a sorsa, de inkább a Dél-Alföld vízellátásáról kéne beszélni, kicsit rázzuk föl magunkat, az utolsó pillanatban vagyunk” – mondta Sirkó Zoltán hódmezővásárhelyi gazdálkodó, tájépítész, aki saját területén, a Kéktóban évek óta nem látott vizet, és megtapasztalta a legelők, szántók kiszáradását. Azt mondta, ilyen körülmények között öt gyereke közül egyik sem akarja folytatni a gazdálkodást. Sirkó nem egy esetleges duzzasztóban látja a megoldást, szerinte meg kéne változtatni a vízügy szemléletét, nem a gyors vízlevezetést kéne erőltetni, hanem a táji léptékű vízmegtartást, a többletvizeket belvízcsatornákban, mélyületekben fogná meg.

A WWF munkatársa, Király András is erre hozott példákat, szerinte nem nyújt megoldást az Alföld szárazodására az, ha egy helyen felduzzasztják a vizet, és abban sem lát nagy fantáziát, hogy egy folyóból tavat csinálnak, még ha annak is kialakulhat szép mocsári élővilág. „A talaj a legnagyobb víztározó, a tájban, mélyületekben, laposokban, korábbi vizes élőhelyeken kéne megőrizni a vizet. Ehhez persze tájhasználat váltás is kell, de jelentősen csökkenhetne az aszályérzékenység” – mondta Király.

Az alföldi vízmegtartásról tanulmányt író Balogh Péter geográfus szerint is van a vízlépcsőnek alternatívája, a duzzasztás már elavult módszer síkvidéken. „Az itt felmerült jövőkép sivatag oázisokkal.

Lesz majd itt homoksivatag, tequilával, kaktusszal és tevével.

Leszálltak a vízszintek, Tisza dréncsatornaként működik, most már a táj alatt folyik a folyó, meg kell emelni a medret” – mondta Balogh, aki szerint meg kell változni a vízügy szemléletének is, amelyik eddig a téli többletvizek minél gyorsabb elvezetését gyakorolta. Szerinte a fokgazdálkodáshoz hasonló módszerekkel lenne szüksége a tájban tárolni a vizet, és össze kéne kapcsolni a most mentett oldalon lévő víztereket is a folyókkal.