A tulajdonos is megerősítette, hogy tárgyal a kormány a Budapest Airport megvásárlásáról

2023. szeptember 6. – 14:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Bloomberg nemrég arról írt, hogy a magyar állam 51 százalékos és egy másik repülőtér-üzemeltető 49 százalékos részvételével tárgyalások indultak a Budapest Airport megvételéről. A hír, úgy tűnik, igaz: a Hvg.hu-nak a Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, az AviAlliance GmbH. megerősítette, hogy hamarosan valóban zajlanak majd tárgyalások a kormánnyal, miután az újabb ajánlatot tett a reptérre. A tárgyalások várhatóan több hónapig tartanak, addig pedig a jelenlegi tulajdonosok továbbra is működtetik a Budapest Airportot, a napi működés nem változik, írja a lap.

Magyarország az 51 százalékot egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül venné meg. Az ajánlat állítólag továbbra is 4 milliárd euró körül értékelné a céget, ami azért a Telex korábbi ágazati cikke alapján elég magas ár, ahogyan a magyar kormány által vezetett konzorcium 2021-ben benyújtott korábbi ajánlata is értékelt.

A Budapest Airport korábban volt brit, majd német főtulajdonban, majd az utóbbi években egy alapvetően kanadai dominanciájú struktúra jellemezte. A legnagyobb részvényes 55,44 százalékkal a német AviAlliance GmBH, amely mögött egy gigantikus kanadai nyugdíjalap áll.

A tervezett deal esélyeiről is kérdeztük korábban Chris Dinsdale távozó kanadai vezérigazgatót, ez a beszélgetés itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!