A kormány 500 millió forintból oldaná meg a recski sárlavina károsultjainak lakhatási gondjait

2023. július 10. – 21:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány 500 millió forint többletforrást különít el arra a célra, hogy segítsenek a recski sárlavina károsultjainak lakhatási helyzetén – erről jelent meg egy kormányhatározat hétfő este a Magyar Közlönyben.

A határozat arra utasítja Varga Mihály pénzügyminisztert és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy haladéktalanul biztosítsák, hogy a támogatás a település rendelkezésére álljon.

A kormány a lakhatási problémák rendezésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által alapított MR Lakásalap Nonprofit Kft.-t bízta meg – írta Facebookon a térség országgyűlési képviselője, Horváth László. Szerinte ezzel a segítséggel most felszámolhatóvá válik „az évtizedek óta törvénytelenül, engedélyek nélkül épített és használt ingatlanok helyzete is a Hunyadi utcában”.

A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy a Heves megyei kormányhivatal készítsen jelentést a földcsuszamlásban kárt szenvedett házak lakhatóságáról, és arról, hogy az egyes ingatlanok állapotára mennyire hatott ki az iszap.

Június 8-án az eső fellazította a helyiek tiltakozása ellenére megnyitott kőbányából kitermelt földet, ami iszapként lefolyt a lakott területre, ahol az utca és egyes házak udvara is megtelt sárral. A leömlő sártenger néhány házába is befolyt, és egy későbbi esőzésen másodszor is sárlavina folyt az utcákra.

A recski sárlavina ügyét a rendőrség is vizsgálja, bár első körben két hét után elutasította Tordai Bence képviselő foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentését. Az Egri Járási Ügyészség július 7-én viszont hatályon kívül helyezte a rendőrség előző, a nyomozást elutasító döntését, és elrendelte a nyomozást.

Frissítés: A cikk címét annak megjelenése után korrigáltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!