További három hónapig rács mögött maradhat az Árpád hídi gázoló

2023. augusztus 9. – 15:02

További három hónapig rács mögött maradhat az Árpád hídi gázoló
Összeroncsolódott Mercedes E63S AMG az Árpád hídon, július 1-jén éjjel történt baleset helyszínén – Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

További három hónappal meghosszabbították annak a 33 éves férfinak a letartóztatását, aki július 1-jén éjjel balesetet okozott az Árpád hídon, amelyben életét vesztette egy szabályosan közlekedő 26 éves kerékpáros, tudta meg a 24.hu.

A letartóztatás meghosszabbítását a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványozta, mert az indoklás szerint

a férfi közlekedés során tanúsított magatartása a közlekedés biztonsága számára olyan mértékű veszélyt jelent, hogy szabadlábon hagyása esetén nem biztosítható az, hogy egy újabb személyi sérüléssel járó közúti balesetet ne okozzon.

A bíróság döntése a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint nem végleges.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, valószínűleg spontán versenyzésbe kezdtek július 1-jén éjjel az Árpád hídon azok az autósok, akiknek gyorsulása halálos balesethez vezetett.

Az ügyben letartóztatott 33 éves férfi egy 690 lóerős Mercedest vezetett, az őt követő BMW-vel a Teve utcai kereszteződésnél kezdtek el gyorsulni, később a Mercedes – Boncsér Sándor igazságügyi gépjárműszakértő szerint – legalább 137 kilométeres sebességgel haladt, amikor átszakította a szalagkorlátot. Elütött egy kerékpárost, majd egy másik BMW a tetőre fordult Mercedesnek ütközött. A 26 éves biciklis állapotát a helyszínen még stabilizálták, de nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A hasonló balesetek gyakoriságának több oka van. Az egyik, hogy a rendőrségnek nincsenek megfelelő eszközei a gyorshajtók elkapására és szankcionálására. Nincs elég rendőr, nincs elég traffipax, és a büntetések is nevetségesen alacsonyak – erről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

A rendőrség a balesetet követően többször is mérte a járművek sebességét a környéken, az akciók során több száz gyorshajtót találtak, köztük volt olyan is, aki több mint 170 km/óra sebességgel száguldott az Árpád hídon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!