Borkai Zsolt nem támogatja, hogy akkumulátorgyár épüljön Győrben

2023. június 27. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

Borkai Zsolt nem támogatja az akkumulátorgyár építését, mivel a győrszentivániak nem akarják, illetve nem látja, hogy ez miért lenne a győriek érdeke – mondta az Úgytudjuk.hu-nak Borkai Zsolt, Győr volt polgármestere, aki 2024-ben függetlenként indul újra a városvezetői pozícióért.

Borkai – aki azután mondott le 2019 őszén, hogy az adriai szexpartijáról fotók és videók kerültek nyilvánosságra – arról beszélt a lapnak, hogy jelenleg ilyen szintű munkahelyteremtésre nincs szükség a városban, mivel most inkább munkaerőhiány van. A volt polgármester hozzátette, hogy mivel kiemelt beruházásról van szó, az sem kizárt, hogy az iparűzési adó nem a városhoz folyna be.

Szerinte viszont épp elég indok, hogy Győrnek nem érdeke egy ilyen gyár, a győrszentivániak pedig elég világosan nemet mondtak rá.

A Győrbe tervezett akkumulátorgyárról szóló népszavazási kérdéseket márciusban utasította el a helyi választási bizottság, pedig a győriek többször is tiltakoztak a gyár ellen.

Borkai június elején egy ATV-nek adott interjúban jelentette be, hogy függetlenként újra elindul a 2024-es választáson Győrben. Az interjúban arról is beszélt, hogy a nyilvánosságra került videókról a Fideszben jó páran tudtak, de „nem jól kezelték” azokat. Állítása szerint mára rendeződtek a dolgai, rátalált magára, és rájött, hogy szeretik a győriek. Pár hónapja már nyíltan tud beszélni arról, hogy mi történt 2019-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!