Tarlós: A lakosságra bízni, majd 7%-os támogatás alapján lezárni a Lánchidat, szerintem csalás

2023. július 18. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Becsületes embernek tartja Karácsony Gergelyt, nem utálják egymást, de a főpolgármesteri működésével kapcsolatban sok kritikája van Tarlós Istvánnak, aki az Indexnek adott interjújában mondta el véleményét több témában is a főváros jelenlegi működéséről.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy az első Budapesti Lakógyűlésen a válaszadók arra szavaztak, hogy a Lánchíd maradjon autómentes, a volt főpolgármester élesen válaszolt:

Ezt hagyjuk ki, ha jót akar! A lakosságra, ezen belül középiskolásokra is bízni, majd hétszázalékos támogatottságra hivatkozva lezárni a Lánchidat – ne haragudjon –, szerintem csalás. Egy népszavazás érvényességéhez is legalább 25 százalékos részvétel szükséges. Ne csináljunk „Krisztusból bohócot”! A híd rendeltetésszerű használata szigorú szakmai kérdés. A főpolgármester szociológus, érthető, ha a közvélemény-kutatás jobban lázba hozza, mint a közlekedésszervezés

– mondta Tarlós István.

A volt főpolgármester a műsorban többek között beszélt arról, hogy mit gondol a

  • szolidaritási hozzájárulás kötelező befizetéséről,
  • miért gondolja még mindig azt, hogy Szentkirályi Alexandra megfelelő lenne a főpolgármesteri posztra,
  • szerinte az I. kerületet szinte biztos, hogy elbukja majd az ellenzék, de a Fidesz által nyerhető kerületnek tartja a jelenleg ellenzéki VIII. kerületet is.

Tarlós István arról is beszélt, hogy miért tartja femininnek Karácsony Gergelyt, azt mondta, erre következtet „a mozgásából, a beszédstílusából, az ijedt megnyilvánulásaiból, hogy problémákkal szembesül, azonnal másokra mutogat, a sajtó képviselői elől bujkál, Kiss Ambrust tolja eléjük rendszeresen a kellemetlen ügyekben”.

„Semmiért nem vállal személyes felelősséget. Ott volt például annak idején a patkányirtási szerződés, amit én sosem láttam, ő az illetékes bizottság tagjaként megszavazta, majd elkezdett utána rögtön ”tarlósozni„. Ezek nem különösebben férfias tulajdonságok. Hasonlóképpen járt el korábban a zuglói parkolás ügyében is, amit zuglói polgármesterként ő kezdeményezett, majd a fővárosra fogta” – mondta a volt főpolgármester Karácsony Gergelyről.

Frissítés: Cikkünk első verziójában tévesen szerepelt, hogy az Index podcast műsorában beszélt Tarlós István, a volt főpolgármester interjút adott a lapnak, a tévedésért elnézést kérünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!