„Az nem járja, hogy Győrben drágább az e-roller, mint Pesten!”

2023. július 31. – 14:22

„Az nem járja, hogy Győrben drágább az e-roller, mint Pesten!”
Rolleren a győri polgármester – Fotó: Dr. Dézsi Csaba András / Facebook
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Győrben egészen mostanáig 100 forintot kellett fizetni percenként az e-rollerek használatáért. A Tier néhány napja csökkentette az árat 80 forintra, de még így is drágább itt a tarifa, mint Budapesten. Nem beszélve a hasonló nagyvárosokról, mint Pécs vagy Szeged. A győri polgármester a fővárosra hivatkozva fenyegette meg a szolgáltatót: ha nem intézkedik, a novemberben lejáró próbaidő végén Győr nem hosszabbít szerződést velük. Más szolgáltató egyelőre nincs a városban.

Győrben február második felében indult el az e-roller-szolgáltatás. Dézsi Csaba András ekkor még nagy lelkesedéssel pattant fel az egyik rollerre a 350 közül, és bejelentette, hogy a flottát májusig 500-ra, a kezdeti 80 parkolózónát pedig heteken belül 200-ra bővítik. A rollereket nem a város, hanem egy külsős cég üzemelteti: a Tier.

A gyerekbetegségeken – a szerteszét hagyott rollereken – Győr is átesett, de nem is ezen rugóztak a helyiek, hanem az árakon: sokallták a 100 forintos percdíjat és a hozzá kapcsolódó 350 forintos kioldási összeget. Ha valaki egy órát rollerezett Győrben, 6350 forintot fizetett.

A soproni árakkal való összevetés különösen fájó volt, ugyanis a hűség városában a percdíj 65 forint, a kioldási pedig 250. Igaz, ott más a szolgáltató cég, nem a Tier. Már a kezdetekkor is voltak olyan kommentek, hogy „Pesten fele ennyit fizetsz”.

Az ár magas volt, de ekkor még nem emelt szót miatta a helyi politika. A Telex kérdésére Lendvai Tímea, a Tier magyarországi képviselője elmondta: a városokat a központjuk kategóriákba sorolja, ezek alapján állapítják meg az árakat. Győr esetében a nyugati határ közelsége volt a döntő tényező; azt gondolták, a bécsi és a pozsonyi árakat tekinthetik viszonyítási alapnak. Mostanra be kellett látniuk, hogy ebben tévedtek. Hogy értsük: az osztrák és a szlovák fővárosban 1, illetve 1,20 euró a kioldási díj (tehát drágább, mint Győrben), a percdíj viszont már nagyjából azonos.

Győrben nem jöttek a várt számok

„Láttuk nyilván mi is, hogy a várt számok nem jönnek a bevételi oldalon, de az elején nem volt egyértelmű, hogy ezért csak az árazás a felelős. A válság mellett ott volt az időjárás: ha emlékeznek, még májusban is bőven voltak olyan napok, amikor tíz foknál többet nem mutatott a hőmérő. Rollerezni ilyenkor kevésbé csábító.” Lendvai Tímea leszögezte: az árverseny nélküli piacon, független pénzügyi szereplőként ők maguk dönthettek a helyi árakról, de végig „együttműködésben voltunk és vagyunk a győri önkormányzattal”, tehát a tarifa nem érhetett váratlanul senkit. Tesztidőszak van Győrben, „amely jó lehetőséget ad a városnak és nekünk is a szolgáltatás finomhangolására”.

A nyári kánikulába ekkor ledobta a bombát Dézsi Csaba András: a Tiernek írt levelét megosztotta a Facebook-oldalán, abban pedig vaskos mondatok szerepelnek:

  • a szolgáltató túlárazta a rollerek használatát;
  • kevesen használják;
  • nem elfogadható, hogy a győriek többet fizessenek, mint más Budapesten;
  • a város várja a Tier lépését, máskülönben a november végén lejáró próbaidőt nem hosszabbítják meg.

Mint kiderült, a levél megszületése előtt néhány nappal már csökkentette az árait a Tier, csak a nyilvánosságban ennek nem volt nyoma. „Az ok banális – szögezte le Lendvai Tímea. – A nyomdai munkára, vagyis a szórólapokra vártunk, de az applikáción keresztül ekkor már elindult a kommunikációnk.”

A cég szerint maguk dönthettek a helyi árakról – Fotó: Dr. Dézsi Csaba András / Facebook
A cég szerint maguk dönthettek a helyi árakról – Fotó: Dr. Dézsi Csaba András / Facebook

A levélírásos posztot követő harmadik napon már egy sokkal békülékenyebb hangvételű bejegyzés került fel a polgármester oldalára, ebben az érintettek bejelentették, hogy az árakat korrigálták: jelenleg 80 forintba kerül egy perc rollerezés Győrben, a feloldási díj pedig 300 forint. Emellett 3 ingyenes feloldást biztosítanak minden új regisztráló számára.

Még így is veri Budapestet

Cikkünkben már az új árakat vetjük össze a budapesti, illetve a Győrhöz hasonló nagyvárosok tarifáival. Az előzővel kezdjük, már csak azért is, mert Dézsi Csaba András is a fővárossal versenyeztette meg Győr árait. Budapesten a Tiernél a jármű feloldása 295 forint, az utazás percenként 75. (Bérletekkel és előfizetésekkel körülbelül 50 százalékos megtakarítást érhetsz el az utazásokon – írja a cég.) A Lime-nál – amely Sopronban is szolgáltat – az elindulás díja 250 Ft, utána 65 Ft/perc.

Szegeden népszerű

A vidéki nagyvárosok közül elsőként Szegeden indította el szolgáltatását szintén a Lime, 2021 nyara óta használhatók a városban az e-rollerek. A bevezetéskor az alapdíj 250 forint volt, ezen felül percenként 50 forintba került az utazás. Ez azóta változott: az alapdíj 250 forint maradt ugyan, de a percdíj már 64 forint. A Lime kétszáz rollerrel kezdett, majd négyszázra növelték a városban elérhető járművek számát, ami azt mutatja, hogy Szegeden gyorsan népszerű lett a kölcsönroller.

A Lime e-rollerek első kipróbálói az egyetemi könyvtár, azaz a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjának bejáratánál, 2021 nyarán, amikor a járvány miatt még maszkot kellett viselni – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
A Lime e-rollerek első kipróbálói az egyetemi könyvtár, azaz a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjának bejáratánál, 2021 nyarán, amikor a járvány miatt még maszkot kellett viselni – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex


Ám nem mindenki örült ennek, mert a használat után a bérlők mindenfelé otthagyták a rollereket. Olykor gyalogosok is panaszkodtak váratlan manőverek miatt, számukra és főként a látássérülteknek akadályt jelentettek a járdán hagyott kétkerekűek. Ezért a Lime, a Szegedi Közlekedési Társaság és a város önkormányzata közösen kijelölt háromszáz olyan helyet a város területén, ahol idén májustól szabályosan otthagyhatók a rollerek. Erről a szeged.hu is beszámolt, és a használók a mobiletelefonos alkalmazáson is látják a parkolóhelyeket. Aki az utazás után nem ilyen kijelölt helyen teszi le a járművet, annak tovább ketyeg a percdíja, így a bérlőknek is érdekük, hogy ott parkolják le a rollert, ahol szabad.

Szegeden havonta átlagosan 22 ezer utazást tartanak nyilván a Lime adataiban, amihez az is hozzájárulhatott, hogy tavaly nyáron 90 darab e-kerékpárt is telepített a városba a Lime. A népszerűség egyik oka az lehet, hogy Szegeden a nyári iskolai szünet kivételével igen sok a fiatal, középiskolások és egyetemisták sok más hazai településről, illetve külföldről is jönnek tanulni a városba.

Pécsen is 100 forinttal próbálkozott a Tier

Hamarosan e-roller-szolgáltatást indít Pécsen is az izlandi Hopp, ami világszerte franchise-ként működik. Így a pécsi koncessziót is egy baranyai vállalkozás nyerte el. Az önkormányzat tavasszal írt ki a korábbi hazai és nemzetközi példákból okulva pályázatot az e-rollerek üzemeltetésére. Információink szerint legalább négy érdeklődő volt, de csak két érvényes ajánlat érkezett (pdf).

A magyar piacon már ismert Tier maradt alul az árversenyben, akik bruttó 350 Ft kioldási és 100 Ft/perc bérleti díjra tettek ajánlatot. Ezzel szemben a nyertes Hopp Mecsek Kft. 230 forintos kioldási és 54 Ft/perc bérleti díjat vállal. Viszont további kedvezményekre számíthatnak, akiknek van bérletük a helyi tömegközlekedésre, illetve a diákok. Ráadásul a Hopp az egyes eszközök után kétszer annyit fizet majd (évente 20 ezer forint/db) a városnak, mint amennyit a Tier ígért.

A pécsi városüzemeltetési társaság már elkezdte megjelölni a rollerek gyűjtőhelyeit – Fotó: Biokom / Facebook
A pécsi városüzemeltetési társaság már elkezdte megjelölni a rollerek gyűjtőhelyeit – Fotó: Biokom / Facebook

A rendszer egy hónapig 100 járművel tesztüzemmódban működik majd, ezután – a beérkező javaslatokat figyelembe véve – véglegesedhet az 500 darabosra tervezett és egész évben rendelkezésre álló flotta. A koncessziós szerződést egyelőre három évre kötötték, az árazás inflációkövető.

A pécsi rendszer akár országos premier is lehetett volna, azonban a Hopp rollerei július közepén már megjelentek Villány–Siklós–Harkány térségében. Itt 250 forintos kioldási és 65 Ft/perc kölcsönzési díjjal működnek. Információink szerint a pécsi rendszer csúszásának oka, hogy a Hopp a pályázatában a 2019 óta működő e-bike-rendszer üzemeltetését is vállalta, ami pedig európai uniós támogatásból valósult meg. Ennek minden módosításába be kell vonni az irányító hatóságot, azonban Miniszterelnökség jóváhagyására még várni kell.

A szezon végéig már marad a 80 forint

Úgy tudjuk, Győrt egyetlen város előzte meg eddig, de Siófok is csak a feloldás árában volt drágább, ott ugyanis 450 a díj, szemben a Győrben mostanáig érvényes 350-nel. A percdíj pedig 100 forint. Hogy a mostani győri árkorrekció a végleges lesz-e, egyelőre kérdés. A szezon végéig – ez esetben szeptember végét, október elejét kell érteni – a Tier ezzel a nyolcvan forinttal próbálja növeli az alapbázisa létszámát, amely egyelőre a szolgáltató szerint is elmarad a többi nagyvárosétól.

Megoldást remélnek emellett attól is, hogy hamarosan egész Győrt lefedik a szolgáltatással, bár ehhez a város (még pontosabban az útkezelő) segítsége szükséges: a parkolózónákat kijelölni és felfesteni ők tudják. Dézsi Csaba András a helyi rádiós műsorában mindenesetre jelezte, hogy a nyolcvanforintos percdíj még mindig magasabb a budapesti 75-nél.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!