OMSZ: Többen elmarasztalást kaptak a Gálvölgyi János rosszulléte miatt indított vizsgálat után
2023. július 18. – 07:28
Május 12-én zárult le az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vizsgálata, amely megállapította: a mentésirányító hibásan mérlegelt Gálvölgyi János rosszullétekor. Az OMSZ most a Naphire.hu kérdésére azt válaszolta, a vizsgálatnak következményei is lettek, többen elmarasztalást kaptak, és továbbképzést is tartanak a mentésirányítóknak.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, május 10-én fél óránál is több, negyvenegy-negyvenkét perc telt el, mire az Országos Mentőszolgálat elindított egy egységet Gálvölgyi János színművészhez, aki nem kapott levegőt és félrebeszélt. Azért nem küldtek érte autót, mert a hívás alapján úgy vélték, nincs közvetlen életveszélyben. A 74 éves színészt végül gyerekei vitték kórházba, azóta jobban van.
Az OMSZ belső vizsgálata már napokkal az eset után megállapította, hogy a mentésirányítók hibáztak, a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) ugyanis olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni. Kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni – közölte akkor az OMSZ.
A Naphire.hu-nak Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője azt írta:
„Az intézkedések szakmai értékelése szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába (»P1 riasztás«) sorolta. Ennek következtében a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldésére nem került sor. Egy másik mentésirányító az ismételt hívások kezelésekor kommunikációs hibát vétett.
A felelősség megállapítása elmarasztalást vont maga után.”
Hozzátette:
„A mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti, a nyár folyamán összes mentésirányító csoportunk dolgozói számára kétnapos, intenzív továbbképzést tartunk, amely egyebek mellett jogi, kommunikációs, pszichológiai, és mentés-szakmai elemeket, valamint gyakorlatokat is tartalmaz.”
Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított, amit júniusban ugyan megszüntettek, az ügyészség azonban július elején felülbírálta a döntést, és az eljárás folytatását rendelte el. A nyomozás tehát ismét folyamatban van a Budapesti Rendőr-főkapitányságon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.
Ebben a cikkünkben szakemberek segítségével részletesen elemeztük az Országos Mentőszolgálat működését>>>