Mészáros Lőrinc lánya felel a lízingcégért, amely megszerezte Mészárosék luxusjachtját

2023. augusztus 18. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

Leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyettesként dolgozik az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank fúziójából létrejött magyar gigabanknál, a jelentős részben a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MHB Bank Nyrt.-nél Mészáros Lőrinc lánya. Dr. Mészáros Beatrixhoz tartozik így az Euroleasing Zrt. nevű lízingtársaság is – amely egyedüli tulajdonosa annak a jachtnak, amin Mészáros és Várkonyi Andrea a nyaralásukat töltik.

A 24.hu cikke szerint így volt ez akkor is, amikor a Rose d'Or – amivel Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea nyaral – tulajdonjoga az Euroleasing Zrt.-hez került júliusban úgy, hogy a lízingcég a tavalyi üzleti évben 1,6 milliárd forint veszteséget termelt a 18 milliárd forintos bevétel mellett. A luxusjacht, amit pár napja Monte-Carlóban láttak, akár 27 milliárd forintot is érhet.

A jachtról korábban kérdéseket küldtünk az Euroleasingnek, például azt kérdeztük, mennyiért és kitől vették meg a hajót, valamint Mészáros milyen konstrukcióban használja azt, de csak annyit válaszoltak, a hatályos törvények miatt nem válaszolhatnak.

A lap most megkérdezte az MHB felügyelőbizottságának vezetőjét, Nagy Andort, akivel Orbán Viktor már az egyetemen is együtt focizott, majd Orbán miniszterelnöki kabinetfőnöke lett, és Járai Zsigmond volt jegybankelnök felügyelőbizottsági tagot a vásárlás részleteiről, például arról, hogy Mészáros Beatrixnak volt-e szerepe az ügyletben, illetve, hogy az igazgatóság jóváhagyta-e azt.

Nagy Andor azt mondta nekik, hogy nem ismeri a részleteket, és a felügyelőbizottságnak sincsenek információi az ügyletről. Járai Zsigmondtól pedig azt tudták meg, hogy a testület rendszerint nem foglalkozik egyedi beszerzésekkel, így nem valószínű, hogy a következő negyedéves ülésen szóba kerül a téma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!