Az egytől háromig terjedő skálán második, tehát súlyos, de közvetlen életveszélyt nem jelentő esetként sorolták be azt a május 10-i telefonhívást, amelyben Gálvölgyi János családja kért segítséget az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központjától. Végül 50 perc elteltével sem érkezett mentőautó a légzési nehézségekkel küzdő, akadozó beszédű színész otthonához, ezért gyerekei vitték be a kórházba, ahol súlyos állapotban került intenzív osztályra, és jelenleg is ott kezelik. A mentők mulasztottak, Gálvölgyihez eset- vagy rohamkocsit kellett volna küldeni.
Az ügyben indított belső vizsgálat lezárult, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, az első hivatalos nyilatkozatok szerint pedig a mentésirányító tévesen határozta meg az eset súlyosságát.
Bár nem a Gálvölgyi János súlyos rosszulléte után kialakult mentésirányítási hiba volt az első eset, amikor az utóbbi években a széles körű nyilvánosság elé kerültek a mentőszolgálat működési problémái, ezúttal arra kértünk néhány szakértőt, hogy segítsen megérteni az összetett problémát, ami miatt néha nem jön a mentő, amikor nagy szükség lenne rá. A működési anomáliákkal kapcsolatban két, neve elhallgatását kérő, korábbi mentésirányítási szakembertől, illetve a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségétől (MOMSZ) kaptunk információkat, de megkerestük az Országos Mentőszolgálatot is, amely rengeteg érdekes információt osztott meg velünk.
Az esetek közel egyharmada Budapesten és környékén történik
A mentésirányítás logikája viszonylag átlátható, hiszen a segélykérések mindig a 112-es központi számra futnak be először, majd onnan csorognak lefelé. A 112-es számon tulajdonképpen a hívók előszűrését végzik – itt állapítják meg, hogy egyáltalán komolyan vehető-e a hívás, és indokolt esetben átkapcsolnak a mentőszolgálati mentésirányítókhoz. Ezek a mentésirányítók, illetve a fölöttük álló mentésvezetők csak megfelelő szakképesítés birtokában végezhetik tevékenységüket, de az általunk megkérdezett források egyetértenek abban, hogy így is becsúszhatnak bizonyos kommunikációs és irányítási hibák.
Illés István, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint ezek egy része abból adódik, hogy a közép-magyarországi régióban régóta jellemző létszámhiány miatt bizonyos esetekben kevésbé tapasztalt kollégák ülnek a telefonnál. Az is előfordul, hogy az Országos Mentőszolgálat budapesti mentőközpontja túlterheltté válik, ezért a várakozó hívásokat a vidékieknek adják tovább, ők viszont nem rendelkeznek kellő helyismerettel, így néha tévesen rögzítik az adatokat. Mindezt súlyosbítja, hogy az utóbbi években főként Budapesten jellemző mentőhiány miatt akár az ország másik feléből is átvezényelnek néhány egységet.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint csak május 15-én, mindössze egyetlen nap alatt 3829 esetet láttak el országszerte, így a mentésirányítókhoz olykor minden tizedik másodpercben újabb hívás érkezett.
Ezen belül a Közép-Magyarország régió hazánk legnagyobb esetszámú területe. A napi átlagosan mintegy 3200 mentő-riasztásból közel 1000 eset itt történik
– válaszolta ezzel kapcsolatos kérdésünkre az Országos Mentőszolgálat. A túlterheltségre és hiányra vonatkozó fenti állításokat az OMSZ annyiban megerősítette, hogy 10 százalékkal bővítették itt a kocsiparkot, és lehetőséget teremtettek a mentőegységek megyék közötti átcsoportosítására.
Amikor indulatossá válik a telefonáló
Tipikus probléma, amikor az irányított kérdésekre kapott válaszok alapján még mindig nehéz meghatározni egy eset súlyosságát, ezért folytatni kell a kikérdezést. Illés szerint ilyenkor egy-egy bejelentő indulatossá válhat és sértegetheti a mentésirányítót, miután a segélyhívó központtal való egyeztetés után kénytelen ismét megválaszolni a beteggel kapcsolatos kérdéseket.
Ez a lépés mégsem kihagyható, ugyanis a 112-es központból érkező információk sokszor eleve hiányosak. A bejelentőknek az a benyomásuk, hogy fölöslegesen telik az idő és késik a segítség, pedig meglehet, hogy azért nem indul időben az autó, mert másvalaki csupán információt kér a mentők vonalán, és ezzel foglalja le őket, esetleg, mint néhány hete történt, egy út mellett felállított báburól gondolja azt, hogy sérült kerékpáros, és fölöslegesen hívja ki oda a mentőket.
Hogyan bírják mindezt idegileg azok, akik felveszik a telefont? Az OMSZ szerint a mentésirányítóiknak szakmai, kommunikációs, pszichológiai elemeket, illetve gyakorlatokat tartalmazó továbbképzéseket szerveznek. Idén két ilyen képzés is lesz.
Beszédes adat a múltból, hogy az Egységes Segélyhívó Rendszer 2014-es bevezetésétől 2017 végéig összesen fogadott mintegy 17 millió hívásból 11 millió, vagyis közel hetven százalék trágárság, telefontréfa, véletlen hívás volt, azaz semmilyen intézkedést nem igényelt, ahogy ezt korábbi a munkahelyünkön, az Indexen megjelent részletes cikkünkben olvashatták. Az első időszakban rögzített bejelentések további 10 százalékában csak tájékoztatást, információt kellett adni a hívó félnek és mindössze a hívások 20 százalékában kellett egyáltalán mentőt, rendőrt és/vagy tűzoltót indítani. Egy frissebb adat szerint 2021-ben mintegy 1,6 millió hívás érkezett a 112-es segélyhívón a mentőkhöz, és az esetek 77 százalékában volt szükség tényleges beavatkozásra.
Inkább mindenhova küldenek mentőt, mert tartanak a következményektől
Sokan nem tudják, mikor kell mentőt hívni és mikor elég az orvosi ügyelethez fordulni, esetleg otthoni módszerekkel enyhíteni egy beteg panaszain, majd másnap felkeresni a háziorvost. Mivel számos esetben a mentőszolgálat dolgozóit marasztalták el a félrekezelt ügyek miatt, a megkérdezettek szerint mostanra íratlan szabállyá vált, hogy inkább mindenhová küldenek autót, mert tartanak a retorziótól. A szakmában ezt hívják overtriage-nak, tehát amikor a beteghez magasabb fokozatú ellátó egységet küldenek, mint amit állapota indokolna.
Az OMSZ ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta lapunknak, hogy a hívást fogadó mentésirányítók számára nemcsak itthon, de más országokban is nehéz feladatot jelent a hívások és az esetek komolyságának eldöntése. A mentők válasz szerint „klasszikus értelemben akkor beszélünk indokolatlan hívásról, ha a hívó rosszul méri fel a beteg állapotának súlyosságát, illetve nem a megfelelő »betegutat«, ellátási formát kívánja igénybe venni”.
Az OMSZ szerint a felesleges igénybevételt el kell kerülni, ugyanakkor a veszélyt soha sem szabad alábecsülni, hiszen az első a beteg érdeke.
A mentésirányítókat munkájuk során protokollok, eljárásrendek és döntést támogató algoritmusok is segítik az összes felvett információ megfelelő értékelésében és a döntésben.
Tragikus és emlékezetes eset történt 2022 novemberében, amikor egy budaörsi beteg meghalt, mire a mentők 52 perccel a hívás után megérkeztek. Mint utólag kiderült, előzőleg egy orvos stabilizálta a nő állapotát, majd kihívta a mentőket, akik a kapott információk alapján úgy ítélték meg, hogy „észszerű várakozással” sorolhatják be az esetet a többi közé, és vártak a felszabaduló mentőautóra. Tévedtek.
Öt perc nagyon nem ugyanaz egy artériás vérzésnél és egy vesegörcsnél
A szabályzatban nem szerepel tételesen, hogy mit kell kérdezni a bejelentőktől, de a témakörök sorrendje adott. Az elhangzottak alapján, valós vészhelyzetben elsőként az esetek időfaktorát határozzák meg, vagyis azt, hogy mennyi időn belül milyen szakképzettségi szintű beavatkozás szükséges a beteg vagy baleseti sérült megfelelő ellátásához.
Az Országos Mentőszolgálat ezt szemléletes példákkal érzékeltette válaszában, amikor leírta, hogy az oxiológia tudományában mindez azt jelenti, hogy
a klinikai halál esetén öt perc végzetesen hosszú idő, nagyobb artériás vérzésnél öt perc a tolerálható idő felső határa lehet, szívinfarktus esetén öt perc veszélyesen hosszú idő a várakozásra, vesegörcs esetén viszont öt perc a beteg számára ugyan nehezen elviselhető, de a folyamatra nézve nincs hatással.
A fentiekből következik, hogy a mentésirányításban nem lehet döntő szempont, hogy valaki el tudja-e mondani reálisan, mekkora a baj, ezért a mentésirányítók felelőssége nagyobb: mindig tudniuk kell megfelelően kérdezni, valamint az egyéb jelekből, például a telefonáló összeszedettségéből következtetni a valós helyzetre.
Vágó István özvegye, Vágó Judit a műsorvezető április 29-én történt halálának körülményeiről elsőként a Kiskegyednek számolt be. Mint elmondta, bár a 112-es telefonszámot felhívta, alig tudott beszélni a sokktól, amit férje rosszulléte okozott, így először az otthonuk címét sem volt képes bediktálni. Utólag úgy ítélte meg a történteket, hogy ha nem egy olyan diszpécser lett volna a vonal másik végén, aki nyugtatja, illetve arra kéri, hogy vegyen mély levegőt és adja meg a címet, akkor talán ő is rosszul lett volna. Bár a segítség ezúttal időben érkezett, Vágón Istvánon már nem tudtak segíteni.
Átlagosan 7–11 perc alatt érnek ki a súlyos esetekhez
A mentésirányítók és a döntéseik felülbírálására jogosult mentésvezetők a bejelentés tartalma alapján magasabb szintű mentőegységet, azaz eset- vagy rohamkocsit küldenek a beteghez, ha az állapota súlyos, illetve életveszélyes. Mivel a mentőszolgálatnál éppen ebből az orvosból, mentőápolóból és gépkocsivezetőből álló egységből van a legkevesebb, többnyire esetkocsi indul a helyszínre elsőként. Ezen orvos helyett mentőtiszt dolgozik, máskor úgynevezett kiskocsit küldenek, amelyen csak mentőápoló szolgál. A mentőápolók is jól képzett szakemberek, gyógyszerkompetenciával rendelkeznek, ők is döntési kényszer alatt végzik munkájukat, és szerepük azért fontos, mert általában elsőként érnek a beteghez, és megkezdhetik az ellátását, illetve további segítséget kérhetnek, amikor ez indokolt.
A május első hetéből származó hivatalos OMSZ-statisztika azt mutatja, hogy a legmagasabb prioritási szintű hívások (P1) esetében, a hívástól számított 7–11 perc alatt érkeztek meg mentők. A leggyorsabb vármegye Csongrád-Csanád volt, Budapesten átlagosan 9,3 perc alatt érkezett kék lámpás autó a súlyos állapotban lévő betegekhez és a balesetekhez.
A leghosszabb, átlagosan 11 perc fölötti várakozási időket Pest vármegyében regisztrálták.
Az OMSZ a fentieket azzal egészíti ki, hogy a digitális mentésirányítási rendszer használatával és az eljárásrendek kidolgozásával növelték a mentésirányítás biztonságát.
Szintén a mentőszolgálat Telexnek küldött válaszaiban szerepel, hogy a hívásfogadó munkaállomások számát megemelték, ami az egy irányítóra jutó fogadott hívások számát 20 százalékkal csökkentette annak ellenére, hogy az elmúlt években a beérkező hívások száma mára mintegy 8 százalékkal emelkedett. Még egy szédítő adat: tavaly összesen 1,2 millió hívást fogadtak a mentésirányítók.
Túlterheltek a mentésben dolgozók
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint az utóbbi években általánossá vált, hogy a mentésben dolgozók, tehát a mentőautók személyzete és a hívásokat kezelő irányítók túlterheltek, ami a szolgáltatás minőségét veszélyezteti. Jól mutatja a szövetség és az Országos Mentőszolgálat közötti kiélezett konfliktust, hogy a mentőszolgálat a Telexnek küldött válaszlevelében szokatlan módon azt hangsúlyozta, hogy a MOMSZ csak a mentődolgozók kisebb hányadát képviseli, és óva intett attól, hogy olyan forrásokra építsünk, melyek valóságtartalma és objektivitása szerintük megkérdőjelezhető.
Az OMSZ válaszai szerint a működésük „személyi és tárgyi feltételei” országszerte megvannak, a szabad (tehát betöltetlen) státuszok aránya folyamatosan 2 százalék alatt van, és mint írják, ez dinamikus adat. Miközben ugyanis a 8 ezer dolgozó közül valaki nyugdíjba megy vagy pályát módosít, új belépők is naponta érkeznek.
A MOMSZ Facebook-oldalán részletezett, középértékeket mutató példákból kiderül, hogy a szakképzett mentőápolók és a gépkocsivezetők havi nettó jövedelme túlórával, illetve pótlékokkal együtt mindössze 300 ezer forint körül alakul, de még egy tapasztalt diplomás, orvosi kompetenciával és felelősséggel dolgozó mentőtiszté sem lépi át jelentősen a 400 ezret. Az OMSZ ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a mentődolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének fejlesztését továbbra is fontos feladatnak tartják. Idén júliusban emelkedni fog a szakdolgozók és a háttérben dolgozók bére, majd a jövő év elején újabb béremelés várható.
Illés István szerint a szakmában sokan kénytelenek másodállást vállalni például a kórházak jobb jövedelmet biztosító sürgősségi osztályán,
miközben a rendszer logikájából adódóan évi 250 túlórán felül a munkaadó és a munkavállaló kölcsönös megegyezése esetén további 150 órát vállalhatnak, valamint további túlmunkára irányuló szerződést köthetnek. Ezt sokan meg is teszik, és ennek nemcsak anyagi okai vannak, de Illés úgy látja, a felülről érkező nyomás szintén közrejátszik a kényszerű döntésekben.
A megkérdezett szakértők szerint a rendszer túlfeszítettségén segítene, ha az Országos Mentőszolgálat változtatna kommunikációs stratégiáján, és több figyelmet fordítana az közvélemény felvilágosítására. Ezt már érdemes volna gyerekkorban elkezdeni az egészségtudatos neveléssel. Bár a létszámhiányt és a rendszer túlterheltségét nem szüntetné meg,
sokat javíthatna a mentők hatékonyságán, ha a betelefonálók többsége tisztában lenne az elsősegélynyújtás alapvető tudnivalóival és azzal, hogy mikor milyen segítségre van szükség.
Egy nehezen lélegző, esetleg az eszméletvesztés határán lévő ember helyzetén is sokat javíthat, ha a közelében lévők megteszik a szükséges intézkedéseket, mielőtt a mentők megérkeznek. Az is sokat változtathatna a most meglehetősen kaotikus állapotokon, ha a bejelentők képesek lennének követni a telefonvonal túlsó végén lévő szakember utasításait, hogy így nyerjenek időt a bajbajutott számára.
